Valér
-2 °C
0 °C

Örülnek a német multik, hogy többet lehet majd túlóráztatni Magyarországon

2018.11.26. 13:10

A Magyarországon beruházó észak-rajna-vesztfáliai cégek egyértelműen kedvezően fogadták a magyar kormány azon törvénymódosító javaslatait, amelyek tovább növelik az ország versenyképességét, és a korábban kihívásként emlegetett munkaerőpiaci helyzeten javítanak –mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Düsseldorfban újságíróknak, írja az MTI.

A rendkívül alacsony munkanélküliségből adódó kihívások miatt az itteni vállalatok már régóta kérték, hogy biztosítsák nekik: megnövekedett beruházásaikhoz a szükséges munkaerő rendelkezésre fog állni - magyarázta. Szijjártó elmondta, a magyar munkaerőpiacot még versenyképesebbé tevő szabályozási javaslatokkal a német cégek beruházási kedvét Magyarországon fenn lehet tartani.

A fideszes Kósa Lajos és Szathmáry Kristóf nyújtotta be azt a módosító javaslatot, ami a jelenlegi egy év helyett hároméves időszakra terjesztené ki a felhasznált és fel nem használt munkaórák beosztására vonatkozó munkaidőkeret kialakítását, és 250-ről 400-ra emelné az éves túlórakeretet. Kósa Lajos a módosító javaslatról azt mondta, nincs szó arról, hogy kiszolgáltatottá tennék a munkavállalókat, éppen hogy lehetőséget kapnak, hogy erősödjön az alkupozíciójuk a bérek és a munkavégzés feltételrendszerének kialakításában a cégekkel való tárgyalások során.

A javaslat ellen a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) és a Liga Szakszervezetek, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASSZ), a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége, a Vasas Szakszervezeti Szövetség, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete és a Közúti Közlekedési Szakszervezet is tiltakozik.

Egy korábbi cikkünkben mi is foglalkoztunk azzal, hogy a cégek a szakember- és munkaerőhiány miatt kizsigerelik a dolgozókat sokszor, akik viszont az alacsony fizetések miatt kénytelenek gyakran túlórázni.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!