600 millió dollárt követel vissza Malajzia a Goldman Sachstól

2018.11.13. 09:32

Malajzia azzal vádolja a Goldman Sachst, hogy részese volt a világ egyik legnagyobb korrupciós botrányának, ami az országban zajlott az előző vezetés alatt. Az állam ennek kapcsán 600 millió dollárt követel vissza a pénzintézettől, azt állítják ugyanis, hogy ennyi pénzt kerestek az ügy középpontjában álló 1MDB állami alap kezelésén – írja a Bloomberg. 

A fejlesztési alapot az ország korábbi miniszterelnöke, Najib Razak hozta létre, állítólag hatalmas összegeket utaltatott át magán bankszámlájára innen, emiatt már le is tartóztatták. Az 1MDB kasszájából összesen 4,5 milliárd dollárnak (több mint 1200 milliárd forintnak) megfelelő összeg tűnt el. Az ügyben a hatóságok gyanúja szerint Najib bizalmasai is érintettek. Az amerikai ügyészség a hónap elején két egykori Goldman Sachs-bankár ellen is vádat emelt, akik érintettek lehetnek a pénzmozgásokban. Egyikük, Tim Leissner már bűnösnek vallotta magát pénzmosás és korrupció elkövetésében, állítása szerint 200 millió dollár landolt az ő és egy rokona folyószámláján. 

A jelenlegi maláj miniszterelnök, Mahathir Mohamad szerint konkrét bizonyítékok vannak azzal kapcsolatban, hogy a Goldman Sachs helytelen dolgokat követett el, és hogy a bank munkatársai megvezették őket. Az ország pénzügyminisztere ezért díjak teljes visszatérítését várja el.  

Az bank korábban tagadta, hogy bármi törvénytelen dolgot követtek volna el, a piac azonban a jelek szerint részvényei nincs meggyőzve, a Goldman-részvények hétfőn 7,5 százalékot veszítettek értékükből, és 7 éves mélyponton zártak.