Egy pöttöm balti állam 25 év alatt lehagyott minket

Huszonhárom fiatal programozó csekkolt be november végén egy belvárosi spa hotelben Tallinnban. Többségük Indiából érkezett, de volt köztük amerikai, olasz, brazil, argentin, török és egy magyar szakember is. Őket mind egy észt állami toborzóügynökség választotta ki 5500 jelentkező közül. A Career Hunt 2018 elnevezésű programot augusztusban indította a Work in Estonia, hogy megpróbálja enyhíteni az ország egyre nyomasztóbb szakemberhiányát. Jelenleg hétezer IT-állás betöltetlen az országban és a becslések szerint ez a szám 2020-ra nyolc-kilencezerre nő majd. Akkorra összesen 37 ezer IT-szakember lesz az országban.

Az országimázstúra alapgondolata az volt, hogy a kiválasztott jelölteknek megmutatják Tallinnt, állásinterjúkat és kényeztető programokat szerveznek nekik, hátha néhányuk úgy dönt, Észtországban fog dolgozni ezentúl. Korábban hasonlóval csak Új-Zéland próbálkozott.

A programot 12 vezető, Észtországban működő IT-cég támogatta, többek között a Taxify, a Skype, a Twilio, a Swedbank és a Veriff. Ők vállalták, hogy nyitott pozícióikra meghallgatják az aspiránsokat, és ha kölcsönös a szimpátia, ajánlatot tesznek nekik. A több ezer pályázót önéletrajzuk alapján előszűrték, a shortlisteseket pedig online interjúkon szűrték tovább. A csapatba összesen két lány fért.

Az all inclusive úton a többségüknek egy, de néhányuknak több interjúja is volt. A meghallgatásokon kívül városnéző programok, hagyományos észt szaunaprogram és egy hótalpas túra is várt rájuk a mínusz tízben befagyott lápon. A szakmai programok között startup és coworking iroda látogatások voltak, de találkozhattak az észt digitalizációért felelős kormánytisztviselőkkel is.

Az E-Estonia Showroomban nagyszabású prezentációval készültek nekik, amelyen egy MLM-ügynök képességeivel rendelkező állami hivatalnok méltatta Észtország digitális eredményeit. Az ügynöki képességére nem is volt szüksége, mert az eredmények magukért beszéltek.

Ugyanis:

• 2000 óta lehet elektronikusan beadni az adóbevallást. 18 éve lehet mobilon fizetni a parkolásért is.
• 2002 óta van digitális aláírás és chipkártyás személyi, és azóta zajlik minden elektronikusan az iskolákban.
• 2003 óta van azonosítóval ellátott közlekedési kártya.
• 2005 óta lehet online szavazni.
• 2014-ben vezették be az e-állampolgárságot, ezzel bárki lehet külföldről is észt állampolgár.
• 2015-től létezik az elektronikus recept.
• 2017-től online is lehet bankszámlát nyitni (nem a külföldieknek).

Az országban mindenütt elérhető a 3G, a 4G majdnem mindenütt, és már elindult az 5G-s mobilinternet szolgáltatás is. Mindenki mobilinternetet használ, mert havonta hat euróból kijön egy korlátlan csomag. Az állampolgárok 98 százalékának van chipes személyije, 13 százalékuknak mobil azonosítása is. „A törvény kimondja, hogy kell elektronikus személyi, de nem bünteti, ha nincs” – mondta előadásában Indrek Õnnik.

Az e-állampolgárság a legújabb nagy dobásuk, ebben piacvezetők a világon, 155 országból van e-állampolgáruk, számuk jelenleg 47 ezerre rúg, 6600 ilyen formán bejegyzett vállalkozás „működik” és fizet adót az országban. Cégeket leginkább az ukránok, a németek és az oroszok szeretnek ebben a formában alapítani. A virtuális bevándorlásnak köszönhetően elképzelhető, hogy egy évtizeden belül több adófizetője lesz Észtországnak, mint Magyarországnak.

