Szilvia
5 °C
16 °C

9 halálesetet okozott a magyar cég

shutterstock 1063555706
2018.07.05. 17:51

Az EU élelmiszerbiztonsági hivatala figyelmeztetett egy magyar cég által csomagolt fagyasztott zöldségek veszélyeire, amik már 47 megbetegedést és 9 halálos áldozatot okoztak, írja a Nébih. Ezekből egyébként idén március óta történt 15 megbetegedés, az érintett cég pedig a csaknem 8 milliárdos árbevételű bajai Greenyard Frozen Hungary Kft. 

A rendelkezésre álló információk szerint a magyar üzemben baktériumos fertőzés történt, Listeria monocytogenes került az élelmiszerekbe, ami a liszterózis kórokozója. Ennél a kórnál a legveszélyeztetettebb csoportoknak a várandós nők, a csecsemők, az idősek és a legyengült immunrendszerű emberek számítanak. A liszterózisos fagyasztott zöldségek ellen úgy védekezhetünk, hogy nagyon alaposan átfőzzük, mielőtt megennénk.  Megjegyzik még, hogy itt a fagyasztott termékekbe a Listeria monocytogenes egy különösen erős változata került.

Bírja a hűtőt

A Listeria a hűtő hőmérsékletén is képes elszaporodni, ezért minden 5 napon túl hűtőszekrényben tárolt élelmiszer elfogyasztása kockázatos lehet, ha annak összetétele támogatja a baktérium szaporodását, írja még a Nébih.

A panaszok kialakulásának ideje általában a fogyasztást követő 1 nap és 1 hét közé tehető, de akár 90 napig is tarthat. A fertőzés jellemző tünetei a láz, hányás, hasmenés, fejfájás. 

Azt is lehet tudni, hogy 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban gyártott termékeikben azonosították már ezt a fertőzést, mindet a Greenyard gyártotta Baján. Minket nem érintett eddig, Ausztriába, Dániába, Svédországba, Finnországba és az Egyesült Királyságba exportáltuk a gyilkos zöldségeket.

Eredetileg azt hitték, hogy csak a fagyasztott kukoricáikkal vannak gondok, de igazából más fagyasztott zöldségeikkel baj lehet. A cég közleménye szerint a borsó, a bab, a spenót és a sóskatermékeiknél is volt már gond. A vállalat egyébként egyebek mellett teljes transzparenciát és maximális együttműködést ígért a felelős hatóságokkal. 

 A Nébih elvileg minden, az üzemben gyártott terméket betiltott és visszavonatott június 29-én, amik 2016. augusztusa és 2018. júniusa közt készültek el. Emellett leállították a gyárat is, most próbatermelést végeznek csak.  A volt bajai hűtőház területén működő gyárat egyébként a hivatal nyáron higiéniai szempontból kifogástalannak minősítette nemrég, már az ellenőrzések után, írta az Agrárszektor.hu.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?