Natália
1 °C
7 °C

G7: Van közös nyilatkozat, de Macron szerint az nem old meg mindent

2018.06.09. 22:58

Sikerült megállapodni egy közös zárónyilatkozatban a kereskedelemmel kapcsolatban, de ez nem old meg mindent, mondta Emmanuel Macron francia elnök a G7-országcsoport kanadai csúcstalálkozóján az amerikai elnök korai távozása után, írja az MTI.

A mind a hét ország által aláírandó nyilatkozatban a résztvevők megerősítik, hogy ragaszkodnak a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) fenntartásához, és hogy folytatják az arra irányuló erőfeszítéseket, hogy folyamatosan csökkentsék a vámokat és a kereskedelmi korlátokat - mondta Macron.

Angela Merkel német kancellár korábban a sajtónak nyilatkozva sajnálkozott amiatt, hogy a hét ország közül az Egyesült Államok az egyetlen, amely nem tartja magát ahhoz a közös vállaláshoz, miszerint 2030-ra újrafeldolgozhatóvá tennék az óceánokba került műanyaghulladékot. Macron is beszélt erről a megállapodásról, de szavaiból nem derült ki, hogy az erről szóló zárónyilatkozatot az Egyesült Államok is aláírja-e.

A dpa hírügynökség betekinthetett a közös zárónyilatkozat tervezetébe. Eszerint a hét ország továbbra is elkötelezi magát a "szabályokon alapuló nemzetközi kereskedelmi rendszer mellett" és küzd a protekcionizmus ellen. "Elkötelezzük magunkat a WTO modernizálása mellett, hogy az igazságosabb legyen" - szerepel a szövegben.

A The New York Times korábban úgy értesült, hogy Trump-elnök küldöttsége ellenezte a "szabályokon alapuló nemzetközi kereskedelmi rendszer" kifejezés használatát.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?