Sikerült a nagy tranzakció - az állam visszavette a Richter-kötvényeket

2018.10.06. 13:05

Nagy hazai tőkepiaci sikert jelentett be a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. A megadott ársáv alján, vagyis a magyar adófizetők szempontjából a legkedvezőbb áron tudta az állam visszavenni a Richter-részvényekre váltható államkötvényét.

Az MNV a 903,8 millió eurós kötvénysorozatból 795,3 millió euró összesített névértékű mennyiség elfogadásáról döntött, ez a mennyiség az összesített névérték közel 88 százalékát testesíti meg, ami azért teljes siker, mert 85 százalék felett az állam akár ki is szoríthatja a megmaradt kötvényeseket.

A vételár 102,75 százalék lett, vagyis a megadott 102,75 - 103,5 százalékos sáv alja.  

Legutóbbi cikkünkben jeleztük, hogy azért érte a tranzakciót némi kritika a hazai befektetői közvélemény részéről, hogy vajon mennyire volt átlátható a forgalmazók (Goldman Sachs és Equilor) kiválasztása.

Lapunk korábbi cikkére azóta többen reagáltak, a szakemberek szerint meg kell különböztetni a választott mechanizmust és a konkrét közvetítők személyét. Az MNV olyan szempontból mindenképpen korrekten járt el, hogy ilyenkor valóban nem lehet nyilvánosan versenyeztetni a forgalmazókat, mert kimehetne a piacra az információ.

Ez azért kockázat, mert amennyit a forgalmazói díjából le lehet faragni a tendereztet, annak a sokszorosát veszítheti el az állam, ha a versenyeztetés miatt kiszivárogna a készülő deal, és arra a spekulánsok ráugorhatnának.

Korábban inkább olyan partnereket választott az állam, amelyek globálisak, Londonban, de itthon is erősek (Deutsche Bank, BNP Paribas, Citigroup, Unicredit).

A tőkepiaci szakemberek fontosnak mondták, hogy az állam ne függjön egy cégtől, vagyis érdemes legalább kettővel dolgozni. A mostani páros végül jól kiegészítette egymást, bár a Goldman Sachs globálisan erős, de nincs hazai jelenléte, az Equilor teljesen elkötelezett a hazai jelenlét mellett, nála inkább a londoni kapcsolatok hiányozhattak volna.