A Közbeszerzési Hatóság megint sikertelenül perelte a korrupciókutatókat

A Közbeszerzési Hatóság ismét beadta a keresetét a Korrupciókutató Központ ellen (Corruption Research Center Budapest - CRCB), miután a bíróság első alkalommal formai okokból elutasította a keresetet, de az újabb keresetet megint elutasították formai okokra hivatkozva – írja a CRCB közleményében (pdf).

A magyar Közbeszerzési Hatóság azután indított keresetet a korrupciót tanulmányozó kutatócsoport ellen, hogy az 2018. januárjában megjelentetett egy tanulmányt, amelyben a magyar közbeszerzési protokollt Zambiáéval és Bangladesével hasonlították össze. A kutatás alapján a CRCB több gyengeségre is felhívta a figyelmet a Közbeszerzési Hatóság gyakorlatában, a konklúzió szerint például még a fent említett két ország közbeszerzési szerveinek is weboldalai is informatívabbak sok szempontból, mint a magyar hatóságé.

A tanulmány megjelenése után először csak lejárató cikkek jelentek meg a korrupciókutatókról a kormányközeli sajtóban, aztán a Közbeszerzési Hatóság jogi útra terelte az ügyet: jó hírnevének megsértéséért keresetet indított a CRCB ellen.

A közleményben a szervezet azt írja, folytatják tevékenységüket, és remélik, hogy a jövőben egy tudományos műhely sem lesz arra kényszerítve, hogy a bíróságon kelljen megvédenie az eredményeit. A CRCB vezetőjével készült korábbi interjúnkat itt olvashatja el.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

5 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04