Olivér
4 °C
8 °C

Nagy leépítés: 6810 tisztviselői álláshely szűnik meg

2018.10.30. 09:27 Módosítva: 2018-10-30 09:36:47

A minisztériumoktól 2600, a tárcák intézményeitől további 4210 tisztviselőt küldenek el egy hétfő este megjelent kormányhatározat szerint – írta a Hvg.hu. 

A január 1-jétől érvényes döntés szerint

az elbocsátottak száma ennél valamivel kevesebb lesz, mert benne van a jelenleg betöltetlen állások megszűnése is.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a legnagyobb vesztes: innen 517, a belügytől 401 tisztviselőt küldenek el. A tárcákhoz köthető intézmények esetében az Emmit érte a legnagyobb érvágás: 2250 főt érint a leépítés, a Pénzügyminisztérium intézményeinél pedig 954-et.

Az elbocsátások költségeihez az érintett tárcák vezetői kérhetnek pénzt a pénzügyminisztertől, ám ennek indokoltságát a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal ellenőrzi. 

A központi közigazgatásban dolgozók számának visszavágása régi terve a kormánynak, amire végül csak most, az egymás utáni harmadik ciklusban kerít sort. A Pénzügyminisztérium kiszivárgott előterjesztése és az időközben benyújtott adócsomag szerint különféle módszerekkel fogják segíteni az elbocsátott dolgozókat. Például eltörlik a 60 év fölöttiek esetében a szochót, hogy könnyebben alkalmazzák őket újra, segítenek az álláskeresésben, és olyan furcsább ötletek is felmerült, hogy vállalkozókat faragnának a kirúgottak egy részéből, vagy átirányítanák őket az egészségügyi, szociális ágazatokba.  

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?