Varga: Magyarország az öt legélhetőbb ország egyike kíván lenni Európában

2018.07.10. 15:25 Módosítva: 2018.07.10. 15:51

Magyarország 2030-ra Európán belül az öt legjobb ország közé kíván kerülni, ahol érdemes élni és dolgozni - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter, aki a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülésén történtekről számolt be a sajtó képviselőinek Budapesten, kedden, írja az MTI.

Elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Bank, illetve az Innovációs és Technológiai Minisztérium javaslatait vitatták meg az ülésen. A versenyképesség javítására kidolgozott elképzeléseket nyár végéig áttekintik, illetve egy-egy feladat elvégzéséhez felelősöket is hozzárendelnek.

A kormány gondolkodik azon, hogy az egészségpénztári megtakarítások adókedvezménye megmaradjon - mondta újságírói kérdésre Varga Mihály. A cafetéria a gazdaságpolitikai ösztönző rendszer egyik eleme csak, a költségvetéshez benyújtott módosító javaslatok között is van olyan, amelyik a területet érinti - mondta, utalva arra, hogy az egészségbiztosítások mellett a nyugdíjpénztári megtakarítások támogatását is fontosnak tartják.

Ami a szociális hozzájárulási adót illeti, azért tervezték a további csökkentést 2019 júliusától, mert az adott év lezárását követően lehet az értékelést elvégezni. A rendszerváltozás után először 2016-ban sikerült megállapodást kötni a szociális partnerekkel, a munkaadók komoly terheket vállaltak a közterhek csökkentésének fejében - válaszolta Varga Mihály arra a kérdésre, hogy milyen újabb közteher-csökkentések várhatók. Azt is jelezte, hogy a hatéves bérmegállapodás forgatókönyve szerint kíván haladni.

A kormány azzal számolt, hogy az év egészében 3 százalék körüli infláció valósulhat meg - így kommentálta Varga Mihály újságírói kérdésre a legújabb inflációs adatokat.

A bürokrácia mérete a legtöbb összevetés szerint a többi visegrádi országhoz hasonlítva Magyarországon magasabb - mondta Varga Mihály arra a kérdésre, hogy mi a kormány álláspontja a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége azon javaslatáról, miszerint 100 ezer főt szükséges elbocsátani a közszférából.

Megjegyezte: a kormány elrendelte a létszámstopot, nem tervezi, hogy a következő hónapokban az államigazgatás mérete tovább növekedjen. Az RTL Klub kérdésére pedig elmondta, arról közös gondolkodás zajlik, hogy miképpen lehetne "a közszolgáltatások színvonalának megtartása mellett, kisebb létszámmal" elvégezni a feladatokat.

Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.