Friderika
12 °C
29 °C

200 millió forintot mostak volna tisztára, lekapcsolták őket a rendőrök

2018.06.19. 10:14

Vádemelési javaslattal zárták annak a nyolcfős társaságnak az ügyét, akik 24 cég sérelmére elkövetett csalásból származó összegeket fogadtak, majd felvettek, vagy továbbutaltak bankszámlájukról – írja a Police.hu.

A nyomozás alapján egy 31 éves nigériai férfi és hét társa bankszámlákat nyitott több különböző banknál – a saját nevükre –, majd 2016 márciusa és szeptembere között a számláikon 24 külföldi cég sérelmére elkövetett csalásból származó összegeket fogadott. Ezt követően a beérkezett összegeket egymás közt továbbutalták, vagy készpénzben felvették és átadták a nigériai állampolgárnak. A kár meghaladja a 200 millió forintot.

A nyomozók a bűncselekményekből származó pénzből közel 50 millió forintot lefoglaltak. A rendőrök a három nő, valamint az öt férfi ellen pénzmosás bűntett miatt folytatott nyomozást a napokban befejezték és a keletkezett iratot vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészség részére.