Nagy Márton sem beszélt arról, hogy lép-e a jegybank a gyenge forint miatt

2018.07.03. 09:35

Hétfőn Nagy Márton, a jegybank alelnöke és sokak szerint az MNB valódi irányítója hétfőn nem akart semmi érdemit mondani az egyre súlyosbodó forintgyengülésről az ATV-nek

Mindez azért érdekes, mert a jegybank a leginkább olyan intézményünk, ami hathatna az árfolyamra, az MNB-n belül pedig már most is komoly feszültség van a mostani helyzet miatt. Pontosabban, hogy féket kéne szabniuk a forint gyengülésének, netán helyrejönnek-e a dolguk majd maguktól vagy egyenesen örülnek a gyengébb forintnak, hiszen attól például nyereséges lesz a jegybank. Ilyenkor a jegybank irányítóinak kommunikációjára mindenki fokozottan odafigyel. 

Nagy viszont most nagyjából azzal egyenértékű információt akart csak megosztani a témában, hogy "ma kedd van" vagy "a pékek sütik a kenyeret". Pontosabban az árfolyamgondokról elmondta, hogy: 

Azt tudom mondani, hogy az árfolyam a mindenkori piaci folyamatok függvénye. A piacon rengetegféle szereplő van, exportőr, importőr, befektető, és ők alakítják ezt. Számunkra az inflációs cél az egyetlen horgony, erre többek között az árfolyam is hat, mint például a nyersanyagár vagy a bérek. Ezek tartósságát nézzük, hogy ezek a tényezők milyen tartósak, és ebből vonjuk le a következtetést az inflációra nézve.