Valér
-1 °C
0 °C

Minden megváltozott azzal, hogy nem változott semmi

2018-09-30T173014Z 463141017 RC1BA327C300 RTRMADP 3 TRADE-NAFTA
2018.10.03. 14:16
Donald Trump megígérte, beváltotta: újratárgyalta a Kanadával és Mexikóval 25 éve fennálló és az észak-amerikai gazdasági kapcsolatok alapját képező, egyúttal azonban a termeléskiszervezés ösztönzése és ezáltal az amerikai ipari munkahelyek megszüntetése miatt sokat bírálta NAFTA-t. Ugyanakkor az új paktum majdnem ugyanaz, mint a régi, ami a folytonosság szempontjából ugyan jó, a mélyebb problémákat viszont nem orvosolja. A fő hozadéka mégis az a dolognak, hogy Trump ezek után keményebben nekimehet a kínaiaknak.

Donald Trump egyik fő választási ígérete volt a Kanada, Mexikó és az Egyesült Államok közti Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) felmondása: korábban rengeteget hangoztatta, hogy azonnal feltépi a “munkahelygyilkos” megállapodást – amely egyébként a világgazdaság egyik legfontosabb paktuma. 

Az 1994-ben megkötött NAFTA a legtöbb területen megszüntette a vámokat és a kereskedelem előtt álló egyéb gazdasági korlátokat a három ország között, amivel Trump (és egyébként az e téren a jobboldali elnökhöz meglepően közel álló baloldali politikusok) szerint több millió amerikai ipari munkahely megszűnését okozta: a gyárak az alacsony bérszínvonalú Mexikóba vándoroltak, közben az amerikai munkások elvesztették állásukat és elszegényedtek.

Na, hát ennek most vége, legalábbis Trump szerint. Először Mexikóval, majd a napokban Kanadával is sikerült zöld ágra vergődnie Washingtonnak: a NAFTA-t valóban feltépik, de rögtön megkötik helyette a valamivel rosszabb nevű, de tartalmilag nagyon hasonló USA–Mexikó–Kanada Egyezményt (USMCA).

Hogy ez miért érdekes és fontos, arra számos válasz van:

  • Elemzők szerint a kompromisszummal sikerült elkerülni egy komolyabb világgazdasági balhét, amit a NAFTA felrúgása jelentett volna, más szóval sikerült egy kézigránátot kiénekelni Trump kezéből.
  • Miután Nyugaton már egyre kevesebb országgal van vitája, Trump ezek után sokak szerint még keményebben fogja támadni Kínát gazdasági ügyekben.
  • Fontos lehet, hogy Trump a novemberi félidős kongresszusi választások előtt azzal kampányolhatja tele a sajtót, hogy beváltotta egy újabb ígéretét.
  • Végül pedig az USMCA egyszerre jelzi, hogy Trump a világpolitikában bármennyire is olyan hatást kelt, mint elefánt a porcelánboltban, az amerikai gazdaság erejéből fakadóan a végén egy adag üzengetés után még legádázabb bírálói (Kanada) is kénytelenek meghajolni előtte;
  • másrészt viszont valójában nem is olyan nehéz megszelídíteni és átverni a magát a tárgyalás nagymestereként reklámozó amerikai elnököt. 

Nagy szavak, kis különbségek

Trump természetesen szokásához híven az egekig magasztalta a megállapodást. Arról beszélt, ez minden idők legfontosabb nemzetközi paktuma, ami munkahelyek százezreit fogja visszavonzani az Egyesült Államokba. Szakértők ennél visszafogottabbak voltak: közgazdászok szerint az új megállapodás nagyrészt megegyezik a NAFTA-val, tehát eget rengető változásokra nem kell számítani. Persze önmagában ez is pozitív:

a NAFTA felrúgása az egész észak-amerikai, és ezáltal a világgazdaságot is megrengette volna.

Kína utána Kanada és Mexikó az Egyesült Államok két legnagyobb kereskedelmi partnere, de ennél is fontosabb, hogy a sok évtizedes szabadkereskedelem folyományaként a három ország gazdaságai sok szektorban végletekig összefonódtak, így beláthatatlan felfordulást okozott volna a játékszabályok hirtelen megváltozása.

Sokáig pedig úgy nézett ki, hogy ez nagyon is reális veszély. Bár Mexikóról látszott, hogy kénytelen lesz beadni a derekát, a Trumppal PR- és nyilatkozatháborút folytató kanadai liberális kormányfő, Justin Trudeau már csak a dolog optikája miatt sem akart egykönnyen lefeküdni az amerikai elnöknek. Végül azonban csak kiderült, hogy a NAFTA felmondásából járó gazdasági károk többet rontanának Trudeau renoméján, mint amennyit az javít, hogy néha keményen beolvas Trumpnak. 

