Ismét engedély nélküli széfszolgáltatásért bírságolt az MNB

2018.11.19. 12:25

Hatmillió forintra büntette a Magyar Nemzeti Bank az ABB-Allrisk Biztonság és Biztosítás Zrt.-t, mivel engedély nélkül biztosítottak széfbérlési lehetőséget ügyfeleiknek, magukat megtévesztő módon Trezorbankként hirdetve. Az MNB közleménye szerint:

ABB-Allrisk üzletszerűen, több éven át az általa őriztetett üzlethelyiségben – írásban kötött megállapodások alapján, díjfizetés fejében – széfeket bocsátott ügyfelei rendelkezésére.

Az ABB-Allrisk nem csak, hogy nem működött együtt az MNB vizsgálatával, de tudatosan akadályozta is azt. Az nem derül ki, hogyan is próbálták akadályozni az eljárást, de nem bizonyult jó ötletnek, ugyanis a közleményből az is kiderül, hogy:

az MNB az ABB-Allrisk egyik, a helyszíni ellenőrzés során a piacfelügyeleti eljárás akadályozására, a valós tényállás feltárásának meghiúsítására irányuló magatartást tanúsító alkalmazottját 200 ezer forint eljárási bírsággal sújtotta.

A büntetés mellet az MNB  végleg eltiltotta az ABB-Allrisket attól, hogy jogosulatlanul széfszolgáltatást nyújtsanak. 

Nem ez az első alkalom, hogy hasonló ügyben eljárást indított az MNB, korábban már két másik megtévesztő üzleti tevékenységet folytató céget is megbírságoltak, összesen közel 200 millió forintra.