Ahol a szerencsejáték illegális, mégis 30-szor annyi pénzt termel, mint Las Vegas

Bár a kormány épp a kaszinózás legalizálásán dolgozik, Japánban jelenleg a lottón és néhány obskúrus sportra való fogadáson kívül nem létezik legális, törvényileg szabályozott módja a szerencsejátéknak. Ehhez képest a japán szerencsejáték-ipar auditálható (tehát nem a kifejezetten feketén folytatott) része mégis harmincszor annyi pénzt termel egy évben, mint Las Vegas.

Az ellentmondás oka nem a brutális lottófogyasztás, és nem is a lóverseny, hanem a pacsinkó, amely mind a mögötte lévő pénzügyi konstrukciót, mind magát a játékmenetet tekintve a világ egyik legfurcsább szerencsejátéka, ugyanakkor az egyik legjövedelmezőbb is, legalábbis az üzemeltetők számára.

De a furcsaságok a játékgépeknél nem érnek véget, a játék végső kedvezményezettjei, a pacsinkószalonok tulajai közül sokan az észak-koreai rezsim támogatói, és egyes becslések szerint a japán irodisták munka után bedobált pénzének egy jelentős része Phenjanban landolt a kommunista diktatúrának szánt adományként.

Pinball + félkarú rabló = profit

A pacsinkószalonok kívülről inkább emlékeztetnek egy külvárosi hipermarketre, mint kaszinóra: egy nagy, jellemzően szürke csarnoképületet kell elképzelni, a tetején néhány hatalmas logóval. A belső pedig egy régimódi játékteremre emlékeztet, amelyben katonás, tömött sorokban állnak a villogó, zenélő játékgépek, és (a játékosok számának függvényében) iszonyú hangzavar uralkodik.

A játék maga a pinball és a félkarú rabló keveréke. A lényege, hogy fémgolyókat kell eljuttatni egy függőleges “akadálypályán” át egy lyukba. Ha ez sikerül, azért jutalomgolyók járnak, plusz a gépbe beépített félkarú rablón is lehet pörgetni egyet. Ez utóbbival lehet igazán nagyot szakítani, már ha az ember megüti a jackpotot. És alapvetően ez a dolog szerencsejáték része, ami megkülönbözteti a pacsinkót egy sima játékgéptől: normális játékmenet mellett nem igazán lehet nyerni a pacsinkón, vagy legalábbis nem valami sokat. A félkarú rabló viszont nagy kifizetéseket ígér a játékosoknak, ami persze elég ritkán jön be.

A játéktermes játékok megidézése és a nagy kifizetés reménye meglehetősen addiktív mix. Amire a termek hirdetései is rájátszanak, amelyek azt ígérik, hogy az ember élete azonnal jobbra fordul, amint belép. Egyes becslések szerint ez a japánok legnépszerűbb szabadidős tevékenysége

Országszerte több mint 10 ezer pacsinkószalon üzemel, a szektor méretét jelzi, hogy nagyobb munkaerő-piaci felszívóerővel bír, mint a tíz legnagyobb autógyártó. Ami annak fényében nem is meglepő, hogy a pacsinkók több pénzt hoznak be egy évben, mint Las Vegas, Makaó és Szingapúr kaszinói együttvéve.

Illegális, de mégse

Mindez dacára annak, hogy Japánban a szerencsejáték egyfelől illegális, másfelől társadalmilag elítélt, a bűnözéssel azonosított dolognak számít. 

A törvények kevés kivétellel minden hagyományos szerencsejátékot tiltanak. Bár hajó, bicikli-, motor- és  lóversenyekre ugyan lehet fogadni, és lottó is van, azért ezek jóval kisebb (pénz)tömeget mozgatnak meg, mint a klasszikus alternatívák. (Jellemző egyébként, hogy lovizni még a játéktermekben is lehet: hatalmas lóversenyszimulátorokon megy a virtuális biznisz.)

A pacsinkó a tiltást egy elég egyszerű módszerrel kerüli meg. A golyókat, amelyekkel a játék folyik, pénzért lehet "bérelni" a terem üzemeltetőjétől, és a játék végeztével vissza is kell adni. Viszont a visszaadott golyókért cserébe az üzemeltető különféle ajándéktárgyakat vagy utalványokat ad, amelyeket egy jogilag elkülönülő üzletben pénzre lehet váltani. Korábban ezek az üzletek fizikailag is a termen kívül voltak, de mára már sok helyen az épületen belül, a játéktértől mindössze egy ajtó vagy üvegfal által elválasztott helyiségben vannak.

