Árpád
-2 °C
4 °C

Kizsákmányolják a kínai munkásokat, 3,6 forint egy Disney-babáért

4032
2018.12.06. 15:02

Sokat túlóráznak, mégis nagyon keveset keresnek azok a kínai munkások, akik a népszerű Ariel-babákat gyártják - írja a Guardian nyomán a HVG. A brit lap cikke szerint a Disneynek gyártott babák után a kínai munkatársak csak 3,6 forintot kapnak, és havonta a maximális 36 helyett valójában 175 órát túlóráznak.

A Solidar Suisse jogvédő szervezet és a China Labor Watch jelentése szerint a munkások óránként 300 forintot keresnek, ezért kell a megélhetésükhöz sok túlórát is vállalni. Betegszabadság nincs, aki három napot kihagy, azt elbocsátják.

A babák amúgy a brit boltokban 35 fontért, azaz 12.600 forintért vásárolhatók meg.  A jogvédő szervezet a bérek emelését követeli a Disneytől, amelynek felrója, hogy a kizsákmányolás mellett tagja egy olyan, más nagy játékgyárakat is tömörítő szervezetnek (az Ethical Toy Programnak), amelynek éppen az a célja, hogy javítsa a játékgyárakban dolgozók munkakörülményeit. Úgy tűnik a cég ebben az esetben bort ivott, pedig vizet prédikált.

(Borítókép: China Labour Watch)