Valér
-1 °C
0 °C

A strómanlét elviselhető könnyűsége

stroman
2018.11.27. 07:25
A magyar gazdasági elit története hosszú évtizedek óta a strómanhasználatról is szól. De mi van, ha a stróman megőrül, ha kapzsivá válik és lopni akar, vagy ha meghal? Mit tehet ilyenkor a háttérben meghúzódó „nagyember”? Vannak-e holtbiztos zsebszerződések? Vagy ha valaki visszaél a bizalommal, akkor képes elsétálni a nagy lével? Strómantipológia a pititől az elitig.

A strómanhasználat nehéz ügy. Nincsenek olyan átmeneti megoldások, mint a Mátyás királyról szóló népmesében, amikor az egyszeri lány hoz is ajándékot, meg nem is. Vagyis a strómanhasználatban nincs olyan, hogy megbízunk a strómanban, meg nem is, látszik is a tulajdonunk, meg nem is.

Ha a Rejtőzködő Milliárdos megbízza Gipsz Jakabot, hogy legyen a strómanja, akkor jogilag két eset van. Vagy háttérszerződésekkel valójában a Rejtőzködő Milliárdos marad a tulajdonos, de akkor ez akár valahogy ki is derülhet, vagy a jog előtt valóban Gipsz Jakab a hivatalos tulajdonos, de akkor ez óriási kockázatot hordoz a háttérembernek.

Mindig hazugság

Mindenekelőtt tisztázzunk egy fontos dolgot. A strómanhasználat mindenfajta eufemisztikus elnevezés és észszerű magyarázat ellenére ugyanolyan lopás, csalás és hazugság, mint az offshore cég közbeiktatása.

Aki strómanhasználókkal vagy offshore-tulajdonosokkal beszélget, mindig hallja az önfelmentő magyarázatokat:

  • azzal, ha nem mutatom meg a valódi gazdasági erőmet, megvédem a családtagjaimat;
  • üzleti ellenfeleim keresztbe lenyelnének, ha tudnák, hogy ez az én vállalkozásom, az üzlet felépítésének éveiben még kénytelen vagyok a háttérben megmaradni;
  • ami nem tilos, azt szabad, az offshore a nemzetközi adótervezés része, a stróman pedig jelenleg valóban tulajdonos, még ha vannak is szerződéses biztosítékaim.

Mindez hazugság.

Strómanra azért van szükség, mert különben világítana valamilyen morális probléma, a politikusnak a vagyonnyilatkozata felett tündökölne gazdagsága,

a cégvezetőnek összeférhetetlen érdekeltsége lenne egy beszállítójában, vagy a valódi cégtulajdonosnak fokozottabb aláírói felelőssége lenne valami zűrös, vállalhatatlan vállalkozásban. Szóval jobb azt a jog előtt másnak allokálni.

Három szint

A strómanok között, ahogy a bűnözők között is, hierarchia van. A piaci zsebtolvajt lenézi a zárszerkezetekhez értő profi mackós, azt meg az a fehérgalléros sikkasztó, aki komolyabb struktúrákat épít fel. Az első a talponállóban iszik az aluljáróban, az utóbbi pedig talán ugyanabban az étteremben vagy akár ugyanazon a színházi előadáson ül, mint a középosztály bármelyik tagja, és hiába bűnöző, még társadalmi elismertséget is szeretne magának építeni.

A strómanságnak is van több szintje van.

  • Az egyszeri stróman, sokszor lecsúszott egzisztencia, és csak a nevét adja, azzal valakik céget alapítanak, bankszámlát nyitnak, mobiltelefont vesznek,
  • A prémiumstróman már rendezett egzisztencia, cégtulajdonosként viselkedik, noha forrása erre nem lenne. Ők a 20 évesen a semmiből felbukkanó üzletemberek, az ügyvédi irodában az asszisztens, a cégvezető úr lányának az osztálytársa, a fiának a rögbis társa.
  • Az elit stróman pedig a csúcskategória, saját anyagi ereje folytán akár azt is el lehetne hinni, hogy ő a valódi gazda. Nagyon képzett, jó megjelenésű, nyelveket tud, és van jogi vénája. Mindent átlát, és még akár alstrómanokat is használhat.

