Salamon
9 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

8,6 milliárdból honosítják meg a nyaralóhajózást a Tiszán

2018.12.23. 10:30

4 milliárd forintot csoportosított át a kormány a "Magyarországi nyaralóhajózás alapjainak és hátterének megteremtésével kapcsolatos program" megvalósításának folytatására – vette észre a Napi.hu a csütörtöki Magyar Közlönyben.

A 2019-es költségvetésből 3 milliárd forintot, a 2020-as büdzséből pedig 1 milliárd forintot szán erre a célra a kormány, így az kezdeti 4,6 milliárdos elkülönítéssel együtt összesen már 8,6 milliárdnál járunk, de pontosan mire is? A nyaralóhajó programot 2017 végén jelentette be a kormány, felelőse az állami tulajdonú Mahart Zrt., lényege pedig, hogy a Felső-Tiszán elterjesszék a hajókázós turizmust. 

A 4-14 személyes, maximum 10 kilométer/óra sebességre képes, szálláshelyként is szolgáló hajók jogosítvány nélkül lesznek bérelhetők, a tervek szerint 2019 nyarától indulhat meg a forgalom. Első körben 20 hajóval számolt Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, ám a kiépülő turisztikai attrakciók függvényében a jövőben akár 150-200 hajó is járhatja a Felső-Tiszát.

A projekt részét képezi az infrastruktúra kiépítése is. A Mahart december 20-án írt ki egy közbeszerzést 12 kikötő (Sátoraljaújhelytől Kisköréig) építésére, erre január 23-ig várják az ajánlatokat. Ezek közül vélhetően a kiskörei lesz a legnagyobb, ahol 18 hajó is elfér majd.