Lázár, Olimpia
-6 °C
-3 °C

Nincs még egy olyan EU-s ország, amitől annyi pénzt kérne vissza az OLAF, mint tőlünk

2018.06.06. 23:19

 Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) szerdán közzétett éves jelentése alapján az EU tagállamai közül Magyarországtól kellene a legtöbb pénzt visszakérni csalás miatt.

Konkrétan az összes forrás 3,92 százalékát kellene visszafizetni, miközben a második helyen álló Szlovákiában csak 2,09 százalék ugyanez az arány, és a maradék 26 tagállam egyikében sincs 1 százalék felett a visszafizetendő pénz aránya.

A hivatal feljelentést nem tehet, de ha csalást talál, jelezheti, hogy az EU-nak vissza kellene kérnie a neccesen lebonyolított projektekben felhasznált pénzeket.

A legtöbb vizsgálatot - tizenegyet - Romániában zárták le. A második helyezett Magyarországon és Lengyelországban 10-10 ügyben vizsgálták a nemzeti vagy regionális szinten kezelt uniós források felhasználását. Románia esetében nyolc, Magyarország és Lengyelország esetében hét-hét vizsgálat zárult ajánlással, írja az MTI.

A jelentésben külön kitértek a Tiborcz Istvánhoz köthető Eliosszal kapcsolatos tavalyi vizsgálatra is, amelyben az OLAF 43,7 millió euró visszafizettetésére tett javaslatot, miután 35 közvilágítási pályázatot vizsgáltak meg, és súlyos szabálytalanságokat találtak.

Egy másik, részben Magyarországot érintő ügyben 28,3 millió euró visszatérítésére tettek ajánlást, amiért egy magyar-szerb-lett hálózat uniós kutatási forrásokat csalhatott el. A hivatal szerint két kutatóközpontot csak az EU-s támogatások miatt hoztak létre, illetve mesterségesen megnövelték a projektek költségeit.

Megemlítették Magyarországot egy olyan, 15 másik tagállamot is érintő ügyben, amelyben 122 tonna illegális növényvédő szert próbáltak behozni az EU-ba a vizsgált országok határain keresztül.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!