A szentháromság

Mielőtt rátérnénk a konkrét metódusokra, fontosnak tartjuk az egyik szakember találó paraméterrendszerét idézni, aki szerint a strómanhasználatnak bizalmi szempontból három fő paramétere van:

  • az időtáv,
  • a pénz
  • és a jogi háttér.

Ez a három szempont bármilyen módon keveredhet. Lehet, hogy egy piti stróman kezén sok pénz átfolyik, de az időtáv minimális, már a bankfiók előtt elveszik tőlük a pénzt. Ráadásul nincs jogi háttér, ha elkapják a bandát, akkor ők legfeljebb tudatlanságukkal védekezhetnek.

Van olyan prémiumstróman, akit hosszabb távon használnak, de a befolyó pénzeket gyorsan átzsilipelik egy offshore cégbe, így a pénzparaméter mindig alacsony marad, de jogi kockázat már kevesebb van.

A véglet pedig az élethossziglan tartó stróman, aki egész cégbirodalmat visz, és a jogászok komoly jogi megalapozottságot adnak a rendszernek. Ezek azok az emberek, akik olykor elhiszik, hogy ők valóban üzletemberek. A baj akkor jön, ha még a tartójuk rovására is kifejlődik az öntudatuk.

Hagyjuk most egy pillanatra a strómanok szintjeit, és nézzük meg a jogi háttér szempontjából a két alapesetet.

A szóbeli megállapodás

Említettük, hogy amennyiben a piac a Gipsz Jakab nevet látja egy olyan vállalkozás tulajdonosaként, amelyet amúgy a Rejtőzködő Milliárdoshoz sorol, akkor két alapeset lehetséges.

Az első az, amikor a valódi haszonhúzói helyzetet csak szóbeli megállapodás, ezeréves barátság, a közös gyermekkor biztosítja. Vagyis a Rejtőzködő Milliárdos pozíciója nyitott, a gazdag ember kockázatot fut, mert tényleg Gipsz Jakab van hivatalosan birtokon belül.

Ez óriási kockázat.

A bizalomnak nagyon mélynek kell lennie, hiszen a bizalommal való visszaélés örök emberi helyzet.

Annyira régi keletű, hogy a Biblia egyik első története is erről szól. Az Úr megteremti Ádámot és Évát, majd egyetlen kérést fogalmaz meg: az édenkert almájából ne egyenek. A történet végét ismerjük, az első emberpár azonnal visszaél a teremtői bizalommal, majd jön is a büntetés, kiűzetnek a paradicsomból.

A bizalmi strómanság külön nehézsége, hogy amennyiben valóban bizalmi a kapcsolat, akkor az internet korában ennek biztosan nyoma is van.

Hiszen a bizalom csak valami nagyon régi nexus lehet, amit könnyű visszakeresni, árulkodó lesz a közös általános iskolai tabló, a gyermekkori fényképek, a közös sportolói múlt. És ha a stróman megőrül, akkor nehéz fékezni, nem lesz jogi eszköze a háttérben álló hatalomnak.

Az írásbeli megállapodás

A másik eset sem olyan egyszerű. Ha Gipsz Jakab jogilag valójában nem tulajdonos, mert egy összetett zsebszerződés alapján nincs valódi irányítási joga, és nem is fut kockázatot a vállalkozással, akkor a Rejtőzködő Milliárdos talán jobban védve érzi magát, de ez a szerződésrendszer napvilágot is láthat.

Maga a háttérstruktúra mindig viszonylag bonyolult. Gipsz Jakab nem rendelkezik pénzzel a kiszemelt cég megvásárlásához, ezért magánhitelt kap a Rejtőzködő Milliárdostól, de hogy véletlenül se kedvelje meg túlságosan a cégtulajdonosi létet, ezért egy opciós vételi szerződéssel a Rejtőzködő Milliárdos bármikor át is veheti a céget.

Ennél persze általában összetettebb, többlépcsős a modell. A hitelt nem pont a Rejtőzködő Milliárdos adja, csak egy hozzá közeli erő, és a vételi opciót sem közvetlenül ő hívhatja le, de azért akkor már odakonvergál a tulajdon.

