Illés
17 °C
29 °C

A GVH megrendszabályozta az Airbnb-t

000 15X21G
2018.06.19. 11:37

A GVH 2016 októberében indított eljárást az Airbnb-vel szemben, mert úgy tűnt, hogy a cég díjakkal, költségekkel kapcsolatos tájékoztatásai megtévesztik a fogyasztókat. Az eljárásnak végül nem lett büntetés a vége, ugyanis a cég vállalta, hogy megváltoztatja úgy a téjékoztatását, hogy az megfejeljen a szabályoknak.

Az Airbnb vállalta, hogy magyar nyelvű weboldalain

  • a fogyasztók az utazás dátumának megadása után a teljes, valamennyi díjtételt (pl. a takarítási díjat és a további vendég után fizetendő díjakat) tartalmazó árat látják majd az Airbnb összes felületén (asztali számítógépen, táblagépen, mobiltelefonon);
  • az utazás dátumának megadása nélküli kereséskor pedig a fogyasztók az ár értelmezését segítő, figyelmeztető üzenetet látnak majd arról, hogy a teljes árat – amelyet idegenforgalmi jellegű adók is növelhetnek – a dátum és a vendégek számának megadását követően tudhatják meg.

A vállalások kiterjednek továbbá a pénzváltásból és a kerekítésből adódó eltérések megszüntetésére is. Az Airbnb a döntés kézhezvételét követő 120 napon belül köteles végrehajtani az előírt lépéseket, és a teljesítést igazolnia kell a GVH számára. A kötelezettségvállalás teljesülését a GVH utóvizsgálat keretében ellenőrzi.