Az MLSZ asszisztálásával tűnt el a tao-pénzzel egy fideszes polgármester

2018.09.12. 13:48

A Magyar Labdarúgó Szövetség asszisztálásával párolgott el több 10 millió forintnyi tao-pénz a tavaly felszámolt szigetvári labdarúgó-egyesületnél – derül ki a G7.hu cikkéből.

Bár a baranyai klub 2011 és 2016 között több mint 62 millió forinthoz jutott úgy, hogy különböző cégek az államkassza helyett nekik utalták a nyereségük után fizetendő adót, a felszámoló semmilyen vagyont nem talált az egyesületben.

Sőt, már a Zrínyi Miklós Sport Egyesület (ZMSE) vezető tisztségviselőjével sem sikerült felvenniük a kapcsolatot.  Ő 2010 és 2014 között Szigetvár fideszes polgármestere volt, és egy másik ügyben épp a közelmúltban ítéltek első fokon felfüggesztett börtönbüntetésre.

Kolovics János még 2011-ben vette át a ZMSE vezetését, és az egyesület már ebben az évben élt a tao-rendszer nyújtotta lehetőségekkel. Az ugyanakkor nem derült ki, hogy mire költötték az így érkező pénzt, ugyanis a klub – annak ellenére, hogy a törvényi előírások ezt kötelezővé teszik – sem éves beszámolóit, sem tao-programjait nem hozta nyilvánosságra. Utóbbiakat ráadásul a Magyar Labdarúgó Szövetség sem adta ki a G7.hu-nak, még közérdekű adatigénylésre sem.

A lap cikkéből ugyanakkor kiderül, hogy a klub gazdálkodását ismerők szerint az ígért fejlesztések egy része biztosan nem valósult meg, holott esetenként még számla is volt a teljesítésről. Szó volt például a helyi öltözőépület felújításáról, amin tetőt és nyílászárókat is cseréltek volna, ám a cikkben közölt képeken látszik, hogy ez nem valósult meg.

Állítólag ez volt az a pont, ami már az MLSZ-nél is kiverte a biztosítékot, korábban viszont a szövetség a visszaélések felett nagyvonalúan szemet hunyt. Az ZMSE utolsó tao-programját például három hónappal a felszámolás megindítása után hagyták jóvá és az egyesületet végül csak akkor zárták ki a támogatási rendszerből, amikor az eljárás már lezárult, így a ZMSE megszűnt.

A G7.hu idézi a város Kolovics Györgyöt váltó polgármesterét, a független Vass Pétert, aki az egyik MLSZ-es tao-ellenőrzésnek szemtanúja volt. A városvezető elmondása alapján az ellenőr elfogadta azt az érvelést, hogy a leszámlázott eredményjelző-tábla beszerzése még folyamatban van, ezért nem tudják bemutatni, és leigazolta a papíron a műfüves pálya fenntartására vásárolt gép létezését is, holott egy fűnyírót mutattak be neki.

A ZMSE történetének azonban csak az egyik szomorú eredménye, hogy fogalmunk sincs, hova tűnt 60 millió forint közpénz. Legalább ennyire lehangoló, hogy a papíron a helyi futball erősítését célzó tao-támogatás nagyban hozzájárult a szigetvári labdarúgás lenullázásához. A ZMSE ugyanis már létezése utolsó évében sem kapott indulási jogot az MLSZ-től, így a város elvesztette megye 1-es focicsapatát.

FRISSÍTÉS!!!

"Az MLSZ szigorúan ellenőrzi a labdarúgásba kerülő TAO-pénzek felhasználását és szabályosságát. Csak azok kaphatnak újabb támogatást, akik szabályosan elszámolnak a kiutalt összegekkel" - írta az MLSZ a honlapján a cikkre reagálva.

Az MLSZ szerint "a nemzetközi és hazai támogatási rendszerekkel összevetve a labdarúgás TAO-jában alacsony a szabálytalanságok száma és mértéke. Minden olyan esetben, amikor felvetődik a csalás gyanúja, szigorúan lép fel a szövetség, és ahol indokolt, ott visszafizetteti a pénzeket és/vagy 1-3 évre kizárja az érintett a rendszerből."

Az MLSZ azt írta, hogy az elmúlt években 48 szervezet esett el ilyen okból a TAO-zás lehetőségétől. "A pályázatok és a kizártak listája is nyilvános és transzparens, az MLSZ honlapján megtekinthető."

Jogtalan felhasználás címen eddig 2,2 milliárd forint visszafizetését írta elő a szövetég, amely egyrészt felhívja a figyelmet a szigorú ellenőrzés szükségességére, másrészt nemzetközi és hazai összevetésben elfogadhatóan alacsony aránynak minősül.

"Mivel a cikk fő üzenete a fentiek szerint teljességgel valótlan, és a cikk részleteiben számos alaptalan, téves megállapítást tartalmazott, így az MLSZ – a félretájékoztatás elkerülése érdekében – felszólította az oldalt a szöveg haladéktalan eltávolítására. A valóság ugyanis, aminek cáfolatát a szerkesztőség nem tudta bizonyítani, hogy minden olyan esetben, amikor egy pályázó képtelen elszámolni a pénzek felhasználásával, a szövetség az összeg teljes visszafizetését rendeli el, és súlyos, indokolt esetben a sportszervezetet kizárja a TAO-rendszerből" - írta az MLSZ.