Hortenzia, Gergő
-2 °C
8 °C

Több év börtön járhat a tiszaföldvári sertéshorror felelőseinek

2018.09.13. 09:59 Módosítva: 2018-09-13 10:47:29

A vizsgálatok éppen csak elkezdődtek, de a szakértő szerint a tiszaföldvári sertéstelepen az állati hullák széthagyása a hulladékgazdálkodás rendjének megsértését súrolják, ami miatt több év börtönt is kaphat a felelős – írja a Hvg.hu.

Szeptember kilencedikén számoltunk be róla, hogy egy tiszaföldvári sertéstelepen több tucat disznó rothadó teteme bűzlött, a tetemekről a Facebookon terjedtek kemény fotók. Az elején nem volt teljesen egyértelmű, hogy a kép mikor készült, és bár a település polgármestere még mindig lebegteti, hogy azok valódiságában sem bízik, időközben a kép készítőjével is sikerült beszélnünk, további képeket és videókat is kaptunk, és azóta a megyei közgyűlésben is döntés született arról, hogy kivizsgáltatják a telepen található állapotokat. A sertéshorrorról itt írtunk részletesebben.

Még nem volt döntés a megyei közgyűlésen

Cikkünk megjelenése után a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzati Hivatal jelezte, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés utolsó ülését 2018. augusztus 16-án tartotta, a következőt pedig a tervek szerint október 5-én fogja, ezért döntést sem hozhatott az üggyel kapcsolatban.

A megyei közgyűlés egyik tagja - Soós Antal - telefonon tájékoztatta a kialakult helyzetről Piroska Miklóst, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnökét, aki tudomásul vette az elhangzottakat, majd a megyei közgyűlés elnöke azonnal egyeztetést kezdeményezett a megyei kormánymegbízottal. A szükséges vizsgálatok megindításával kapcsolatban ugyanis a Kormányhivatalnak van feladat- és hatásköre, a megyei közgyűlésnek nincs. A vizsgálatok haladéktalanul megkezdődtek és jelenleg is folynak.

„A hulladékgazdálkodás rendjének megsértése, az bűncselekmény, börtönbüntetés is járhat érte” – mondta Deim Zoltán igazságügyi állatorvos szakértő. A sok esetben eljáró szakember a sajtóban megjelenő felvételek alapján azt gondoltja, hogy az ügyben valószínűleg nehéz lesz elkerülni a büntetőeljárást. Mivel a tetemek veszélyes hulladéknak minősülnek, a büntető törvénykönyv szerint még abban az is kettőtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető a hulladékgazdálkodási rend megsértése, ha arra gondatlatlanságból került sor.

malac
Fotó: Olvasói fotó / Index

A szakértő szerint ugyanakkor a felelősség nehezebben megállapítható, mivel az elhullott sertéseket azon a telepen ásták el, ahol egy vállalkozó bértartásban hizlalta a disznókat. A tartásért elvileg az azt végző felel, ugyanakkor a helyzetet bonyolítja, hogy az eddig megismertek alapján a közel 170 sertés elhullását az okozhatta, hogy a nagy melegben egy augusztus hétvégén elromlott a szellőző berendezés. Az egyelőre viszont nem tiszta, hogy ez a hétvége volt-e az egyetlen alkalom, mikor a nagyszámú elhullás történt, és hogy csak ekkor ásták-e el a tetemeket, amivel a bűncselekményt elkövethették.

Az ügy kapcsán azt is felmerül, hogy az Államkincstár adatai alapján az anyacégnek kiutalt évi több százmillió forintnyi állatjóléti támogatást mire fordították.

A cikket alább kommentelheti az Index Facebook-posztja alatt:

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?