Lenke
17 °C
29 °C

Orbán szerint jön a válság, de milyen válság?

clk alap
2018.06.20. 07:21
Orbán Viktor, több kormánytag és Matolcsy György jegybankelnök is arról beszélt az utóbbi napokban, hogy nemzetközi gazdasági válság fenyeget, ezért Magyarországnak is fel kell készülnie a közelgő viharokra. A kockázatok valósak, bár nem újak; a kormány pedig a maga módján készül rájuk, de csak ímmel-ámmal. Rettegni még nem kell, de nem árt figyelni a fejleményeket.

Hirtelen nagyot fordult a világ az utóbbi időben, már ha lehet hinni a magyar gazdaságpolitika irányítóinak. Májusban a kormány még hiperoptimista növekedési várakozásokkal állt elő, egy hónappal később azonban már arról van szó, hogy Magyarországnak hamarosan nemzetközi gazdasági válsággal kell szembenéznie.

Azt pedig, hogy nem egy egyszerű nyelvbotlásról van szó, jól jelzi, hogy a kormánykommunikációban a korábbi sikerpropaganda és optimizmus helyét teljesen átvette a válságra való felkészülés narratívája, a pénzügyminisztertől kezdve a kormányszóvivőn át a jegybankelnökig mindenki erről beszélt az utóbbi hetekben.

A főkolompos pedig maga Orbán Viktor, aki szerint egyszerre kell félnünk az adóssághelyzet, az olcsó pénz vége és a kereskedelmi háború miatt. 

Ebben pedig meglepő módon még esküdt ellenségével, Soros Györggyel is egyetértésben van Orbán, ugyanis a magyar származású nyugdíjas tőzsdeguru szerint is gazdasági és pénzügyi válság fenyeget, amire az EU nincs felkészülve.

De mennyire valósak ezek a félelmek, egyáltalán miért került hirtelen veszélybe a magyar gazdasági csoda, és mit tesz a kormány, hogy elkerüljük a bajt? Összeszedtünk mindent, amit tudni lehet.

Hirtelen mindenki elkezdett félni

Ha lehet hinni az ATV forrásainak, akkor Orbán június elején, a kötcsei pártösszejövetelen elsősorban az adóssághelyzettel, az “olcsó pénz” korszakának végével és a forrongó kereskedelmi háborúval magyarázta a válságforgatókönyvét. Pár nappal később ezeket a szólamokat egy rádióinterjúban is megpendítette, és arról is beszélt, hogy jelentős exportfüggősége miatt Magyarország erőteljesen ki van téve a nemzetközi gazdasági hatásoknak, magyarul ha valami történik a világban, az ide is be fog gyűrűzni.

Az orbáni gondolatmenetet megismételte a kötcsei találkozó utáni kormányinfón Gulyás Gergely is, a miniszterelnökséget vezető miniszter szerint különösen veszélyesek Magyarországra nézve az Egyesült Államok és Németország közti kereskedelmi feszültségek. Varga Mihály pénzügyminiszter már egy héttel korábban, május végén azt mondta, hogy nagyobb államháztartási mozgástérre van szükség a megváltozott világgazdasági helyzetben, magyarul takarékoskodni és tartalékolni kell, készülve a begyűrűző bajokra. Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács lojális feje pedig a köztévében arról beszélt, hogy Magyarország fel van készülve a nemzetközi környezet romlására.

 A válságvonatra nemrég Matolcsy György is felszállt. A fősodorbeli közgazdaságtani fogalmak mentén gyakran nehezen dekódolható koncepciókban utazó jegybankelnök egy könyvbemutatón arról beszélt, hogy a válságból való kilábalás pénzügyi innovációk sorát hozta, viszont minél erősebbek a pénzügyi innovációk, annál komolyabb a kockázata, hogy a folyamatok válságot idézzenek elő. A jegybankelnök vélhetően arra gondolt, hogy a válságból való kilábalást elősegítő monetáris politikai machinációknak van néhány nagyon káros pénzpiaci mellékhatása, amelyek mára komoly kockázati tényezőkké váltak.

