Luca, Ottilia
-4 °C
3 °C

Túlárazták az uniós pénzből épült hűtőházakat

2018.11.15. 08:38 Módosítva: 2018-11-15 08:39:51

Vádat emelt az ügyészség egy OLAF-ajánlásra indított nyomozás után – derül ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Főügyészség tájékoztatásából. Az Európai Csalás Elleni Hivatal igazságügyi ajánlása nyomán a NAV Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatósága nyomozott három nő ellen, akik összesen 306 millió forint európai uniós és magyar állami támogatásból építettek hűtőházakat.  A NAV kiderítette, hogy a beruházást papíron jelentősen túlárazták, amivel megtévesztették a hatóságot, így a nyomozás ügyészségi vádemeléssel zárult.

Egy szabolcsi céget vezetett az a nő, aki egyéni vállalkozó lányaival elhatározta, hogy a gyümölcstermesztéssel foglalkozó vállalkozásuk korszerűsítéséhez európai uniós, illetve magyar állami támogatás felhasználásával hűtőházakat épít. A jogszabály szerint a támogatás csak akkor adható, ha legalább a beruházás 55 százalékát kitevő önerővel rendelkezik a pályázó. Csakhogy tőkéje a két lánynak nem volt, ezért édesanyjukkal közösen úgy döntöttek, hogy az építkezés kivitelezője az anya cége lesz, és papíron jelentősen túlárazzák a beruházást, ezzel azt a látszatot keltik, hogy rendelkeznek a szükséges önerővel. Valójában kizárólag a támogatásból akarták a hűtőházakat felépíteni.

Az építkezéshez az anya cége alvállalkozókat vont be, akik el is végeztek minden feladatot, majd ezt a munkát az anyuka több mint kétszeres áron tovább számlázta a lányainak. Így a vádlottak a támogatási kérelmekben úgy mutatták be a beruházást, mintha az 700 millió forintba került volna, noha a tényleges bekerülési költség csupán ennek alig fele volt. Így 306 millió forintot szereztek meg jogosulatlanul, melynek nagyobb része az Európai Uniótól, kisebb része a magyar államtól származik. A nyomozás során a két hűtőházat zár alá vette a bíróság.

Az ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a három nő ellen. Az ügyészség a vádiratban nemcsak börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottakkal szemben, hanem azt is, hogy a bíróság vagyonelkobzást alkalmazzon a jogosulatlanul megszerzett pályázati pénz erejéig, az édesanyát tiltsa el a gazdasági társaság vezetői tisztségviselői foglalkozás gyakorlásától, továbbá a bűncselekmény elkövetéséhez felhasznált gazdasági társaságot szüntesse meg.

Az ügyészség közleménye az OLAF szerepkörének részletezésével zárul,  mint írják, valamennyi olyan esetben, amikor az OLAF igazságügyi ajánlással vagy jelzéssel fordult a magyar ügyészséghez, az ügyészség elrendelte a nyomozást, illetve amennyiben már folyamatban volt a nyomozás, az OLAF ajánlását a nyomozás irataihoz csatolták és abban értékelték. Ez persze nem jelenti, hogy az összes ügyben arra jutnak a nyomozás után, hogy vádat kell emelni (hiába tár fel adott esetben meggyőző bizonyítékokat az OLAF), ahogy ezt az Elios-ügynél láthattuk

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!