Luca, Ottilia
-4 °C
3 °C

Javul a közmunkások elhelyezkedése

D  VG20180510004
2018.11.19. 09:04

Szeptemberben tízezren léptek ki a közfoglalkoztatásból, egy év alatt pedig nagyjából 50 ezren helyezkedtek el - írja a Magyar Idők a Belügyminisztérium jelentésére hivatkozva. Átlagosan 122 ezer fő szerepel a nyilvántartásban, nyilván új belépők is vannak, de előremutató, hogy egyre többen tudnak a versenyszférában elhelyezkedni. Ennek az lehet a hátterében, hogy a kormány novemberben megduplázta az elhelyezkedési juttatását azoknak a közfoglalkoztatottaknak, akik sikeresen állnak munkába a versenyszférában. A munkabér mellett járó elhelyezkedési juttatás ezzel havi 45 600 forint lett.

A fő tendenciák maradtak: a közfoglalkoztatottak nagyjából fele továbbra is Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében dolgozik.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!