Új légitársaság érkezett Budapestre

2018.11.09. 12:07

Az október 28-i csendes start után november 8-án hivatalosan is elindult az Air France újgenerációs légitársasága, a Joon első járata a párizsi Charles de Gaulle repülőtérről Budapestre – derült ki a légitársaság közleményéből.

A téli menetrend kezdetétől a korábbi Air France által üzemeltetett járatokat mostantól a 2017-ben alapított Joon indítja majd Budapest és Párizs között, naponta háromszor, a 2019-es nyári menetrendtől kezdődően pedig már napi négyszer. A járatok továbbra is a már megszokott átszállási lehetőségeket biztosítják az Air France és KLM útvonalhálózatára.

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatójának elmondása szerint a légitársaság megjelenésével 16 százlékkal nőtt az utasok rendelkezésére álló férőhelyek száma a Budapest-Párizs vonalon. Erre a bővítésre szerinte biztosan lesz is kereslet, hiszen a két főváros között évente mintegy hatszázezren utaznak, és ez az utasszám folyamatos növekedést mutat: az idei év végére elérheti a hétszázezer főt is.

A Budapest-Párizs járat egy intenzív terjeszkedés része: a magyar fővárossal egyidejűleg a norvég Bergen felé is nyit a Joon. Az újabb járatnyitási hullám a nyári bővítést követi: több hosszú távú járat indult Párizsból Kairóba, Fokvárosba, Fortalezába, Mahéba és Mumbaiba az elmúlt szezonban, de Berlin, Barcelona, Porto és Lisszabon mellett immár Rómába, Nápolyba és Isztambulba is repülhetünk a Joon járatain. 2019 nyarától Ecuador fővárosába, Quitóba és a karib-tengeri Saint-Martin szigetére is utazhatunk Párizsból, az európai úticélok sorához pedig Madrid, Stockholm, Prága és Manchester csatlakozik 2019 nyarától.