Varga Mihályt már meg sem akarják gyilkolni?

Screen Shot 2018-10-18 at 17.27.37.png
2018.10.19. 10:41
Az elmúlt hat év visszatérő gyakorlata, hogy a pénzügyi szektor legfontosabb szabályozási változásaiba sokan beleszólnak (Rogán Antal, NFM, MNB, most Bánki Erik), de az igazi illetékes, vagyis a Pénzügyminisztérium, korábbi nevén a Nemzetgazdasági Minisztérium, egyáltalán nem.

Ki más lenne illetékes a pénzügyi folyamatok szabályozásáért a kormányzat oldaláról, mint a Pénzügyminisztérium? Varga Mihály pénzügyminiszter (korábban nemzetgazdasági miniszter) igazán régi harcostárs, megbízható, botránymentes politikus. Úgy tűnik, mintha Orbán Viktor bizalmi embere lenne, de

valamiért az általa kezelt területen rendre kihagyják a fontos változásokból.

Ennek, az államigazgatáson belül teljesen nyíltan beszélt helyzetnek több magyarázatát is hallottuk.

  • Tudatos politika Orbán Viktor részéről, hogy a zűrös intézkedéseket el kell távolítani a közigazgatástól, ne a kormánytagok kapják a kritikákat, ne őket érje a botrány.
  • Megalázó gyakorlat, ami azt jelzi, hogy ha az elmúlt években a Pénzügyminisztérium (korábban NGM) ennyire kihagyható volt a legfontosabb pénzügyi törvények előkészítéséből, akkor az adórendszer és a költségvetés „homokozóján” kívül a pénzügyi szabályozásban a tárca súlytalanná vált.

Mindig más

A laikus azt gondolja, hogy a pénzügyi területeket, a pénzügyi folyamatokat szabályozó törvények kialakítása, megváltoztatása csakis az illetékes tárca felelőssége lehetne. De Magyarországon valamiért ez is unortodox módon történik.

Cikkünk konkrét apropóját természetesen a lakás-takarékpénztárak mostani újraszabályozása jelentheti, amit a fideszes Bánki Erik törvénymódosítása után fogadtak el a honatyák. Fontos és régi törvény, rengeteg érintett, hatalmas volumenek, költségvetést érintő állami támogatás, a lakástámogatások eleve pénzügyminisztériumi terület.

Bizonyára vannak olyan praktikus szempontok ami miatt így nyújtották be a javaslatot (ne Vargának legyen kellemetlen, ha a német nagykövet időpontot kér tőle), de a háttérbeszélgetésekből kiderül: tényleg meglepő, hogy ennyire kimaradt a tárca.

Letelepedési kötvény

És nem ez az első, hogy az érintett minisztériumot kihagyják. A jelenlegi tárcavezető, vagyis Varga Mihály előtt, 2012-ben alakították például ki a sok vihart kiváltó letelepedési kötvénnyel kapcsolatos szabályokat. Ekkor Rogán Antal, mint a parlament gazdasági bizottságának a vezetője vitte végig a programot, törvény-benyújtással és a jelentkezők bizottsági elbírálásával.

Pedig valójában ez is egy klasszikus közigazgatási feladat lett volna, a potenciális felelősök az Államadósság Kezelő Központ, a Magyar Kincstár és a Matolcsy György vezette Nemzetgazdasági Minisztérium lehettek volna.

A szövetkezeti törvény

A revans

A „revans” akkor jött el, amikor három évvel később Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterként benyújthatta „a szövetkezeti hitelintézetek felügyeletének erősítésére” szolgáló törvénymódosítást, amely a régi rendet legyalulta és az MNB-nek is kontrát jelenthetett, hiszen a jegybank is azonnal jelezte: felkészült a takarékszövetkezetek, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) és a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (Takarékbank) megújított keretrendszernek megfelelő felügyeletére.