Elkezdték komolyabban venni

Ennek ellenére a pacsinkóüzemeltetők élete manapság nem egyszerű. A szektor sikere a jelek szerint visszaütött: az utóbbi években a kormány elkezdte kicsit komolyabban venni az addiktív játék visszaszorítását, miután egy jelentés kapcsán ráébredtek, hogy a pacsinkófüggők száma meghaladja a hárommilliót. Első körben a golyók árának és a jackpotok értékének szabályozásával próbálják megnyirbálni a szektorban eltűnő pénz mértékét, de a jövőben komolyabb szabályozás várható a témában.

Másrészt kihívást jelent, hogy jön a konkurencia. Bár a szerencsejáték eddig illegális volt Japánban, nemrég legalizálták a kaszinókat, amennyiben ezek elkülönült (a hivatalos szóhasználatban integrált) turisztikai létesítmények részeként jönnek létre. A kormánynak ezzel elsősorban a külföldi, jellemzően a jelek szerint Japánra egy hatalmas bevásárlóközpontként gondoló kínai turisták megkopasztása a célja, de vélhetően a japán lakosságnak is lesznek olyan rétegei, amelyek rákapnak a dologra. (Pont ezért egyébként heves társadalmi tiltakozás kísérte a kaszinótörvényt, ami annak a fényében meglepő, hogy a pacsinkók ellen nem szoktak így kikelni a japánok.)

A legnagyobb ellenségét viszont a demográfiai és gazdasági tendenciák jelentik. A fenti számok fényében talán meglepő lehet, de a pacsinkóbiznisz már jó tíz éve leszállóágban van. A bevételeket tekintve 2005-ben volt a csúcson a fémgolyódobálás, akkor 27 ezer milliárd jent termelt a biznisz. Azóta csökkenőben van a forgalom, az üzemeltetők pedig azon siránkozik, hogy ha ez így megy tovább, nem lesz pénz az innovációra, azaz az egyre bonyolultabb és szórakoztatóbb új gépek kifejlesztésére, ami miatt tovább csökken a forgalom.

Kim Dzsongun is nagyot nyer

Ettől függetlenül a piac még így is hatalmas, 21 ezer milliárd jenes éves bevétellel bír. Azaz a japán GDP közel 4 százalékáról van szó, tehát nagyjából annyi pénz tűnik el a pacsinkótermekben, mint amennyit a japán állam oktatásra költ, és kb. négyszer annyi, mint amennyit az egyesek szerint fenyegetően modernizálódó hadseregére. Ami egyébként több pénz, mint a magyar gazdaság éves kibocsátása.

Ennek a pénznek a jelentős része pedig nem mindig a legjobb helyen köt ki. Az üzemeltetők közül sokan tartoznak a japán koreai kisebbséghez, a zainicsikhez. Ennek az oka, hogy a 20. század első felében a Koreai-félszigetről kényszermunkára behurcolt zainicsik és leszármazottjaik hagyományosan a társadalom megbélyegzett tagjai Japánban, és ezért egy csomó munkahely elérhetetlen számukra. Emiatt jobb híján kénytelenek a zavarosban halászni, és mi lehetne zavarosabb és jövedelmezőbb, mint a pacsinkó.

Ami még bonyolultabbá teszi a dolgot, hogy a zainicsik egy jelentős csoportja az észak-koreai rezsim szellemi követője és pénzügyi támogatója. Hogy miért, azzal kapcsolatban számos elmélet kering, amelyek elsősorban a társadalmi kirekesztettséget és diszkriminációt, a szülőföldhöz való megtörhetetlen lojalitást, illetve Phenjan által az 1950-es évektől a zanicsiknek nyújtott támogatást okolják a jelenségért.  

Manapság ez már az Észak-Korea elleni nemzetközi pénzügyi szankciók miatt nehezebb, de egyes hírek szerint azért még most is jut Kim Dzsongunéknak a japán golyódobálás bevételeiből. Mindazonáltal ahogy a pacsinkók, úgy manapság a Phenjant támogató zainicsi csoportok is kormányzati támadásoknak vannak kitéve, tehát a kilátások nem valami jók, legalábbis Észak-Korea számára.