Újra 320 fölé gyengült a forint

2018.05.25. 14:47

Péntek délelőtt újra 320 forint fölött járt a forint árfolyama az euróval szemben. Ez a hét elején már majdnem megtörtént (akkor 319,26 forinton jegyezték az eurót napközben), de azelőtt utoljára két évvel ezelőtt kellett ilyen sokat fizetni a közös valutáért, és az euró bevezetése óta összesen két alkalommal járt ennél magasabban a forintjegyzés.

forrás: Xe.com
forrás: Xe.com

Ráadásul ezzel párhuzamosan a pénzpiaci hozamok ingadozása is felerősödött, a magyar állampapírok hozama pedig megnőtt, így drágább az államadósság finanszírozása.

A forintgyengülést és a hozamnövekedést túlnyomó részt nemzetközi folyamatok okozzák, amik hosszabb távon is meghatározónak bizonyulhatnak:

  • egyrészt elkezdett kamatot emelni az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, aminek hatására most ott tartunk, hogy már nem csak a feltörekvő országok körében számít kirívóan alacsonynak a magyar állampapír hozama, de egyes időtávokon már a jóval biztonságosabb amerikai kötvények is jobb befektetést jelentenek.
  • emellett előfordulhat, hogy az inflációs környezet megváltozik, és például az olajárak emelkedése miatt (amelyet az OPEC törekvései mellett az USA-Irán konfliktus is fűt) beindul a drágulás.

Az egyes feltörekvő országokban jelentkező válságtünetek, az amerikai kamatemelés és más fejlett országok hozamkörnyezetének normalizálása már mostanra kisebb sokkot okozott a feltörekvőknél, sok befektető elkezdte átvinni a pénzét a fejlett piacokra. Az okokról és a következményekről itt írtunk részletesebben.

A jelenséget eddig leginkább Argentina és Törökország érezte meg, de a török pénz most épp elkezdte összeszedni magát miután a jegybank Erdogan felszólítása ellenére is kamatot emelt, a régióban pedig például a lengyel zloty és a cseh korona is gyengült.