Auguszta
-7 °C
0 °C

A négy- és ötszámjegyű utak felújítási hullámát ígéri a kormány

2018.10.10. 18:08

A négy- és ötszámjegyű utak jelentős felújítási hulláma várható a következő években Magyarországon - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára Csurgón szerdán, jelentette az MTI.

Cseresnyés Péter a Berzencét Iharosberénnyel összekötő, 2,1 milliárd forintból megújult út átadásán közölte: a beruházásokra jövőre a Magyar falu programból 50 milliárd forintot, az autópályadíjakból pedig 30-35 milliárd forintot költenek. Kiemelte, hogy a kormány az útrekonstrukciókkal több évtizedes elmaradást pótol. A projektek javítani fogják az összeköttetést a kisvárosokkal és a kistelepülések között, növelik a vidék népességmegtartó erejét, a vidéki lakosság, a vidéki gazdálkodók esélyeit.

Az elmúlt nyolc évben több mint 3 ezer kilométernyi négy-ötszámjegyű út újult meg a Magyar Közút beruházásaiban, a kormány a két évvel ezelőtt megkötött közhasznúsági szerződés alapján pedig 2020-ig 400 milliárd forint költségvetési forrást biztosít a közútkezelőnek üzemeltetési és fenntartási feladatok ellátására, amelyből a társaság a korábbinál magasabb színvonalon tud gondoskodni a közúthálózat karbantartásáról - mondta.

Németh Zsolt, a Magyar Közút Nzrt. Somogy megyei igazgatója beszámolt arról, hogy a Berzencét Iharosberénnyel összekötő, Csurgón is átvezető, 17 kilométer hosszú út felújítását európai uniós és hazai forrásból finanszírozták.