Jöhet a trezor

Ha kialakult a strómanstruktúra, akkor a háttérszerződések jó mélyre, az otthoni trezorba, az asztalfiókba kerülnek, és ha majd egyszer kellenek, elő is jönnek. A baj csak az, hogy az információ elterjed, bármennyire is mindenki titoktartást fogad, azért csak sokan tudnak róla, ügyvédek, tanúk, közjegyzők, szerződők, sokszor híre kel a dolgoknak.

Állandó újságírói tapasztalat, hogy valaki feltárja a valós viszonyokat, de a „tudom, hogy nem tudod, hogy én tudom” láncban komoly arccal végig kell hallgatni, ahogy a Rejtőzködő Milliárdos bizonygatja, hogy neki ugyan semmi köze ahhoz a céghez.

A lényeg, hogy a dokumentumok léteznek, és minden trezorból egyszer előmászhatnak, mert vannak korrupt ügyvédek, akik csináltak egy fotót, vagy vannak csalódott házastársak, akik a válás előtt, a biztonság kedvéért mindent lemásolnak a családi trezor iratai közül.

A lemásolt iratok

Ez utóbbi elég abszurdnak tűnő helyzet, de csak az elmúlt másfél évtizedben is kétszer biztosan előfordult.

A 2010 előtti években a baloldali vezetésű főváros egyik cégénél történt meg, hogy az egyik vezérigazgató válás előtt állt, és a sértett házastárs lemásolta sőt, újságírókkal is megosztotta azokat a szerződéseket, amelyekkel a vállalatvezető a cégcsoport néhány ingatlanját bérbe adta vagy eladta. Látszólag független cégeknek, de a trezorban őrzött iratok alapján valójában a vevőknek ő maga adott kölcsönt, és kapott cserébe kontrollt.

Sokkal kevésbé lehetett kívülről belelátni abba az esetbe, amikor egy gazdasági ügyekben aktív ismert magyar jobboldali politikus nem akart elválni a feleségétől. A hölgy ügyvédhez fordult, majd hamarosan annak tanácsait követve a férj egy külföldi útja alatt iratokat másolt le otthon. Valamiért ezután a válási folyamat begyorsult, és a férj rendkívül könnyen és nagyvonalúan megegyezett a volt nejével. Viszont a dokumentumok nem kerültek illetéktelen kezekbe.

A fellázadt stróman

Végül sokszor az derül ki, hogy amennyiben egy stróman fellázad és felrúgja a gentleman agreementet, akkor még írásbeli szerződések ellenére is nagyon meg tudja lopni a korábbi főnökét.

Van egy pár híres kelet-közép-európai stróman, aki rendszeresen vágta át a megbízóit, és szinte mindig sok pénz maradt nála, de az illető ügyesen szelektál, bárkit azért nem ver át, tudja, hogy hol van a határ. Olyan eset is akadt, amikor a stróman fellázadt, megkívánta azt a céget, amelybe elvileg „kötött struktúrával” beleült, megtámadta a biztosítékként kialakított hitelszerződéseket vagy opciós szerződéseket.

Ez a hatalmas üzleti volumenről szóló eset azt bizonyította mindenkinek a hazai üzleti elitben, hogy ha az egyik fél a kialakított szerződésrendszer semmissé tételében érdekelt, ráadásul a cégnél ő van birtokon belül, nagyon zavaros helyzetet alakíthat ki.

Az a vagyonos hazai milliárdos, aki a „béklyóit” lerázva, magát önállósítva jutott be a hazai üzleti elit legfelsőbb köreibe, talán gazdag embernek mondhatja magát, de nincs könnyű dolga, a magyar gazdaság legfelsőbb köreiben a mai napig teljesen idegenül, szövetségesek nélkül mozog, és biztos lehet benne, hogy a meglopott ellenfele nem felejt, ha teheti, az első adandó alkalommal le fog vele számolni. Mármint üzletileg.

A piti esetek

Ugorjunk most egy pillanatra vissza a hármas besorolásunkra. Amikor piti strómanokról beszélünk, jellemzően hat általánost végzett, senkihez sem köthető, nagy tömegben előrángatható, képzetlen emberekre gondolunk, ahol természetesen nagyon kilóg a lóláb.

Volt eset, amelyben a hazai Siemens mindenféle hangzatos angolszász nevű céghez utalt összegeket, olyanoknak, amelyeket hajléktalan ügyvezető urakra jegyeztek be, akik kísérővel járkáltak és vették fel a XII. kerületben több bankfiókból is a pénzeket.