Ebből fakadóan végül egy, az erőviszonyokat jól lekövető kompromisszumos megállapodás született a három ország között:

  • a leggyengébb fél, Mexikó relatíve sok engedményt tett,
  • Kanada ugyan kevesebbet, de egy-két szimbolikus ügyben beadta derekát,
  • Trump pedig beválthatta egy újabb kampányígéretét, és a számára kedves autóiparban kapott elég muníciót ahhoz, hogy elégedettnek érezhesse magát.

Magasabb bérek, drágább autók

A változtatások első ránézésre elég apró, technikai dolgok, ettől függetlenül van közöttük potenciálisan jelentős hatású újítás is. Ezek közül a legfontosabb, hogy az autóipar területén Washington követeléseinek megfelelően változtattak a kereskedelmi szabályokon.

  • Az új megállapodás kiköti, hogy 2023-tól csak olyan autót lehet vámmentesen behozni Amerikába, amely értékének legalább 40 százaléka “magas jövedelmű”, legalább 16 dolláros órabért fizető gyárból származik – ez természetesen csökkenti a mexikói gyártás, illetve a kínai alkatrészimport lehetőségét, hiszen a 16 dolláros összeg a jelenlegi mexikói átlagos gyári bér háromszorosa, de még az amerikai szövetségi minimálbérnek is a kétszerese.
  • A másik új követelmény, hogy 75 százalékra emelték a helyi (tehát Kanadán, az Egyesült Államokon és Mexikón belüli) hozzáadott-érték követelményét, azaz tovább szűkítik a terét annak, hogy (Kínából, Japánból, Németországból, stb.) importált alkatrészekből, Mexikóban összerakott autókat vámmentesen lehessen exportálni az USA-ba. 

Ezektől a változtatásoktól a Trump-kormány azt várja, hogy segíthetik az autóipari gyártás visszatelepülését Amerikába, aminek bizonyos szinten van realitása. Ahogy egy kommentár fogalmazott, Trump nagyobb teret adott a szakszervezetek követeléseinek, mint bármelyik korábbi elnök, beleértve a baloldaliakat is.

Ugyanakkor elemzők arra is figyelmeztettek, hogy a drágább gyárak nyilván drágábban fogják majd előállítani az autókat, tehát vélhetően növekedni fognak az amerikai autóárak. A másik potenciális probléma, hogy a 16 dolláros összeget nem kötötték az inflációhoz, azaz a pénzromlás, valamint fejlődő világbeli bérek emelkedése miatt az idő előrehaladtával egyre kevésbé lesz hatékony eszköze a termelés Amerikában tartásának. Az is igaz azonban, hogy a mostani megállapodás csak 16 évre szól, tehát szűk másfél évtizeden belül jöhet az újratárgyalás.

Abból a szempontból jól járt Kanada és Mexikó is, hogy az USA vállalta: évi 2,6 millió autóig mentesek maradnak bármiféle jövőbeli amerikai autóipari vám alól. Donald Trump többször fenyegetett már azzal, hogy magas védővámot vet ki a külföldi autókra, mert érzése szerint a németek az autóiparon keresztül lenyúlják Amerikát. Ez a magyar gazdaságnak is sokat ártana, ahogy arról korábban hosszabban is írtunk.

Amikor a szakszervezetek és a multik is örülnek

németek és a japánok egyelőre üdvözölték az amerikai–kanadaimexikói megállapodást, aminek a fő oka, hogy jelentős amerikai és mexikói gyártókapacitásokkal bírnak, amelyeket veszélyeztette volna a NAFTA felrúgása. Ettől függetlenül továbbra is érzékenyen érintenék őket Trump esetleges autóipari védővámjai, e tekintetben folynak a háttértárgyalások.

