Luca, Ottilia
-4 °C
3 °C

Nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítette a kormány a fideszes médiabirodalmat

9788837 bad09299ca2e10095eae369e46cf327f o
2018.12.05. 17:33

Nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítette a kormány azt az ügyletet, amellyel a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány megkapta az Echo TV, a Magyar Idők és az Origo kiadóját, illetve az Opus Presst, az erről szóló kormányrendeletet a hvg.hu szúrta ki a Magyar Közlöny szerdai számában.

Az Orbán Viktor által aláírt dokumentum szerint ez egy "közérdekből nemzetstratégiai jelentőségű összefonódás."

Mindez azt jelenti, hogy az egyesülést nem kell vizsgálnia sem a Médiatanácsnak, sem a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH).

Ahogyan arról korábban már írtunk, egy csapásra több száz médiafelületet irányíthat közvetlenül a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány, az a fideszes ernyőszervezet, amelyhez november 28-án – pár kivételtől eltekintve – gyakorlatilag a teljes kormánymédia csatlakozott.

A cégek önkéntes felajánlással léptek be a nonprofit szervezetbe, ezzel mintegy 30 milliárd forintos vagyonról mondva le a NER javára, az alapítvány élére Liszkay Gábor került. A kormány mostani minősítésére azért volt szükség, mert egy ilyen médiakoncentrációnál alapvető lett volna megvizsgálni, hogy mennyire torzítja majd a piacot, okoz-e kárt az állampolgároknak, fennáll-e a veszélye, hogy túlságosan egyoldalú lesz a tájékoztatás a médiában.

Miután azonban a kormány kinyilvánította, hogy közérdek, hogy a kormánybarát média egy kézbe kerüljön, a magyar hivataloknak mindezzel már nem kell törődniük. Azt a szabályt, hogy a kormánynak kedves piaci erőfölényt nem kell megakadályozni, még 2013-ban fogadták el.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ azzal védi a mostani rendeletet, hogy az "nem egyedi eset" a kormány eddig 21 alkalommal nyilvánított már egy fúziót nemzetstratégiai jelentőségűnek. Szerintük a kormány mai határozatának  indoka, hogy "közérdek fűződik Magyarországon a print és nyomtatott médiakultúra megmentéséhez és a helyi, különösen a megyei nyilvánosság fórumainak hosszú távú megmaradásához."

(Borítókép: Orbán Viktor facebook oldala)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!