Valóban van gond

Az utóbbi hónapokban fent említett kockázati tényezők mindegyikével foglalkoztunk részletesebbek is az Indexen. A helyzet nagyjából az alábbiakban foglalható össze.

Az adósságfronton valóban vannak viharfelhők, idén például nominális csúcsot döntött az adósság összege a világban. Ez egyben azt is jelenti, hogy ma jóval több adósságot görgetnek maguk előtt a cégek, bankok, államok és háztartások, mint akár a 2008-as válság hajnalán, akár a nagy eladósodással járó válságkezelés időszakában. Bár az eladósodást elsősorban a fejlődő országok hajtják, Európában sem halad valami erőteljesen a válság után felszedett hitelek lefaragása.

Orbán állítólag Kötcsén a franciákkal példálózott, ahol az utóbbi években nőtt az adósság, bár jelenleg inkább a magyar miniszterelnökkel bevándorlási kérdésekben ambivalens szövetségre lépő, cserébe gazdasági ügyekben szögesen ellentétes álláspontot képviselő új olasz kormánytól kell tartani.

Orbán állításának másik eleme, miszerint az olcsó pénz korszaka hamar véget ér, nem is lehetne aktuálisabb: az Európai Központi Bank (EKB) pont a napokban jelentette be, hogy az év végéig kivezeti 2500 milliárd eurós gazdaságélénkítő programját. Ahogy arról részletesen is írtunk, ez a program volt felelős azért, hogy Európában az utóbbi években rekordalacsonyak voltak a kamatok. Ez mind a vállalati, mind a lakossági, mind pedig az államok hitelezését jelentősen olcsóbbá tette, az államok szinte ingyen, de a cégek és a fogyasztók is nagyon kedvező feltételekkel tudtak hitelhez jutni.

Bár eredményei felemásak, a programnak elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy az EU-ban az utóbbi egy-két évben beindult a növekedés. Ahogy az Egyesült Államokban szintén egy jelentős jegybanki élénkítőprogram kellett ahhoz, hogy talpra álljon a gazdaság a válság után. Ám nemrég az amerikai jegybank (Fed) is beszüntette programját, és az Egyesült Államokban is véget ért az ingyen hitelezés korszaka.

Tőzsdepánik, kereskedelmi háború

Minden bizonnyal a jegybanki programokhoz kapcsolódik Matolcsy mondandója is. Az EKB és a Fed a kamatok leszorítása érdekében sok ezer milliárd dollárt és eurót pumpált a gazdaságba, ezt pedig egészen pontosan úgy csinálták, hogy pénzügyi eszközöket, jellemzően állami és vállalati kötvényeket vásároltak nagy tételben. A jegybanki beavatkozás nagyon jelentősen megnövelte a kötvények iránti keresletet, ezzel pedig leszorította a hozamokat a kötvénypiacokon. Mivel ebben a helyzetben a kötvényeken már nem lehetett pénz keresni, a pénz elkezdett a tőzsdére, illetve a kockázatosabb országokba áramlani.

Emiatt egyfelől a fejlett világban hatalmasat mentek a részvényárfolyamok, a fejlődő világban pedig szintén olcsóbb lett a vállalatok és az államok hitelhez jutása, mert ide áramlott a pénz. Viszont a probléma, hogy ezeket a folyamatokat nem a kedvezményezett cégek és országok reálgazdasági teljesítménye, hanem a világgazdaság pénzbősége hajtotta. Emiatt egyes félelmek szerint ugyanolyan eszközár-buborék alakult ki a pénzpiacokon, mint annak idején a 2008-as válság előtt, a dolog pedig tőzsdei összeomláshoz vezethet. A piaci korrekció már megkezdődött, erről részletesen még februárban írtunk.

Szintén valós fenyegetést jelent Donald Trump kibontakozó kereskedelmi háborúja, amit Orbán és Gulyás Gergely emlegetett. Az amerikai elnök Kínának, az Európai Uniónak és észak-amerikai kereskedelmi partnereinek is nekitámadott az utóbbi hónapokban, és jelentős védővámokat vetett ki egyes árukra és szektorokra. Az amerikai piac lezárása tehát világszerte bevételkiesést okozhat az exportőröknek. Ha pedig az amerikai elnök tényleg elkezdi büntetni a németeket, azon számítások szerint a német ipar beszállítójaként Magyarország is nagyot fog bukni.