Magyarországon a mai napig működik egy beregszászi idénymunkások felé cégeket fantomizáló üzleti kör. Ennél az esetnél csak azért nem beszélhetünk strómanokról, mert az érintettek személyes adataival vélhetően úgy élnek vissza, hogy azok nem is tudnak róla.

De az is emlékezetes eset volt, amikor Tarsoly Csaba, a Quaestor-csoport vezetője átadta egyes cégeinek a vezetését Orgován Bélának. Sok kérdése nem volt a közvéleménynek arról, hogy Orgován mennyire volt alkalmas a cég vezetésére.

A prémiumstrómanok

A köztes szinten megbízhatónak tűnő, viszonylag intelligens emberek dolgoznak, akikben igazán nem bízik meg a gazdájuk, ezért túl sokáig túl sok pénzt nem hagy náluk, folyamatos a flow, a prémiumstróman csak átmeneti szereplő, és a pénzek átfolynak rajta.

Ezek az emberek azért már eljátsszák a tulajdonost, de nem túl sok sikerrel, hiszen nem igazán képzettek.

Magam is beszéltem olyan állítólagos cégtulajdonossal, aki hajlandó volt egy kényes ügyben találkozni velem egy elegáns szálloda halljában. A nevét még ő mondta el, majd minden kérdésemre a vele érkező két neves ügyvéd válaszolt: „Gipsz Jakab úr erről a következőket gondolja...”

És az elit megoldás

Végül a legminőségibb kategória esetében a stróman szó nem is használható, mert ez a kaliber, nevezzük őket „üzleti előkóstolónak” nagyon képzett, alanyi jogon is nagyon vagyonos. Róluk minden esetben elképzelhető, hogy szaktudásuk, üzleti hátterük alapján valóban maguknak vásárolnak, hiszen nagyon komoly saját érdekeltségeik vannak, más esetekben azonban csak átmeneti szerepet vállalnak, és valamilyen jó előre megfogalmazott menetrend alapján üzletelnek.

Kikre gondolunk? Olyan eseteket fogunk felsorolni, amikor valakivel kapcsolatban ez a gyanú fogalmazódott meg.

Az MKB privatizációjában szerepet kapott egy Rakesh Kumar Aggarwal nevű indiai úr, bankár volt, megjelent a nyilvánosság előtt és arról beszélt, hogy érdeklik a nemzetközi banki részesedések. Aztán annyira nem volt hosszú távú a szerepe.

Sokféle üzletben bukkant fel a térségben a kifogástalan eleganciájú, nagy tőkepiaci szakértelemmel bíró, tökéletes üzleti angollal kommunikáló osztrák Heinrich Pecina úr is, vagy a magyarok közül Garancsi István, Nobilis Kristóf, Nagy György.

Ezek az emberek maximálisan megbízható szövetségesek, kifogástalanul értik azokat az üzleteket, amelyekben részt vesznek, bármilyen jogi vagy pénzügyi kérdésben megállják a helyüket, és őszintén felháborodnak, ha bárki azt feltételezi, hogy nem önállóan hozzák meg üzleti döntéseiket.

Mégis sokszor mesélik róluk, hogy adott üzletben nem futnak saját kockázatot. Néha az idő a suttogást igazolja, mert úgy és azok felé szállnak ki az üzleteikből, ahogyan azt előzetesen már mindenki sejtette, máskor viszont tényleg hosszabban benne maradnak saját üzleti pozíciókban, hiszen tényleg vannak egészen biztosan saját pozícióik is.

Politikai minta – 2010–2014

Végül pár szó az aktuális magyar helyzetről. Ha 2010 és 2014 között megnézzük a politikához kötődő gazdasági világot, abban volt egy egyszemélyes informális üzleti háttérhatalom, egy gazdasági agytröszt (Simicska Lajosnak hívták). Őrajta vagy az ő elgondolásai mentén haladt a flow (vagyis a pénzáram). Ő javasolt kádereket, hagyott jóvá ötleteket, tárgyalt cégekkel, és ő biztosította, hogy a politikai jobboldal valóban elkötelezett kedvezményezettjeihez menjenek a megbízások, segítette a sportot, a jobboldali médiát.

