Erzsébet
1 °C
4 °C

Nyaralásban nem állunk jól

2018.06.29. 15:58

Bemutatta pénteken az Eurostat, hogy a 2016-os adataik alapján az európaiak harmada nem volt semmilyen turista utazáson az évben, pontosabban 37,9 százalékuk. 

Ezen belül Magyarország egy szinttel rosszabbul áll, nálunk 44,8 százalék nem jutott el sehova.  Nagyjából a felük azért, mert nem volt belföldi utazásra se pénzük, ötödüknek pedig egészségügyi okok miatt nem fért bele az utazással egybekötött pihenés. 

Szlovákiában 33,9 százalék nem utazott turistáskodni, de ezek többsége egyszerűen nem is akart menni sehova, nem a pénz volt a fő ok, de több okot is be lehetett jelölni. Szlovéniában 33,4 százaléknyi 15 évesnél idősebb lakos nem volt turista az évben, Lengyelországban viszont már 43,2 százalék. 

Ez azt jelenti egyébként, hogy 4,7 millió 15 évesnél idősebb turistát adott összesen belföldre és külföldre Magyarország, ezek 22 százaléka jutott el külföldre, ami nagyjából egymilió embert jelent. Igazából ez az adat nagyon alacsony, olyan országoknál jellemző, amelyek önmaguk is nagy célországnak számítanak nyári utazásokhoz, például Olaszország, Horvátország vagy Görögország. Velünk együtt kivétel egyébként valamiért még Lengyelország itt is. 

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?