Államilag szervezett állásinterjúk

A Work in Estonia egyetlen magyar jelöltje (nevezzük Balázsnak, mert munkáltatója nem tudott az álláskereséséről) jelenleg Olaszországban dolgozik, szoftverfejlesztő a pénzügyi szektorban. A programról a cikkünkből értesült, azután jelentkezett. Korábban Magyarországon dolgozott, majd az anyacégen belül kapott egy olaszországi pozíciót. Barátnőjével együtt költözött ki, de a lánynak nem sikerült munkát találnia, Olaszországban a fiatalok között nagyon magas a munkanélküliség. Így most távkapcsolatban élnek és keresik a továbblépés lehetőségét. Balázs egy digitális hitelesítéssel foglalkozó cég, a Veriff egyik pozíciójára pályázott egy brazil programozóval közösen. Még az országban voltak, amikor visszahívták őket, hogy számíthatnak az ajánlatra, ami néhány nap múlva meg is érkezett. Balázs most még kivár, mert közben egy másik észt cég is megtalálta egy ajánlattal, és ott a szintén programozó barátnőnek is lenne talán munka. Ha jók lesznek az ajánlatok, úgy döntöttek, kiköltöznek.

A 34 éves Luiz Felipe Souza Gomes egy brazil kisvárosból (Teresina) érkezett, a többiek értetlenkedtek, miért akar egy ilyen jó helyről elköltözni, de lehűtötte őket, Brazíliában sincs mindenhol tenger és a lehetőségei is szűkek szülővárosában. Luiz beleszeretett az országba, az út előtt alig tudott valamit a balti államról és őszintén megvallotta, a mérete miatt nem vette komolyan. Az IT-iparág fejlettségétől és a digitális állam adta lehetőségektől azonban odavolt.

Meri Mirzoyan Örményországból pályázott a programra, a két lányból ő volt az egyik. Pár nappal korábban érkezett, hogy körbe nézzen Tallinnban, de az első dolga egy új és melegebb kabát vásárlása volt. „Nem tudom megszokni az itteni hideget” – mondta a szálloda éttermében a 26 éves lány az első ismerkedős estén, és a tartásán látszott, hogy a kinti hideg gondolatától még a benti melegben is fázott. Azért jelentkezett, hogy egy másik kultúrában is kipróbálja magát, az elhatározása megvan hozzá, csak a hideggel nem számolt. Nem volt egyedül, a jelöltek közül volt olyan, aki életében akkor látott először havat.

Észtországban legalább olyannyira divat az időjárásról panaszkodni, mint Angliában. De egyértelmű, hogy a helyiek beletörődéssel és sok alkalmazkodással viselik a közép-európai számára valóban kemény körülményeket. Nem beszélve a délről érkezőkről.

A november Tallinnban ritkán kedves, már nagyon sokat van sötét: a nap reggel kilenckor hajlandó csak elkezdeni sütni, már ha azt annak lehet nevezni, inkább talán valamennyi fényt adni; délután a Magyarországon szokásos 4 körüli időszakban sötétedik. Mindehhez azonban hideg és szeles idő társul. Hogy mennyire hideg az a mínusz pár fok, néhány nap után relatív. Látszik az észteken, fel vannak készülve erre, a gyerekek állandó öltözéke a síoverál, mindenki igyekszik minél kevesebb időt az utcán tölteni. Ez mondjuk Tallinnban tud is működni: az öt kint töltött nap alatt volt egy tucatnyi találkozóm, de a Google utazástervezője egyetlen egyszer mutatott 20 percnél több menetidőt – tömegközlekedéssel. Akkor már a kontaktom is azt tanácsolta: fogjak egy taxit. (Egyébként a tallinniaknak ingyenes a tömegközlekedés, a turistáknak több mint kedvezményes, korlátlan használatra 5 napra 7 euró.)

Az év – időjárás szempontjából – egyik legkellemetlenebb időszakára az észtek hatalmas mennyiségű, kinti és benti égősorral és karácsonyi dekorral készültek. A fény hiánya előre nem látott következményekkel is járt, ugyanis nem volt mire felébredni. Rendre beállítottam az órát minden nap reggel hétre, de az agyam csak nem akart engedelmeskedni, míg kint koromsötétet látott.

Az Észtországba csábított 23 aspiránst pont november végén utaztatták ki Tallinnba. Talán így nem árultak zsákbamacskát, gondolhatták, aki ezek után marad, az elkötelezett.

Hogy a Work in Estonia program mennyire volt sikeres, az még csak most dől el – mondta utolsó este kérdésemre Kaisa-Triin Kosenkranius, a teljes mértékben állami forrásokból finanszírozott ötlet gazdája. Azóta megszületett az első hivatalos összegzés: tíz nappal az állásinterjúk után 13 ajánlatot már kiküldtek a cégek, több pályázó még Tallinnban volt, amikor megkapta az értesítést, hogy felvették. Közülük eddig hárman fogadták el az ajánlatot.