Említettük, hogy előfordul az, hogy megbízó és megbízottja sokáig megbonthatatlan egységben dolgozik, de bármikor eltörhet valamit.

Az már értelmezés kérdése, hogy a Fidesz politikai és gazdasági vezetése között mi tört el, a személyes ambíciók vezettek szakításhoz, vagy ideológiai törés történt, Orbán rúgta ki a rendszerből Simicskát, vagy Simicska hagyta cserben a miniszterelnököt, mindenesetre mindkét oldalnak megvan a narratívája.

Nem véletlenül hangoztatja annyit a Fidesz második vonala, hogy Simicska nyúlta le a rábízott, polgári értéket valló tévét, és vitte át a kritikus oldalra – ez a narratíva ugyanis éppen arról szól, hogy a megbízott önállósította magát, és vitte a vagyonelemeket is.

2014-től napjainkig

Aztán a helyzet nagyot változott, előbb egy ideig öt-hat csoport is egyenlő erősnek tűnt a gazdasági hátországban, majd Mészáros Lőrinc kiemelkedett. Az ő építőipari, agrár-, banki, média-, sport- és ipari világához képest már apró tortának tűnik Simicska egykori birodalma, pedig abban is volt építőipar, média, plakáthelyek, médiafoglalás, egy kicsi mezőgazdaság és egy kicsi informatika.

Az új rendszer, az új bizalmi központok már mást csinálnak, sokkal gyorsabban és nyíltabban gyarapodnak, jobban építenek a bankhitelekre, bevezették a rejtélyes magántőkealapok használatát, és

remekül alkalmaztak egy, a politika által felkínált időkaput, amikor 2017-ben egy rövid, de nagyon jól összerakott adóamnesztiás időszakban az offshore-tulajdont a NAV értesítése nélkül, de legálisan magyar magántulajdonná tudták konvertálni.

Innen már csak egyetlen lépés volt, hogy a tiszta vagyonelemek bekerültek magántőkealapokba, majd egy kis ide-oda pakolgatás és legális, szabadon vállalható tulajdon lett belőlük. Ez volt a nagy bűvészmutatvány.

Nehézségek

A legújabbkori felhalmozáshoz kellenek állami tisztviselők, felszámolási és tranzakciós szakemberek. Lett ugyanis vagyon cégvásárlással, privatizációból, felszámolásból, még brókerbűnözők egykori vagyonelemeiből is.

A mechanizmus bonyolult, de egy példán megpróbáljuk bemutatni. Az egyszerűség kedvéért csak három szereplőnk lesz a mintasztoriban. Bukott Béla, az egykori vállalkozó, aki a régi idők embere, aki ma már kénytelen megszabadulni a cégétől. Setét Sándor, a stróman és Ifjú Ignác az új idők, támogatott milliárdosa.

Bukott Béla cége 100-at érne, de a rendszer rábírja, hogy inkább adja át 60-ért. Setét Sándor megveszi a céget tőle 60-ért, átmeneti szerepet visz, és három év múlva Ifjú Ignác felbátorodik, és 70-ért megveszi a strómantól a céget, és a nevére veszi azt.

Elsőre egyszerű, de ebben sok a nehézség. Setét Sándornak nincs pénze, ezért Ifjú Ignácnak az első vásárláshoz valamilyen metódussal el kell juttatnia 60-at Setéthez. Papíron a második vásárlásnál Ifjúnak megint elő kell teremtenie 70-et a vásárlásra. Végül Setétnek vissza kell adnia a 60-at Ifjúnak.

Sok tranzakció, sok kockázat, sok költség. Ezen vonalak leegyszerűsítésében döntő szerepük van a magántőkealapoknak és döntő szerepe volt az adóamnesztiának.

Ez az egész rendszer persze tiszta demokráciában nem működik, csak olyan autokráciában, ahol mindezen nem akad fenn a rendőrség, az ügyészség és az adóhivatal sem. És mivel nem akad fenn soha, ezért a szereplőkben gyakran kialakul egy nagyfokú arrogancia is, amely által a legnagyobb „közpénzelterelők” még nagyon meg is sértődnek, ha nem kapnak kellő tiszteletet.

(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!