A Közbeszerzési Hatóság korrupciókutatókat perelt be egy tanulmányuk miatt

2018.09.27. 10:19

Beperelte a Közbeszerzési Hatóság a Korrupciókutató Központot (Corruption Research Center Budapest - CRCB), de elutasította a bíróság a keresetet – írja a CRCB közleményében (pdf).

A magyar Közbeszerzési Hatóság azután indított keresetet a korrupciót tanulmányozó kutatócsoport ellen, hogy az 2018. januárjában megjelentetett egy tanulmányt, amelyben a magyar közbeszerzési protokollt Zambiáéval és Bangladesével hasonlították össze. A kutatás alapján a CRCB több gyengeségre is felhívta a figyelmet a Közbeszerzési Hatóság gyakorlatában, a konklúzió szerint például még a fent említett két ország közbeszerzési szerveinek is weboldalai is informatívabbak sok szempontból, mint a magyar hatóságé. 

A tanulmány megjelenése után először csak lejárató cikkek jelentek meg a korrupciókutatókról a kormányközeli sajtóban, aztán a Közbeszerzési Hatóság jogi útra terelte az ügyet: jó hírnevének megsértéséért keresetet indított a CRCB ellen. 

A korrupciókutatót a bíróság még júliusban arról tájékoztatta, hogy a keresetet elutasították, a CRCB által megkérdezett jogi szakértők szerint formai okokból. A közleményben a szervezet azt írja, folytatják tevékenységüket, és remélik, hogy a jövőben egy tudományos műhely sem lesz arra kényszerítve, hogy a bíróságon kelljen megvédenie az eredményeit. A CRCB vezetőjével készült korábbi interjúnkat itt olvashatja el.

Frissítés: Cikkünk megjelenése után a Közbeszerzési Hatóság közölte, a kereset valóban visszautasításra került, a keresetet a bíróság érdemben nem bírálta el.  Azonban azt a felperes az irányadó jogszabályok adta lehetőséggel élve kiegészítette és újra benyújtotta a bíróságra, így a peres eljárás jelenleg is folyamatban van. A folyamatban levő eljárásra tekintettel további információt a Hatóság jelenleg nem kíván adni.