Egy logikus ország

Az észtek karácsony előtt beöltöznek rendesen, meleg cipő, sarkvidéki időre való sapka, sál, kabát. Veszik a barátjukat vagy a családtagjukat és egy fűrészt, kimennek az erdőbe és kivágják a saját karácsonyfájukat. Nem szeretik a városi árusokat, ott nem lehet frissen vágott fát kapni, azonnal lehullik minden levele, ahogy beviszik a melegre. És egyébként is: az észtek szeretik az erdőt, szeretnek kapcsolatban lenni vele.

A fakivágásnak azonban szigorú szabályai vannak, amelyet bár nem ellenőriznek szigorúan, állítólag mindenki betartja. Csak olyan fát lehet kivágni, amelyiknek már nem lenne lehetősége tovább nőni, mondjuk mert egy villanyvezeték alatt van. Az erre fejlesztett app pontosan mutatja, az erdő mely része szabad préda. Otthon aztán beütik, hogy hol, mekkora fát és mikor vágtak ki, majd a fa árát levonják a számlájukról. Így valamivel olcsóbb a fa, de az észteknek nem ez a lényeg. Szeretik, tisztelik a természetet és a fakivágás hagyományát, sokan nyáron az erdőkezelő hagyományos faültető rendezvényén is részt vesznek, hogy az unokáiknak is legyen majd mit kivágniuk.

Észtország egy logikus ország. Ehhez öt nap is elég volt, hogy megértsem.

Az egykori legkisebb szovjet tagállam két és fél évtized alatt nagy utat járt be: szépen lassan a legkisebb skandináv állammá küzdötte fel magát. „A kis balti állam a függetlenség helyreállítása után az innováció és a hatékonyság szinonimijává vált Európában, 2017 második felében az EU soros elnöki tisztségét vitték, 2018-ban pedig kikiáltásának 100. évfordulóját ünnepelte a kis állam” – írja tanulmányában Bereczki András, az ELTE finnugor tanszékének oktatója, tiszteletbeli főkonzul. Édesanyja észt, apja magyar, testvére Észtországban, ő Magyarországon született. Észtül édesanyjától, finnül és oroszul az egyetemen tanult meg, mellé a történelmet is elvégezte. Nem sokkal az egyetem elvégzése után kérték fel tiszteletbeli konzulnak, nyelvtudása miatt jól tudott közvetíteni a két ország közötti ügyekben.

Az elmúlt négy évben még ennél is több feladata volt. A magyar kormány négy éve – a hivatalos indoklás szerint költségcsökkentés miatt – bezárta tallinni nagykövetségét, erre válaszul az észtek is megszüntették a budapesti kirendeltséget. Ez a helyzet épp az elmúlt hetekben változott meg, amikor mindkét ország újranyitotta kirendeltségeit a másik országában.

Bereczki András elmondta, a két ország között hagyományosan a kulturális kapcsolat a legerősebb. Tartuban van magyar szak, Budapesten észt. A gazdasági kapcsolat kevésbé erős, de a közös NATO-kötelék azért segít, Magyarország vett már részt a balti légtér védelmében. „Az észtek nagy eredményeket tudnak felmutatni az állami racionalizálása, az oktatás és a nyelvtudás terén. Az országban az angollal remekül el lehet boldogulni, az észt vagy az orosz nyelvtudás egy jó plusz, de nem feltétel” – mondta az oktató.

A második világháború előtt a lakosság 97 százaléka észt volt, de a háború után elkezdődött az orosz betelepülés, ma országos szinten 25 százalék, Tallinnban 40 százalék (alatt van) az oroszok aránya. „Sok észtet hurcoltak Szibériába, a munkaerőhiányra és a politikai célok elérésére az oroszok betelepítése volt az adekvát válasz. Ez az integrációs probléma végigkíséri a függetlenségét helyreállított Észtország történetét. Ma leginkább az a feladat, hogy a fiatal oroszok megtanuljanak észtül, hogy ne szoruljanak ki a munkaerőpiacról” – mondta Bereczki András.

Az 1,3 millió lakosú ország tulajdonképpen háromnyelvű. Az észtet és az oroszt a legtöbb helyen megértik, de az üzleti életben és a startup kultúrában az angol az alapnyelv. A tallinni mozikban csak angolul beszélő filmeket vetítenek, a nemzetközi konferenciák, az egyetemi versenyek nyelve alapértelmezetten az angol.

