Lázár, Olimpia
-6 °C
-1 °C

Története harmadik legrosszabb napján van túl a New York-i tőzsde

2018.10.10. 23:32

Története harmadik legrosszabb pontbéli csökkenését produkálta a New York-i tőzsde, a Dow Jones szerdán 832 pontot esett, ezzel egy hónap után ismét 26 ezer pont alá került – írja a CNN.

A lap beszámolója szerint a zuhanást elsősorban a technológiai részvények érezték meg, a NASDAQ utoljára 2016 júniusában romlott ennyit egy nap alatt, októberben pedig már most 8 százalékos visszaesést produkált.

Szakértők szerint ugyanakkor pánikra egyelőre nincs ok, sőt, bizonyos szempontból még hasznos is lehet majd a piac szempontjából a zuhanás, már ha az amerikai gazdaság továbbra is úgy dübörög, ahogy eddig tette.

A Dow Jones legutóbb februárban került hasonló helyzetbe, akkor kétszer is előfordult, hogy több mint ezer pontot zuhant

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!