Vilhelmina
11 °C
28 °C

A Magyar Nemzeti Banké lesz a volt Postapalota a Széll Kálmán téren

2018.06.23. 09:52 Módosítva: 2018-06-23 10:57:21

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tulajdonába kerül a felújítás alatt álló, a Széll Kálmán téren álló volt Postapalota, olvasható a pénzintézet honlapján megjelent közleményben.

A Széll Kálmán téren álló Buda Palota az 1920-as években épült a Magyar Királyi Posta irodaházaként. A 18 500 négyzetméter alapterületű, hosszú évek óta üresen álló egykori irodaház állaga folyamatosan romlott. A Pallas Athéné Alapítványok vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. 2016-ban vásárolta meg az épületet 22,3 millió euróért (kb. 7 milliárd forint), majd megkezdődött a felújítása.

Az épületet 45,3 millió euróért (több mint 14 milliárd forintért) vásárolja meg a jegybank,

az MNB pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöksége költözik át ide. A műemlék jellegű irodaház egyes terei többféle funkcióban a nagyközönség előtt is nyitva állnak majd.

Hasonlóan a Várkert Kioszk és a budai Óvárosháza felújításához, a Pallas Athéné Alapítványok a Buda Palota esetében is a történelmi épület teljes rekonstrukcióját tűzték ki célul, amelyre az értékesítés lezárásáig 22,1 millió eurót költenek - olvasható a közleményben.

Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.