Trump visszatolja Európát Ázsiába

Donald Trumpot az utóbbi időben sok bírálat érte, amiért konfrontatív magatartása rombolólag hat a nemzetközi szövetségekre és a kontinensek közti együttműködésre. Azonban az amerikai elnök amúgy nem minden elemében jogtalan Európa-gyalázása bizonyos fronton kifejezetten használ, ha a világ egymástól távoli helyeinek összekovácsolásáról van szó, látszólag ugyanis Európa és Ázsia között sokkal gördülékenyebben mennek a dolgok, mint korábban. Ennek két jele is volt az elmúlt napokban:

• Egyrészt az Európai Unió és Japán aláírta a világ eddigi legnagyobb, a teljes globális GDP 30 százalékát felölelő szabadkereskedelmi szerződését, ami (ha ratifikálják), majdnem teljesen szabaddá teszi az áruk és szolgáltatások áramlását a blokk és a szigetország között.
• Másrészt a héten meglepően jó hangulatban folyt és szokatlanul pozitív tervekkel zárult az EU és Kína éves csúcstalálkozója. Dacára annak, hogy az utóbbi időben messze nem volt zökkenőmentes Peking és Brüsszel kapcsolata.

A két példa sok tekintetben eléggé eltérő, közös bennük, hogy hosszú évek óta tartó kisebb-nagyobb problémákon sikerült relatíve gyorsan felülkerekedni, mihelyst Donald Trump belekezdett kereskedelmi világháborújába. Ami azt jelzi, hogy ha Amerika kapui az eddiginél szűkebbre zárulnak, akkor Európa Ázsia felé keresi majd gazdasági jövőjét.

Trump megoldotta

A Japán és EU közötti kereskedelmi megállapodásról még 2011-ben indultak megbeszélések, és a hivatalos tárgyalások 2013-ban kezdődtek meg, hogy aztán hosszú évekig ne tartsanak semerre. Bár az eredeti céldátum 2015 volt, hamar kiderült, hogy annyira nem sürgős a dolog: az EU nem akarta csökkenteni az autópiaci vámokat, a japánok pedig nem akarták beengedni az európai mezőgazdasági termékeket és gyógyszereket, ezért megmerevedtek a frontok.

Aztán 2017-ben hirtelen minden megváltozott: sokéves huzavona után hirtelen néhány hónap alatt letárgyalták a nézeteltéréseket, és tavaly ilyenkorra már megszületett az elvi megállapodás, amit végül most írtak alá.

Ennek a fő oka Donald Trump volt. Washington korábban éveken keresztül szekálta Japánt, hogy lépjen be a Csendes-óceáni Partnerség (Trans-Pacific Partnership, TPP) nevű szabadkereskedelmi, befektetési és gazdasági szerződésbe, és nyissa meg piacát az amerikai áruk és cégek előtt, aztán mire a híresen zárt gazdaságnak számító Japán nagy nehezen belement, Trump hatalomra jutott, és első húzása volt elkaszálni a szerződést (amit azóta Amerika nélkül tizenegy másik állam megkötött azért). Hogy aztán második húzásaként ugyanezt tegye az Egyesült Államok és Európa közti, mindkét helyen sokat bírált transzatlanti kereskedelmi egyezménnyel is. 

Ezt nagyjából az összes elemző úgy értékelte, mint az Egyesült Államokkal szembeni, a kereskedelmi protekcionizmus elleni lépést. Bár az aláírás után a ratifikáció még hátravan, a jelek szerint ez kevésbé lesz problémás, mint korábbi uniós kereskedelmi szerződések esetében.

Sajtot Toyotáért

A végső megállapodás szerint a vámok 99 százalékát eltörlik Japán és az EU között, az európai cégeknek nagyjából egymilliárd eurós anyagi terhet spórolnak a vámon, és nagyságrendileg hasonló összegről mond le az uniós költségvetés a japánok javára.

Az egyezmény két fő eredménye, hogy az EU hét év alatt a jelenlegi 10 százalékról nullára csökkenti a japán autók importvámját, magyarul olcsóbb lesz a Toyota Prius; másrészt Japán egyszerűbbé teszi az európai gyógyszerek engedélyeztetését, és 10-15 éves távlatban egy csomó mezőgazdasági és élelmiszeripari termék vámját jelentősen csökkenti. Például a húsokét 30-ról 9-re, a tejtermékekét 30-ról nullára, a borét 15-ről szintén nullára. A fentiekből látszik, és német számításokból is kiderül, hogy

Hazánk hosszabb távon az egyezmény egyik legnagyobb uniós nyertese lehet. A Japánba irányuló exportunk nagy része sertéshús, amit olcsóbb lesz exportálni, és a japán gyógyszerpiacban is van fantázia. Az Európai Bizottság is arra számít, hogy a mezőgazdasági és élelmiszeripari exportra lehet a legnagyobb hatással a szerződés.

Ugyanakkor az is igaz, hogy az egyezménynek egyelőre nagyobb a jelképes ereje, mint a gazdasági súlya. Japán jelenleg csak az EU hatodik legnagyobb kereskedelmi partnere, hiába a világ harmadik legnagyobb nemzetgazdasága. A japán cégek versenyképes exporttermékei már eleve jelen vannak az EU-ban, ráadásul ezen termékek, elsősorban az autók és az elektronikai cikkek jelentős részét eleve nem Japánban gyártják.

