Pál
-1 °C
5 °C

Rekordot döntött a kormány idén a multik zsebének kitömésében

2018.12.12. 08:54

2018. december 11-ig a kormány 86,5 milliárd forintot  osztott ki jellemzően multinacionális cégeknek a nagyberuházásaik támogatására, ami rekordösszegnek számít – írja az Mfor.hu.

Az ún. egyedi kormánydöntésekkel megítélt támogatások összegének tekintetében 2004 óta eddig  2017 volt a rekordév, amikor 71 milliárd forintnyi támogatást osztottak ki, 2016 pedig a dobogó harmadik fokára fért fel 64 milliárd forinttal. Idén létrehozott munkahelyek tekintetében is megdőlt a rekord, ugyanis  a cégek a beruházásaiknak köszönhetően 8761 munkahely jön létre.

2010 óta a kormány összesen 346 milliárd forintot költött el nagyberuházások támogatására, ennek köszönhetően 45 ezer új munkahely jött létre. A kormány idén 9,8 millió forintot adott egyetlen új munkahelyért, ennél többet csak 2016-ban fizetett a kormány egy munkahelyért, akkor 11 millióra jött az átlag.

Mi ez az egész?

2003 óta létezik egy olyan gazdaságpolitikai eszköz, aminek a beruházások ösztönzése a célja: ezt egyedi kormánydöntéssel kiadható vissza nem térítendő támogatásnak hívják, és olyan beruházásokhoz lehet igénybe venni, amik megvalósítása előtt a cégek ígéretet tesznek arra, hogy a beruházással adott számú munkahelyet teremtenek.

Sok dologtól függ, de például attól, hogy az adott régióban mekkora a munkanélküliség, hogy ezt a beruházás hány új munkahellyel tudja enyhíteni, hogy az adott régióban az EU-szabályok alapján mekkora állami támogatást lehet nyújtani, és hogy milyen ágazatban tervezik a beruházást. A beruházásoknak legalább tízmillió euró értékűnek kell lenniük. Ezek alapján a kormány egyedi döntéseket hoz minden projekt esetén. Bővebben a KPMG szedte össze, hogy hogy néz ki a pályázat és az elbírálás, és mik a szabályok részletesebben.

Idén a legtöbb pénzt

  • a debreceni BMW-gyár kapta támogatásként, 12,3 milliárd forintot,
  • 8,1-8,1 milliárdot juttatott a kormány a koreai SK Battery Hungary Kft.-nek és a Zoltek Vegyipari Zrt.-nek,
  • 5,5 milliárdot kapott a Krones Hungary Kft.,
  • 4,5 milliárdot pedig a Robert Bosch.

A legtöbb munkahelyet azonban nem feltétlenül ezek a beruházások hozzák létre. A ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. és a ContiTech Magyarország Kft. például összesen 897 új állást hoz létre, amihez a kormány 2,8 milliárd forintnyi támogatást ad. A második legtöbb munkahelyet a BMW-beruházás hozza létre, 12,3 milliárdos támogatásból 645-öt, ez a szám viszont azért érdekes, mert a beruházás bejelentésekor "több mint ezer" új munkahelyről volt szó, a támogatásokat összegző listában viszont ennél jóval kisebb szám szerepel.

A képet kicsit árnyalja, hogy egy újonnan létrejövő munkahely áttételesen több munkahelyet is létrehozhat: a kormány által előszeretettel támogatott autóiparban például elég magas ez az érték, egyes számítások szerint akár 2,35 is lehet, ami azt jelenti, hogy 100 új munkahely a teljes gazdaság szintjén 235 új munkahelyet hoz létre a konkrét beruházás által generált kereslet miatt. Az Európai Bizottság számításai szerint minden új feldolgozóipari munkahely 0,5-2 másik munkahelyet hoz létre más szektorokban.

Az egyedi kormánydöntéssel kiosztható támogatásokról ebben a cikkben írtunk részletesebben.