Nőttek a Nike eladásai a Kaepernick-ügy után

2018.09.08. 20:09 Módosítva: 2018.09.08. 21:55
A Nike megosztó marketinghúzása úgy látszik, bejött. Trump tiltakozása ellenére a Nike eladásai 31 százalékkal növekedtek a Colin Kaepernick reklám bemutatása után.

Míg egy elemző szerint a Colin Kaepernick főszereplésű reklám nem volt hatással az eladásokra, addig egy másik online reklámkutató cég, az Edison Trends szerint viszont 31 százalékkal nőttek a Nike eladásai vasárnapról keddre, az úgynevezett Labor Day-t beleszámolva, ami túlszárnyalta a tavalyi 17%-os növekedést,  írja a Guardian.

A térdeléstől a cipőégetésig

A minden évben szeptember első hétfőjére eső Labor Day napján jelentette be a Nike, hogy új kampányt indít a politikailag igencsak megosztó Colin Kaepernick amerikaifocista szereplésével. Az új reklámarc 2016-ban még azzal vált ismertté, hogy rasszizmus elleni tüntetés-sorozatot robbantott ki, amikor a rendőri brutalitás és a feketék elleni társadalmi elnyomás elleni tiltakozásként előbb ülve, majd pedig térdre ereszkedve hallgatta végig a himnuszt az egyik mérkőzés előtt.

A tettéből hatalmas botrány lett, az NFL betiltotta az ilyen jellegű tiltakozásokat, a sportoló pályafutása pedig zátonyra futott, mert sehol sem akarták leigazolni az irányítót. Ezzel cseng össze a Nike legújabb szlogenje is:

 Higgy valamiben. Akkor is, ha azért fel kell áldoznod mindened.

A hétfői bejelentéssel újra szárnyra kelt a botrány,  és a mozgalommal nem szimpatizálók elkezdték elégetni a Nike cipőiket, amiről a videót feltöltötték a közösségi oldalakra. Szerdán Trump is beszólt a sportszergyártó cégnek Twitteren, és csinált egy nem kicsi ingyenreklámot ezzel a Nike-nak:

Akárcsak az NFL, amelynek az értéke MÉLYRE SÜLLYEDT, a Nike is abszolút meghalt a dühtől és a bojkottól. Csodálkoznék, ha előre tudták volna, hogy így fognak alakulni a dolgok? Amíg az NFL is kiveszi ebből a részét, addig nehéz lesz meccseket néznem, egészen addig, amíg fel nem állnak a ZÁSZLÓ alatt.

Na de nézzük, hogyan "haldoklik" épp a Nike

A kampánybemutató napján körülbelül 3 százalékot estek a cég részvényei, azonban az ingyenes médiamegjelenéseken az Apex Marketing Group becslése alapján 43 millió dollárt kaszáltak.

Az Edison Trends elemzője szerint is jó húzás volt a Nike részéről a Trumppal való vita kirobbantása, a cég elemzése egy három milliós nagyságú online, anonim kutatáson alapszik.

A 2018-as késő nyári eladások nagyon hasonló tendenciát mutatnak, mint a tavalyi. A rendelések száma csak egy nagyon kicsit csökkent augusztusra. A csökkenés tendenciájának hasonlósága a Munkanapi hosszú hétvégéből ered, habár a hétfői és keddi eladások most nagyobb mértékben ugrottak meg, mint tavaly."

– nyilatkozta a Nike.

Úgy látszik, beigazolódik a Nike marketingstratégiája, egyébként cégnek több évtizedes tapasztalata van, hogyan kell építeni a lázadásra. A cég vásárlóinak kétharmada 40 évesnél fiatalabb, akikre jellemző, hogy kevésbé szavaznak Trumpra, mint az országos átlag, így Nike-nak nem is lehetett volna jobb reklám annál, hogy Trump a cégük ellen üzent Twitteren.