De hasonló ügy volt a hatalmas visszhangot kiváltó takarékszövetkezeti törvény is (egészen pontosan a 2013-ban benyújtott T/11651. számú törvényjavaslat a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági vonatkozású jogszabályok módosításáról). Ez alapjaiban szabályozta újra a szövetkezeteket, új intézményt hozott létre, az MNB felügyeleti jogköreit is csorbította.

Ebben az esetben a törvényt ugyan nem vonták ki teljesen a kormányzattól, hiszen Németh Lászlóné fejlesztési miniszter nyújtotta be,

de kialakítása során a Nemzetgazdasági Minisztériumot kihagyták.

Természetesen a szintén kihagyott MNB sem lehetett boldog attól, hogy háttérbe szorult a szövetkezetek felügyeletében.

Varga Mihály 2013. március 7-én lett nemzetgazdasági miniszter, így aligha volt azzal megtisztelve, hogy már első hónapjaiban így megkerülték, de az is lehet, hogy nagyon is örült annak, hogy nem rajta csattant a sok konfliktus.

A bankszanálási törvény

És miközben 2016-ban azt láttuk, hogy az NGM (Varga Mihály) és az MNB (Matolcsy György) érdekei egybeestek, a két ház között gyakran alakult ki versenyhelyzet is a pénzügyi folyamatok feletti kontrollért. Ennek a nyilvánosság előtt kevésbé látható folyamata volt a 2014-es bankszanálási törvény elfogadása, amikor a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Nemzeti Bank párhuzamosan dolgozott egy anyagon, végül az MNB koncepciója ment át.

A 2014 júliusában elfogadott magyar szanálási törvény egy uniós irányelv alapján írja elő az MNB kontrollja alatt a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó szanálási szabályokat. A főpróba az MKB ügye volt.

Nyom nélküli egyeztetések

Azt már csak az egyeztetésekben részt vevő érintettek elmeséléséből tudjuk, hogy amikor az NGM, vagy utódja a PM kihagyásával ugyan, de más tárcák, esetleg más politikusok mégis be vannak vonva az egyeztetésekbe, akkor mindenki igyekszik elkerülni, hogy bármilyen elektronikus nyoma legyen az előkészítési munkának.

Ilyenkor aztán szaladgálhatnak az előkészítésben résztvevő intézmények futárai, hogy a legszigorúbb „csak a személy kezébe adható át” utasításokkal lebonyolítsák az előzetes egyeztetést. De arra az érintetteknek jellemzően nem volt magyarázata, hogy

a nevüknek megfelelő feladatokban miért nem számítanak a nemzetgazdasági, vagy újabban a pénzügyi tárcára.

Kinél lehetne még ilyen feladat?

Említettük, hogy korábban az NFM is nyújtott be pénzügyi jellegű törvényt, de Bártfai-Mager Andrea tárca nélküli miniszter feladata inkább vagyonkezelési (még ha a Vám utcában még mindig az NFM táblája is van kint) Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) sok gazdasági jellegű feladatért felel, de azt nem gondolnánk, hogy a Pénzügyminisztériumot pótolhatná a pénzügyi szabályozás kialakításában. Végül valóban nemzetközi trend, hogy az amúgy felügyelettel is foglalkozó Magyar Nemzeti Bank szabályalkotással is foglalkozik, de ez nem klasszikus törvényhozás. Szemléletes példával a bankok tőkemegfelelési mutatóinak számolási szabályaiban indokolt a szerepe, de az állami támogatások megítélésében aligha.

Feltételezhetjük, hogy a Pénzügyminisztériumot nem tudatosan szívatja, inkább védi a miniszterelnök.

Varga Mihály így megőrizheti a nyugodt, kiegyensúlyozott, szavatartó partner szerepét, nem neki kell védekeznie, ha esetleg valaki megkérdezi, hogy a kétnapos szektorátalakítás adott-e elegendő időt a szektor szereplőinek a felkészülésre a törvényi változásnál (nyilvánvalóan nem a válasz). Ezzel együtt úgy tudjuk, hogy a közigazgatási apparátus olykor mégis a haját tépi, amikor egy ügyvédi iroda által elkészített, borzasztó színvonalú törvényjavaslattal kell dolgozni.