A többi változtatás kevésbé látványos:

  • Mexikónak meg kell könnyítenie a munkások számára a szakszervezet-alapítást. Ennek természetesen nem Trump szocialista fordulata az oka, hanem hogy az amerikaiak ezáltal is drágábbá akarják tenni a mexikói termelést.
  • Fenntartják az eddigi vitarendezési mechanizmust, amely alapján a szerződés esetleges megsértése esetén a három ország képviselőiből álló szakértői bizottság vizsgálja ki a panaszokat. Megszűnik viszont az USA és Kanada között annak lehetősége, hogy cégek pereljenek államokat az esetleges szerződésszegés miatt – ez utóbbi volt a legsúlyosabb ellenkezést kiváltó része az Amerikai és az Európai Unió között tervezett szabadkereskedelmi egyezménynek is, amely időközben elbukott.
  • Az amerikai termelők nagyobb hozzáférést kaptak a kanadai tejtermék- és borpiachoz, ami számukra persze jó, de nemzetgazdasági szinten ennek vajmi kevés hatása lesz.
  • Szintén kapott engedményeket az USA a pénzügyi szolgáltatások piacán, valamivel könnyebb lesz ezentúl az amerikai pénzügyi cégek dolga Mexikóban és Kanadában.
  • Növelték az Amerikából online vámmentesen vásárolható termékek értékének határát.
  • Nagyobb védelmet kapnak Kanadában az amerikai gyógyszeripari cégek szellemi tulajdonjogai is, más szóval Kanadában nehezebb lesz piacra dobni az amerikai multik szabadalmaztatott gyógyszereivel azonos hatóanyagú, de azoknál jellemzően olcsóbb készítményeket. Ez a bírálók szerint ugyan jó a gyógyszermultiknak, de nagyon rossz a betegeknek, hiszen az egyes gyógyszerszabadalmak tulajdonosai tartósan magasan tarthatják áraikat. (Az ellenérv, hogy a gyógyszerek kifejlesztése és engedélyeztetése rengeteg pénzbe kerül, ha bárki simán lemásolhatná őket, akkor a gyógyszergyárak nem költenének annyit kutatásra, és kevesebb hatásos gyógyszer lenne.)

Sok mindent nem old meg

A NAFTA-t Trump színre lépése előtt jellemzően inkább balról támadták az Egyesült Államokban. A bírálatok szerint az amerikai piac megnyitása miatt a gyárak Mexikóba vándoroltak, mivel ott az alacsonyabb bérszínvonal és a lazább munkajogi védelem miatt sokkal olcsóbban tudnak termelni. Emiatt az Egyesült Államokban rengeteg ipari munkahely megszűnt, a munkásosztály elszegényedett, lecsúszott.

Egyes elméletek szerint pedig pont ezért győzhetett Trump a 2016-os elnökválasztáson: a globalizáció által legatyásított munkásosztály a gyárak visszahozatalát ígérő republikánus jelöltben látta a megoldást. További jogos kritika a szabadkereskedelmi egyezményekkel szemben, hogy a nagy cégeknek kedveznek, szemet hunynak a harmadik világ borzasztó munkakörülményei felett, és a környezetnek is ártanak.

Ennek igazságtartalmát elég nehéz lenne tagadni: a foglalkoztatási adatokon jól látszik, hogy az ipari munkaerőre már nem nagyon van kereslet az Egyesült Államokban, Trump pedig pont ott ment nagyot a választáson, ahol a leginkább elsorvadt az ipar. Ugyanakkor egyes kutatások vitatják, hogy az ipar eltűnése önmagában mennyiben baj, illetve ha igen, mennyiben a kereskedelem sara.

  • Egyes elemzések szerint a NAFTA több százezer, akár több millió amerikai ipari munkahelybe került. Ám közgazdászok egy másik tábora szerint ezek az elemzések a helyzet egyoldalú értékelésén nyugszanak: bár a kereskedelem valóban sok ipari munkahelyet megszüntet a fejlett országokban, sok más szektorban, elsősorban a szolgáltatások terén növeli a foglalkoztatást, és így összességében pozitív hatása van: bár a Ford kevesebb gyári melóst fog alkalmazni, nemzetközi terjeszkedésével több amerikai menedzserre és marketingesre lesz szüksége, akik amúgy jobb körülmények között és magasabb bérért dolgozhatnak. Ezt jelzi, hogy a munkahelygyilkos kereskedelem felfutása ellenére ma az Egyesült Államok egy csomó területén munkaerőhiány van, ahogy a fejlett világban sok más helyen is. (A gond csak az, hogy a kirúgott melósokból jellemzően nem lesznek marketingesek; a szkeptikusok szerint azonban ezt nem a kereskedelmi politikával, hanem más szociális és átképzési politikákkal kell megoldani.)  
  • Az is vita tárgya, hogy mennyiben tehet az ipari foglalkoztatás csökkenéséről a kereskedelem, mennyiben a technológia, és mennyiben az egyéb gazdaságpolitikai lépések. Egyes, napjainkban népszerű új tanulmányok szerint a technológiai fejlődés és a gyártás robotizálása sokkal fontosabb munkahelygyilkos, mint a munka olcsóbb országokba való kiszervezése. Mások azt hozzák fel, hogy a kereskedelmi forgalom az amerikai és általában véve a nyugati gazdaságoknak csak egy töredékét teszi ki, következtetésképpen mind pozitív, mind negatív hatásait túlbecsülik.
  • A harmadik érv, amit fel szoktak hozni a NAFTA és általában a szabadkereskedelem mellett, hogy annak köszönhetően a nyugati világban hosszabb távon csökkent a fogyasztói cikkek ára (vagy legalábbis adott összegért jobb terméket lehet kapni), másrészt a fejlődő világban több százmillió ember lépett ki a mélyszegénységből a termeléskiszervezésnek köszönhetően, még ha ezt amúgy a rabszolgaságra emlékeztető munkakörülmények között tették is meg.

