Luca, Ottilia
-4 °C
3 °C

40 ezer ember szív a Ryanair-sztrájk miatt

2018.09.28. 14:49

Több mint 40 ezer utast érint a Ryanair ír diszkont légitársaság dolgozóinak több országra kiterjedő pénteki részleges munkabeszüntetése, amely miatt 250 járatot töröltek Európa-szerte – tudatta az MTI.

A társaság belga, holland, német, olasz, portugál és spanyol légiutaskísérőinek 24 órás sztrájkjához egy német pilóta-szakszervezet is csatlakozott.

Korábban 150 járat törléséről volt szó, a német pilóták bejelentésével azonban a szám 250-re nőtt.

Ez a Ryanair 2400 pénteki járatának körülbelül 10 százalékát jelenti.

A Ryanair arról számolt be, hogy mindent elkövet a zavarok hatásának minimalizálása és az utasok tájékoztatása érdekében, holland médiabeszámolók szerint azonban voltak olyanok, akik csak a repülőtéri biztonsági ellenőrzés után szembesültek vele, hogy nem indítják a járatukat.

"Nem foglalkoznak velünk, pusztán számok vagyunk a szemükben. Kifacsarnak és eldobnak minket, mint egy citromot" - panaszolta a cég egyik egykori alkalmazottja a brüsszeli repülőtéren rendezett tiltakozáson.

Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója próbálta kisebbíteni az akció jelentőségét, amely szerinte a "légiutaskísérők apró kisebbségének indokolatlan lépése", ugyanakkor ez a második legnagyobb egynapos sztrájk a cég történetében.

A sorozatos sztrájkok nyomán visszaeső foglalások miatt elképzelhető, hogy a cégnek módosítania kell a rövid távú növekedési prognózisát.

Pénteken 13,12 euró volt a Ryanair-részvények értéke a dublini tőzsdén, 20 százalékkal kevesebb, mint július közepén. A munkabeszüntetést meghirdető szakszervezetek azt közölték, hogy havonta megismétlik az akciót, amíg nem teljesítik a követeléseiket. A sztrájkolók munkakörülményekre panaszkodnak, állításuk szerint az ivóvízért is fizetniük kell a fedélzeten, betegszabadságra pedig kizárólag akkor mehetnek, ha személyesen jelennek meg az orvosi igazolással.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!