Itt a vég?

Bőven van tehát ok a pesszimizmusra. Miközben az adósságállomány világszerte hatalmas, a kamatok lassan emelkedni kezdenek, azaz a törlesztés egyre többe fog kerülni. Ahogy a kamatok emelkednek, úgy a pénz is visszaáramlik a fejlett világba. Ezzel drágul a fejlődő világ finanszírozása, és a fejlődő országok valutái is gyengülni fognak a dollárral és euróval szemben.

A valutagyengülés Magyarországon az utóbbi hetekben elég kézzelfogható problémává vált.

De az eurózónán belül sem feltétlenül gondtalan az átmenet, a gyengébb pozíciójú déli országok helyzete ismét romolhat a hozamok növekedésével.

A kötvénypiaci hozamok emelkedése és a jegybanki pénzpumpa elzárása tőzsdékről is elvonhatja a pénzt. Ezzel megnő a veszélye, hogy drámaian kifullad az utóbbi évek tőzsdei optimizmusa, és jelentősebb árfolyamesésekbe, netalántán tőzsdepánikba torkollik a helyzet. Hiszen elég sok jel utal arra, hogy a pénzpiaci folyamatok az utóbbi időben elszakadtak a valós gazdasági helyzettől. 

A pénzügyi kockázatokat pedig erősítik a politikaiak. Donald Trump védővámjai egy eleve törékeny helyzetben ronthatják tovább a kilátásokat. De már önmagában a háborús retorikája is elég rossz hatással van a gazdasági aktivitásra, a Trump fenyegetései által teremtett kiszámíthatatlan légkör ugyanis nem kedvez a beruházásoknak és a munkahelyteremtésnek.

Miközben az olaszok gyakorlatilag az eurózóna összes államháztartási szabályát fel akarják rúgni. A kínai pénzügyi rendszerről pedig már évek óta mondogatják a vészmadarak, hogy egyszer össze fog omlani, mert túl sok benne az adósság, a feszültség és az ellentmondás; ha ez bekövetkezne, az az egész világgazdaságot megrengetné.

Azért még nem kell rettegni

De azt is meg kell jegyezni, hogy ez a legrosszabb forgatókönyv.

Bár bőven vannak valós kockázatok, jelenleg még messze nem tűnik drámainak a helyzet. 

Ez persze nem jelenti azt, hogy most már soha többé nem lesz válság, ám egyelőre még nem arról van szó, hogy a világgazdaság pengeélen táncol, és bármikor összeomolhat. Néhány hónapja például még arról volt szó, hogy a vártnál sokkal jobban alakult a 2017-es év, és egész egészséges gazdasági teljesítményt nyújtott Európa és a világ is. Bár azóta romlottak a kilátások, a pokol tornáca még odébb van.

Ha már a pesszimista forgatókönyveket nézzük, akkor valószínűbbnek tűnik, hogy folytatódik a válság óta tartó, egyes közgazdászok által szekuláris stagnálásnak nevezett helyzet, azaz a növekedés üteme nem fog visszatérni arra a szintre, ahol a válság előtt volt, hosszú távon lassabb lesz a növekedés, mint amit az ipari forradalom óta megszoktak a közgazdászok. (Erre nemrég az Indexnek adott interjújában az IMF előző vezető közgazdásza is kitért.)

Retorika vagy gazdaságpolitika?

Azért is érdekes a nagy retorikai váltás a kormány részéről, mert nem történt radikális változás a világgazdasági helyzetben az utóbbi egy-két hónapban.

  • Az adóssághelyzet hosszabb távú probléma, amelyről Orbán évek óta beszél.
  • Az amerikai és európai monetáris politika szigorodása szintén nem újdonság: a Fed kamatemelése már jóval korábban elkezdődött, és az is borítékolható volt, hogy lassan az EKB is követi majd a trendet.
  • A tőzsdék már januárban megroppantak, amikor még bőven tartott a magyar sikerpropaganda.
  • A kereskedelmi háború bár valóban az utóbbi hetekben durvult el az Egyesült Államok, Kína és Európa között, igazából ez sem nagy meglepetés: az adok-kapok már januárban megkezdődött, és az utóbbi hetek lépései is több hónapos fenyegetések beváltásai voltak. Ráadásul Trump ezt az egészet már jó két éve, választási kampányában megígérte.