Ettől függetlenül abban a közgazdásztársadalom döntő többsége, még a NAFTA-kritikusok többsége is egyetért, hogy 2018-ban a fenti problémák kezelésének már nem lenne túl hatékony eszköze a vámpolitika, ennél jóval kiterjedtebb szociális, adóztatási, oktatási és munkaerő-piaci lépésekkel kellene kezelni a robotok és a globalizáció jelentette kihívásokat.

E tekintetben valójában az új megállapodás a visszafogott autóipari lépéseken túl vajmi keveset változtat a munkásosztály lecsúszása és a jövedelmi egyenlőtlenségek növekedése mögött álló összetett, rendszerszintű gazdasági összefüggéseken.

Kínának is szól

Az sem változott, hogy a kereskedelempolitika továbbra is úgy működik Amerikában és mindenhol máshol, hogy a kormány a nagy gazdasági lobbicsoportok prioritásai mentén tárgyal, tehát jellemzően egy szűk kör által meghatározott érdeket képvisel és érvényesít a nemzetközi tárgyalásokon, ahelyett, hogy kifejezetten az összgazdasági vagy fogyasztói érdeket mérné fel. Ahogy azt is felhozták az új paktum kapcsán, hogy az sok mindent beemel a még Barack Obama idején letárgyalt, majd Trump által első munkahetében felrúgott korábbi megállapodás-tervezetből, végső soron tehát az autóipari eredményeken túl a régi, Trump által "globalistának" csúfolt paradigma folytatása.

A megállapodást novemberben írhatják alá hivatalosan, és leghamarabb 2019 második felében léphet életbe, már ha sikerül ratifikálni. Ez utóbbit bonyolítja, hogy az Egyesült Államokban novemberben félidős kongresszusi választást tartanak, és ha a Demokrata Párt többségbe kerülne a törvényhozás felsőházában, akkor elvben megakaszthatnák a dolgot – bár az első demokrata párti reakciók alapján ez messze nem biztos. Tovább javítja a paktum esélyeit, hogy Andrés Manuel López Obrador megválasztott mexikói elnök, aki baloldali-populista gazdasági nézeteiről ismert, támogatja az új megállapodást.

azzal, hogy a NAFTA-t maga mögött tudta, Trump készülhet a Kínával szembeni kereskedelmi háború feltekerésére.

Az elmúlt hónapokban az amerikai elnök egyre keményebb büntetőintézkedéseket helyezett kilátásba a szerinte (Mexikóhoz hasonlóan) csaló kínaiakkal szemben. Ebben egyébként van igazság, és e tekintenben sok közös érdeke van Európának és Amerikának, amelyeket azonban Trump csapongó diplomáciája miatt mindeddig nem sikerült érvényesíteni. A várakozások szerint most, hogy energiái felszabadultak, Kína kerül a célkeresztbe, ami a novemberi választások miatt is fontos lehet: meg kell mutatni, hogy a kormány tényleg keményen odacsap az amerikai érdekek védelmében.

A nagy különbség azonban, hogy Kína nem Kanada vagy Mexikó: bár eleinte hajlandónak mutatkoztak erre, mostanában már inkább nem tárgyalnak a kereskedelmi ellentétek elsimításáról. Hiába tűnik úgy, hogy egyelőre Pekingnek van több veszítenivalója, vélhetően arra játszanak, hogy hosszú távon, évtizedes távlatokban mégis nekik áll a zászló.

Ettől függetlenül az biztos, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi háború rövid távon biztosan ártani fog a világgazdaságnak, és ezen belül a kereskedelemfüggő Magyarországnak is. Tehát hiába énekelték ki Trump egyik kezéből a kézigránátot, ha a zsebében ott van két másik.

(Borítókép: Rebecca Cook / Reuters)