A japán piac zártabb, és a szigetországban jóval kisebb az európai jelenlét, mint fordítva, de az európai cégek előtti akadályok nagy részét nem vámjellegű akadályok, hanem a helyi (a hazai cégeket előnyben részesítő) szabályozások és az eltérő fogyasztói szokások jelentik. Ezek tekintetében ugyan hoz konvergenciát az uniós és a japán szabályok között az egyezmény, de a legtöbb területen elég kis mértékben. 

Kis pénz, kis tiltakozás

Részben ennek is köszönhető, hogy nem kísérték olyan tiltakozóhullámok Európában a dolgot, mint a transzatlanti vagy a Kanadával kötött megállapodást. A megállapodásnak nem része a befektetések liberalizálása és a sokat bírált nemzetközi vitarendezési mechanizmus sem, amelynek keretében a külföldi kormányok lépései miatt kárt szenvedett cégek kártérítési pert indíthatnának. Ezek a kérdések nem kerültek le a napirendről, de pont megosztó jellegük miatt külön tervezik megtárgyalni őket.

Ettől eltekintve jellemzően a jól ismert kritikák merültek fel a paktummal kapcsolatban: a multinacionális vállalatok járnak vele jól (ez szimplán a gazdasági realitásokból következik), a tárgyalások zárt ajtók mögött zajlottak (a tárgyalók szerint ez elkerülhetetlen, mert aki nyílt lapokkal játszik, az gyengébb tárgyalási pozícióba kerül), a pénzügyi dereguláció veszélyt jelent (a szerződés alig mond valamit a pénzügyi szektorról).

Külön érdekesség, hogy mivel Japánban jellemzően gyengébbek a munkajogi és környezetvédelmi szabályok, az egyezmény a zöldek szerint az uniós jogokra és védelmekre is kihathat. Ám tekintve, hogy Japán egy fejlett ország, és a kétoldalú kereskedelem nagyrészt autókból és high-tech eszközökből áll,

Az európai zöldek a japán mezőgazdaságot is féltik, mert az európai konkurencia gépesítésre és modernizációra sarkallhatja a szigetország jellemzően kistermelőkre építő agráriumát. Ami egyébként pont hogy a japán kormány egyik (nem nyíltan vállalat) célja az egyezménnyel. Miután a termelők híresen erős politikai lobbiereje miatt a szektort nem nagyon lehet megreformálni, ezért egyes elemzők szerint a külföldi versennyel akarják kikényszeríteni a modernizációt.

Szintén bírált terület a közszolgáltatások és közbeszerzések megnyitása, ám ez elég korlátolt módon történik meg: mivel a japánok kifogásolták, hogy európai nyelveken is közzé kellene tenniük a helyi közbeszerzéseiket, végül csak a 300 ezresnél nagyobb városok esetében pályázhatnak európai cégek japán beszerzésekre és fordítva.

Kéz a kézben Kínával is

Bár Japán és Kína nincsenek kifejezetten jóban, az EU mindkettővel jól kijön, legalábbis ez tükröződik a hét elején zárult EU-Kína csúcs fejleményeiből. Az unió és Peking ugyan minden évben összejön, de jó ideje inkább csak azért, hogy panaszkodjanak egymásról egymásnak: az előző két évben zárónyilatkozatot sem adtak ki a találkákról, mert nem tudtak miben megegyezni. Sőt, néhány hónapja még úgy tűnt, hogy Washington és Brüsszel kéz a kézben fog nekitámadni Kínának kereskedelmi ügyekben.

Ehhez képest most, hogy Donald Trump arról beszél, az EU ugyanúgy az Egyesült Államok kereskedelmi ellenfele, mint Kína, megtört a jég. A közös amerikai fenyegetés árnyékában idén hirtelen sikerült összehozni egy nyilatkozatot, ami (angol verzióban)

A korábbi nézeteltérések persze nem múltak el, és egy sor kérdésben, például a szellemi tulajdonjogok és a technológiatranszfer védelmét (más megközelítés szerint a technológia lenyúlását) vagy a kínai cégek állami dotálását illetően az európai és amerikai álláspont nem különbözik. És hangzottak el erősebb mondatok is a csúcson, az EU vezetői például elég egyértelművé tették, hogy Kínának nem csak beszélnie kellene a szabadkereskedelemről, hanem meg kellene nyitni saját piacait is. 

Ettől függetlenül egy sor elemző úgy értékelte, hogy Trump keménykedése miatt Brüsszel és Peking bizonyos szinten egymásra van utalva, mind gazdaságilag, mind a nemzetközi gazdasági rend politikai terelgetése terén. Ami már csak azért is érdekes, mert Trump ezzel egy olyan gazdaságdiplomáciai kényszerszövetséget kezdett el kovácsolni, ami teljesen ellentétes az Egyesült Államok nemzeti érdekével. 

Borítókép: Abe Sinzo és Donald Trump 2018. április 17-én Floridában. Fotó: Mandel Ngan / AFP.