Örültünk neki, most félünk tőle

Érdemes egyébként megjegyezni, hogy Orbán egy évvel ezelőtt még ünnepelte Trump hatalomra jutását, és külön kiemelte, örül neki, hogy Trump győzelmével a nemzeti érdek korszaka visszatért a világpolitikába. Ám már akkor is figyelmeztettünk rá, és ez amúgy a magyar történelemből is kiderül, hogy nagyhatalmi nemzeti érdekek korlát nélküli érvényesítése nem szokott kedvezni az olyan kisebb, gyengébb és kiszolgáltatottabb országoknak, mint hazánk.

Ebből a szempontból tehát nem teljesen világos, hogy miért pont most váltott a magyar kormány gazdaságpolitikai retorikája. Lehetséges, bár kevésbé valószínű, hogy a fenti kockázatok csak most csorogtak fel a kormány legfelsőbb köreibe, és érték el a gazdasági folyamatok iránt állítólag kevésbé érdeklődő, cserébe a nagy világmagyarázatokat annál jobban kedvelő Orbán Viktor ingerküszöbét.

Kézenfekvő magyarázat, hogy a választások előtt nyilván nem lett volna kifizetődő politikai taktika a válsággal való riogatás, két hónappal később viszont már lehet arról beszélni, hogy a nemzetközi környezet megváltozott.

Az elképesztően optimista növekedési jóslatok úgy tűnik, a kormány szerint is tarthatatlanok, ám válságban egy alacsonyabb növekedési ütem is szebben cseng, főleg, ha valójában nincs is válság. Hasonló potenciális ok, hogy hiába kommunikálják ennek az ellenkezőjét, a kormányban is tisztában vannak vele, hogy Magyarország erősen függ az uniós transzferektől, és így azt is tudják, hogy a támogatások 2020 utáni csökkenése léket fog ütni a magyar növekedési csodán is.

Ha baj lesz, tényleg baj lesz

Ha azonban valóban jön a válság, azt legalábbis a jelek szerint félvállról veszi a kormány. Miközben ugyanis arról beszélnek, hogy tartalékot kell képezni, valójában a gyakorlatban ez csak mérsékelten valósul meg.

  • Gulyás például azt mondta, hogy a kockázatok miatt 50 százalékkal növelik a költségvetési tartalékot, ám ez mindössze 170 milliárd forint, a teljes költségvetés alig egy százaléka. Ha valóban válság jönne, akkor ez édeskevés.
  • Ugyanez igaz az adóssághelyzetre is: ugyan az utóbbi években tényleg csökkent Magyarország adóssága, és az adósságállományon belül nőtt a belföldi kitettség mértéke, azaz nem euróban, hanem forintban adósodott az állam, ami csökkenti az árfolyamkockázatot. Ám nemzetközi elemzések szerint Magyarország még mindig a leginkább veszélyeztetett országok között van, és nagyon messze az Orbán által biztonságosnak kikiáltott, a GDP 50%-a alatti adósságarány.
  • Az esetleges válság potenciális pusztítását növeli, hogy az MNB a széllel szemben is kitart a laza monetáris politikája mellett, és nem hajlandó emelni az alacsony alapkamaton. Ez azért kockázatos, mert ha túl sokáig kivárnak, és végül baj lesz, akkor drasztikus kamatemelésre kényszerülhet a jegybank, ami megingathatja a gazdaságot és a forintot is. Hasonló problémák miatt állt a földbe az utóbbi időben Argentína és Törökország is. (Ellenkező irányban pedig az lehet baj, hogy a gazdasági visszaesés esetén már nem lesz hova élénkítenie a jegybanknak.)
  • Persze pluszt jelent e tekintetben, hogy tényleg alacsony a hiány és kiegyensúlyozott az államháztartás, emiatt aztán nagyobb a költségvetési mozgástér. Azonban olyan sokat nem számít, hogy 2 vagy 4 százalék a hiány, egy igazán nagy válság esetén gyakran a GDP 20-30 százalékát is elérheti (vagy bőven meghaladhatja) a finanszírozási igény, tehát a fentieknél nagyságrendekkel nagyobb összegekre lenne szükség.

