Hiába nyomná Trump, az európaiak nem akarják Oroszországot a G7-be

2018.06.08. 21:19

A világ hét legfejlettebb ipari országát tömörítő G7-csoport európai tagjai pénteken megegyeztek arról, hogy nem akarják kiegészíteni Oroszországgal a fórumot, ahogy azt Donald Trump amerikai elnök korábban javasolta.

Franciaország, Nagy-Britannia, Németország és Olaszország államvezetői Emmanuel Macron francia elnök kezdeményezésére folytattak megbeszéléseket még a kanadai csúcstalálkozó kezdete előtt, hogy közös álláspontot alakítsanak ki a kérdésben.

Macron, Angela Merkel német kancellár, Theresa May brit kormányfő és Giuseppe Conte új olasz miniszterelnök hangsúlyozták, hogy az európai álláspont Oroszország visszatérése ellen szól. A vezetők egyúttal éberségre intették a G7-et Moszkvával szemben, de nem zárkóztak el a párbeszéd megteremtésének lehetőségétől. Ez egyfajta engedmény Conténak, aki korábban támogatta Trump felvetését a G8 felélesztéséről - írta az AFP francia hírügynökség.

„Conte miniszterelnök úr elmagyarázta, hogy az olasz parlament élére megválasztott szövetség az Oroszországhoz való közeledést akarja hangsúlyozni, és ezt számításba kell venni a közös nyilatkozat megfogalmazásakor. Ezért megvizsgáltuk a közlemény végső verzióját, és úgy alakítottuk, hogy az elfogadható legyen mindenki számára".

A G7 egy ideig Oroszországgal kibővített formátumban is ülésezett, de Moszkvát 2014, az Ukrajna ellen elkövetett agresszió, a Krím félsziget elcsatolása óta nem hívják meg ilyen tanácskozásra.

„Mindaddig nem bocsátkozhatunk tárgyalásokba a kérdésről, amíg meg nem győződtünk róla, hogy Oroszország megváltoztatja viselkedését, és új útra tér" - hangsúlyozta a Sky News brit hírcsatornának Theresa May.

Oroszországgal a Krím félsziget bekebelezése miatt függesztették fel az együttműködést - emlékeztetett egy francia tanácsadó. "A Krím napjainkban is megszállás alatt van, és az ukrajnai konfliktus lezárását célzó minszki egyezményt sem tartották be, azaz nem adottak a feltételek ahhoz, hogy tárgyaljunk a témáról".

Az Európai Unió vezetői, illetve az Egyesült Államok, Kanada, Németország, Olaszország, Franciaország, Japán és Nagy-Britannia állam- és kormányfőinek találkozójára árnyékot vet, hogy Donald Trump amerikai elnök kormánya több kérdésben gyökeresen más nézeteket vall, mint európai partnerei. A helyzet annyira elmérgesedett, hogy egyelőre azt sem tudni, ezúttal elfogadnak-e közös zárónyilatkozatot.