Tendert nyert egy cég, aminek az ügyében az OLAF nyomoz

2018.07.12. 15:44

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SzGyF) élelmiszercsomagokat szerez be uniós pénzből szegény gyerekes családok számára, a kiírás legalább 238 ezer darabra vonatkozik. Idén tendert a Halker Kft. nyerte, négy partner, a Kedvenc JM. Kft., a Halker Mirelit Depó Kft., a Jégszilánk Kft. és a Gastro-Hús Kft. társaságában nyerte meg egyedüli ajánlattevőként – írja a 24.hu.

Mindez azért érdekes, mert az Európai Csalásellenes Hivatal (OLAF) előzetes eljárásban vizsgálja, történt-e csalás vagy szabálytalanság a tavaly kiosztott élelmiszersegélyeknél. Ezt a tendert szintén a Halker Kft. nyerte meg.

A tavalyi közbeszerzés részleteit Hadházy Ákos, az LMP akkori társelnöke tárta fel: Hadházy a tendert megnyerő cég egyik dolgozójától egy olyan táblázatot kapott, amin azt jelölték, hogy a cég milyen áron adja termékeit a piacon és mennyivel többért számláz a szociális intézmények számára. Az ügyről itt írtunk részletesebben.