Vilhelmina
11 °C
28 °C

Három új áruházat nyit idén az Auchan

D SOS20120928011
2018.08.23. 13:18 Módosítva: 2018-08-23 13:22:46

A Magyarországon 19 hipermarketet üzemeltető cég három új áruházat nyit idén, derült ki Dominique Ducoux, az Auchan Magyarország vezérigazgatójának csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Ősszel Zalaegerszegen és Győrben nyitnak szupermarketet, Sopronban pedig egy újabb superstore koncepciójú áruházat. A cég tavaly nyitott a kisebb üzletformák felé: első szupermarketjüket Szekszárdon, első superstore formátumú üzletüket Budapesten, a X. kerületben nyitották.

Az Auchan bruttó forgalma a 18 benzinkúttal együtt 363,5 milliárd forint volt a 2017. április 1. és 2018. március 31. közötti üzleti évében, 3,7 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A nettó forgalom 5,4 százalékkal 309,5 milliárd forintra nőtt.

A vállalat adózott eredménye csaknem 6 százalékkal, 3,8 milliárd forintra emelkedett tavaly az előző évihez viszonyítva – ismertették a sajtótájékoztatón. Ezek szerint nem aggódnak a bolthálózatokat érintő szigorítások miatt.

(Borítókép:  Soós Lajos / MTI)