Erzsébet
1 °C
4 °C

Megoldás éhínségre, édesvízhiányra? Már arattak is a sós vizet tűrő rizsből

2018.10.28. 12:10
Kínai tudósok olyan rizsfajtát tenyésztettek ki, amely jól fogadja a sós vizes elárasztást is. Kínában 65 ezer négyzetkilométeren szeretnék termeszteni, ha sikeres lesz a program, 80 millió ember táplálását oldhatná meg.

Közel egy éve fejlesztették ki kínai kutatók a tengervizet is toleráló rizsfajtát, és immár megvolt az első, kísérleti aratás is.

A Sárga-tenger partján

A hatalmas program Kína második legnépesebb tartományában, a kelet-kínai Santungban indult. A Csingtao Tengeri Rizs Kutatási és Fejlesztési Központ egy 10 milliós metropoliszban található, amely a Sárga-tenger partján fekszik.

Magát a tengeri rizst sok különböző fajtából nemesítették és a legnagyobb érdeme, hogy képes a sós, szikes, lúgos, tengeri lápos területeken is megteremni és bírja a sós vizet, ami már csak azért is fontos, mert a világ jelentős részén nem csak a tengervíz, de a belvizek, vagy akár a talajvíz jelentős része is erősen sós.

Hatalmas tervek

Amennyiben a program a tervek szerint halad, akkor hamarosan kétharmad Magyarországnyi területen, egészen pontosan 65 ezer négyzetkilométeren indulhat el a termesztés, amely akár 30 millió tonnával is növelheti a kínai rizsmennyiséget és ez 80 millió embernek jelenthet táplálékot.

Ez a legfontosabb kaja

A rizs (latinul Oryza sativa) a világ legfontosabb élelmiszere, sokkal több embernek alapétele, mint a gabonafélék, a kukorica, illetve a burgonya.

Rendkívül tápláló étel, 100 gramm rizsben 79 gramm szénhidrát található. A világtermelés 500 milliárd kilogramm évente, vagyis a bolygó 7,5 milliárd fős népességével számolva évente átlagosan mindenki 66,7 kilogramm rizst fogyaszt el. Mindez azonban nem egyenletes, Magyarországon például csak 4 kilogramm az átlagos fogyasztás, vagyis az adat mögött az áll, hogy ahol alaptáplálék a rizs, ott egy felnőtt ember 150 kilót is megeszik évente, ahol pedig nem a rizs a fő eledel, ott egy-két nagyságrenddel kisebb a fogyasztás.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?