Nagy bajban a britek, valójában már senki nem tárgyal velük brexit-ügyben semmiről

Ha ma lenne a brexit-népszavazás, a közvélemény-kutatások szerint kétséges, hogy a britek ismét megszavaznák-e a kilépést (aktuálisan többen vannak, akik szerint rossz döntés volt, viszont ez nem jelenti feltétlen, hogy vissza is csinálnák), de azért nem is csökkent drámaian a kilépéspártiak tábora a két évvel ezelőtti szinthez képest. Bár nagyon úgy néz ki, hogy bár Nagy-Britannia a szakadék felé rohan, ma még a britek nem nagyon érzik a gazdasági nehézségeket,

Ráadásul a szavazás amúgy is inkább érzelmi, amolyan önbecsülési kérdés lehetett a szavazóknak, nem az anyagiakról szólt, aligha volt jól átgondolt, racionális döntés.

A stratégiai öngyilkosság

A britek 52 százaléka nagyjából két éve, 2016. június 23-án szavazta meg a kilépést és némi előkészítés után hamarosan az is kiderült, hogy 2019. március 29-én történik meg ténylegesen a kilépés.

Mivel szinte minden nap érkezik valami hír vagy nyilatkozat a brexitről, olyan mintha magas hőfokon pörögnének az események, zajlanának a tárgyalások, de

– véli Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír Zrt. brokerage és befektetési üzletágvezetője, aki egy sajtóbeszélgetésen foglalta össze a brexit-tárgyalások jelenlegi helyzetet.

Szerinte a britek azért döntöttek a kilépés mellett, mert elhitték, hogy lehetséges a cherry-picking, vagyis az előnyök kimazsolázása, a jövőben is hozzáferhetnek úgy az egységes európai piachoz, hogy

• kevesebb pénzt kell befizetni,

• nem kell a közösségi jogot átvenni és alkalmazni,

• csökkenthető a kitettség az európai bíróságnak,

• nem kell szenvedni a vontatott európai együttműködési mechanizmusban.

Az unió álláspontja viszont rendíthetetlen, a négy fő uniós jog, vagyis az áruk, a szolgáltatások, a tőke, és a munkaerő szabad mozgása csak együtt képzelhető el, a britek legfeljebb úgy kaphatnak egy Norvégiához hasonló státuszt, ha valójában mindenben folytatják az uniós életet, csak már bele sem szólhatnak a döntésekbe. Hát, nem egy túl jó ajánlat.

Nem is tárgyalnak

A gyakorlatban ma a brexit-előkészítés úgy néz ki, hogy vannak látszat-tevékenységek, diplomáciai nyilatkozatok, de még a napirendről sem tudnak megegyezni a felek, és olyan feloldhatatlan ellentétek tornyosulnak, mint például az ír határ kérdése.

A britek szempontjából az a tragédia, bár erről mintha nem is venne tudomást, az életben maradásért küzdő konzervatív kormány, hogy

Az EU büntetni akar, meg is teszi, a britek pedig ezt majd elszenvedik. Ahogy Tony Blair volt kormányfő fogalmazott: a brit tárgyalási pozíció olyan, mint a szálloda tetejéről lefelé kiabáló ember esete, aki azt üvölti az utca népének, hogy leugrik, ha nem kapja meg, amit kér. Egy öngyilkosság látványa egyeseknek biztosan kellemetlen, de azért a járókelőknek ez nagyjából mindegy és néhányan még szorítanak is, hogy ugorjon már, lássanak valami izgalmasat.

De miért ilyen kegyetlen Európa?

Az Európai Unió megmaradásában, további működtetésében érdekelt politikusok akkor is megpróbálnák megbüntetni a dezintegrációt előrevivő briteket, ha a saját dolgai jól mennének, de nem is mennek jól. Ott van a

• menekülthelyzet,

• az intézményi krízis,

• a kereskedelmi háború,

• a hagyományos pártok sorozatos bukása,

• az új olasz kormányfő zsarolása,

• a német kormányválság.

Európának esze ágába sincs könnyűvé tenni a britek távozását, inkább könyörtelennek szeretne mutatkozni.

Mi lesz ebből?

Időről, időre vannak olyan hangok, amelyek szerint még megállítható a folyamat, egyes brit politikusok újabb szavazás szükségességéről beszélnek, amely például a kiválás módjáról, annak feltételeiről szólna. Ez teljes nonszensz.

A lisszaboni szerződés 50-es cikkelye szerint, ha elindult a folyamat, akkor nincs visszaút, és mint említettük, a brexit még mindig elég népszerű, így egy újabb, „visszacsinálós” referendumot a brexitpárti brit közvélemény torkán sem lehetne lenyomni.

Az esetleges népszavazás a tárgyalásokról illuzórikus, elfelejti, hogy van egy másik oldal is, vagyis nem a brit választók, hanem a két oldal kompromisszuma határozhatja meg a feltételeket. Kicsit olyan ez, mint amikor a horvát állam bejelenti, hogy visszaveszi az INA-t. Talán így lesz, de ez nem csak egy oldal döntése, ahhoz meg kell állapodnia az eladóval, vagyis a Mollal is.

Kint is, bent is

Mielőtt a lehetséges végkifejletre rátérnénk, érdemes egy pillanatra azon is elgondolkodni, hogy miképpen állunk a többi tagországban.

Ha bárhol máshol szavazásra bocsátanák a politikusok a kiválás kérdését, nem tudnának a kilépéspártiak ott is hasonló támogatást szerezni identitás, önállóság, önbecsülés alapon a függetlenedésnek?

Kovács Krisztián szerint valóban elszaporodtak globálisan is a korábbi rendszert megtagadó választási eredmények, mint a brexit, Donald Trump győzelme, vagy az európai perifériás parlamenti választások, de azért abban lehet bízni, hogy nem lesz divat népszavazásokat rendezni az uniós tagságról.

Ráadásul azért a britek helyzete mindig is más volt egy kicsit.

• nehezen kerültek be az európai együttműködési rendszerbe,
• bent is kicsit mindig kívülállóként viselkedtek, sok mindenből kimaradtak,
• és az idősebb angol választók önbecsülését tényleg sok minden sérthette, ők átélték egy világháborús, egy gyarmattartó nagyhatalom eljelentéktelenedését, ahová Tony Blairnek hirtelen rászabadított rengeteg új munkavállalót és ahol az ország büszkeségeit, a kastélyokat, a legjobb focicsapatokat oroszok, arabok, dél-kelet-ázsiaik vásárolták fel.

Technikai megegyezés

A tárgyalások vélhetően az utolsó utáni pillanatokig elhúzódnak – véli Kovács Krisztián, majd születik egy olyan minimum-megállapodás, amely a technikai paramétereket azért valamennyire kezeli.

Utána biztosan még nehezebb évek jönnek Nagy-Britanniában, és bár a brexit nem leállítható, jó pár év múlva valamilyen új békével, a britek voltaképpen visszakéredzkedhetnek az unióba. Hogy ez formailag uniós tagságot, vagy valamilyen társulást jelent, azt majd meglátjuk, de valamiképpen biztos, hogy London megpróbál majd újra közelebb kerülni az európai piacokhoz, mert ez tényleg a gazdasági létérdeke.

Az biztos, hogy könnyű volt felkorbácsolni a britekben az önbecsülési faktort, de most már a szellem kiszabadult a palackból. Azt pedig egyetlen hatalomba vágyó brit politikus sem meri elmondani a választóknak, hogy az egész kilépési folyamat egyáltalán nincsen már a britek kezében.