Cukormentes italok miatt lett váratlanul nyereséges a Coca-Cola

Felülmúlta a várakozásokat a Coca-Cola mostani negyedéves forgalma és profitja, köszönhetően többek között az egészségesebb termékek keresettségének, írja a Reuters. A növekedést leginkább a cukormentes italoknak és a vitaminvizeknek tulajdonítják.

Más üdítőmárkákhoz hasonlóan a Coca-Cola is igyekszik követni a trendet, miszerint az emberek cukros, szénsavas italok helyett például okosvizet vagy jó kávét fogyasztanak már inkább. Nem véletlen, hogy a  cég 5,1 milliárd dollárért megvásárolta a világ második legnagyobb kávéláncát, a Costát, illetve Kobe Bryant korábbi NBA-sztár BodyArmor nevű sportitalát is. Viszont úgy néz ki, hogy a Pepsi által már korábban felvetett marihuánás üdítők piacára való belépés még várat magára.

A harmadik negyedévben 6 százalékkal nőtt a cég bevétele az üdítőkből, a light kóla és a Coke Zero kétszámjegyű növekedést mutatott ebben az időszakban. A szénsavas italaik eladásai 2 százalékkal, az ásványvizeik és sportitalaik eladása pedig 5 százalékkal.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

5 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17