A helyzet paradoxona, hogy miközben a kormány arról beszél, hogy készül a válságra, valójában csak tessék-lássék intézkedéseket tesz. Orbán szerint az alacsony hiány, a magas tartalék és az adósságcsökkentés a záloga annak, hogy kibírjuk a nemzetközi környezet romlását, ám az adósságcsökkentés és a tartaléknövelés elég mérsékelt, a hiány pedig az utóbbi években ugyan alacsony volt, ám az annak idején beígért nullás költségvetés soha nem jött el.

Lett volna még mit tenni

Ettől függetlenül igaz, hogy Magyarország a pénzügyi stabilitás tekintetében sokkal jobban áll ma, mint 2008-ban. Ahogy a fent említett válságforgatókönyvek sem tűnnek olyan jelentősnek, mint a 2008-as összeomlás volt. Emiatt, ahogy azt nemrég Madár István írta, az esetleges világgazdasági pénzügyi turbulencia inkább a növekedési kilátásokat tépázhatja meg, mintsem a pénzügyi stabilitást (bár ő Orbánnal ellentétben nem adósságválságot valószínűsít).

E tekintetben logikus mind a retorikai fordulat, mind a költségvetési mozgástér bővítése: a növekedés kisebb visszaesését még ellensúlyozni lehet a néhány százmilliárdos költségvetési mozgástérrel, miközben el lehet mondani, hogy a válságban milyen jól helytállt Magyarország.

Mindenről az oroszok jutnak eszébe

Hogy egyelőre inkább retorikai fogásról van szó, mint jelentős válságkészülődésről, jelzi az is, hogy Orbán állítólag arról beszélt Kötcsén, a jelenlegi helyzet egyik megoldása, hogy fel kell oldani az Oroszországra kivetett uniós szankciókat. Valójában az Oroszországba irányuló uniós export a szankciók bevezetése óta mintegy évi 35 milliárd euróval csökkent, ami az uniós GDP 0,22 százaléka. Eközben az uniós kereskedelmi deficit majdnem ugyanennyivel, 30 milliárddal euróval esett, mivel az importkiesés nagyobb volt, részben az energiapiaci árváltozások miatt, tehát az EU-orosz kereskedelem egyenlege uniós szempontból javult. Mindent egybevetve viszont az orosz szankciók feloldásának rettentő mérsékelt hatása lenne az uniós gazdasági helyzetre, és egy válság esetén meg aztán egyáltalán nem osztana, nem szorozna a dolog.

Ráadásul ha tényleg válságtól tart a kormány, akkor nagyon nehezen magyarázható az utóbbi évek nagyzolása, ennél sokkal többet is lehetett volna spórolni.

  • A költségvetési tartalék jóval kevesebb, mint az utóbbi időben stadionokra elköltött összeg.
  • Hasonló összeget szervezett ki homályos tevékenységi körű alapítványaiba a Magyar Nemzeti Bank is, amelynek elnöke most épp arról beszél, hogy jön a válság, és tartalékot kell képezni.
  • Miközben a válságra készülünk, rekordösszegek jutnak versenysportra és a hadseregre, és a kormány tízmilliárdokat szór ki változatos plakátkampányaira is.
  • De néhány százmilliárdnál vélhetően jóval többet bukott az ország az uniós  pénzek elherdálásán: ezeket a forrásokat elméletben olyan beruházásokra is lehetett volna költeni, amelyek az ország hosszú távú növekedését szolgálják; ehelyett egy jelentős részük a jelek szerint inkább egyes magánvagyonok átmeneti növekedését szolgálták. 

Eközben pedig még mindig nagy a magyar gazdaság külföldi kitettsége, legyen szó az adósság finanszírozásáról, az uniós transzferekről vagy a kereskedelmi bevételekről. Ez persze egy ekkora gazdaság esetén törvényszerű, ám az is, hogy egy jelentős válság esetén így is, úgy is nagy balhé lesz itthon. 

(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)