Tiszta lap a rendszerváltás után

A balti államok mindig is átmeneti területek voltak Nyugat- és Kelet-Európa között. Az általuk alkotott sáv választotta el Oroszországot a tengertől, az oroszokat Európa más népeitől, a keleti és nyugati egyházat, a cirill és a latin írásbeliséget.

Az Észt Köztársaságot 1918-ban kiáltották ki, ezt az évfordulót ünneplik most, bár az eltelt 100 évben nem voltak mindig függetlenek. Nagyjából két évtized függetlenség után a balti államokat 1940-ben csatolták a Szovjetunióhoz. 1941 és 1944 között a német megszállással kellett együtt élniük, később a szovjet korszak deportálásaival, a kolhozokba kényszerítéssel. Majd jöttek a politikusok fémjelezte korszakok: a hruscsovi, a brezsnyevi és a gorbacsovi éra.

A Szovjetunió repedezését követően a balti tagköztársaságok 1988-tól elindultak a függetlenedés útján. Az Észt Köztársaságot és annak függetlenségét végül 1991-ben (egyébként augusztus 20-án) kiáltották ki. Az azóta eltelt két és fél évtized már több mint a két világháború közötti függetlenség időszaka. És Észtország elég jól sáfárkodott az ismételten elnyert szabadságával.

Az egyik sarokpont a gazdasági stabilitás megteremtése volt, ki kellett lábalni a Szovjetunió szétesése előtt kezdődött válságból. Az orosz csapatoktól csak 1994-ben tudtak megszabadulni, de az ország talpra állítását már az 1990-es évek elején megkezdték. Az akkori észt vezetés liberális gazdaságpolitikát hirdetett, ami bátor lépésnek tűnt eleinte, de amit azóta – kisebb módosításokkal – minden kormány követ.

A pályára állítás főbb elemei:

• Az állam nem avatkozott bele a piac működésébe, nem alkalmaztak védővámokat, hagyták, hogy a piac szabja meg a feltételeket.
• A korábbi nagy és igénytelen szovjet piac kiszolgálása helyett átálltak a minőségi termelésre és ebben inkább észak-európai mintákat követtek.
• 1992-ben – szintén vakmerően, a nyugati tanácsok ellenére – bevezették az észt koronát, amelynek árfolyamát kezdetben a német márkához, később az euróhoz igazították.
• Jól jött az észteknek az 1940-ben az Egyesült Államokba, a Nagy-Britanniába és a Svédországba deponált arany. Bár Nagy-Britannia és Svédország a letétbe helyezett aranyat a Szovjetuniónak adta, de 1992-ben ezügyben kompenzálták Észtországot.
• Stabil költségvetési politika. Az alkotmány előírása szerint az éves költségvetés nem zárulhat hiánnyal.
• Minden pluszt az oktatásra fordítottak.

Az intézkedések hatására 1994-től megindult a fejlődés. 1996-ban megnyílt a részvénytőzsde, Svédországból és Finnországból pedig érkezett a tőke. A mai napig ezek az országok a fő kereskedelmi partnerei Észtországnak. Lezajlott a tulajdoni reform, a privatizáció, a nagyvállalatokat kis- és középvállalatok váltották fel, fejlődött az infrastruktúra, kimagaslóan nőtt a szolgáltatóipar jelentősége.

Kevés természeti kincsük közül a fa jelentette nekik sokáig a tőkéhez jutás lehetőségét, Oroszországba pedig halat és tejtermékeket exportáltak.

Az 1998-as orosz pénzügyi válság Észtországba is begyűrűzött, de 2000-re már magára talált a kicsi állam és 2004-ben az EU-hoz is csatlakozni tudtak. A 2008-as globális válságot is átvészelték: emelték az adókat, csökkentették a fizetéseket, hozzányúltak a költségvetési maradékokhoz és jól használták az uniós forrásokat. Észtország kiemelkedik Európában adósság tekintetében: a GDP 10 százalékát sem érik el az állam hitelei. Ezzel a legjobbak közé tartozik Európában.

2011-ben vezették be az eurót. Interjúalanyaink, az észt gazdaságot ismerők vagy hosszú évek óta kint élők azt mondják, akkor igencsak rezgett a léc, de az ország ezt is kibírta. Úgy tűnt, az állam folyamatosan és szánt szándékkal tette ki a piacnak a kis országot és az állta a sarat. Mindezek mellett a kezdetektől fogva tudatosan és szisztematikusan építették a digitális társadalmat. A Tigrisugrás projekt keretében a számítástechnikát az iskolai oktatás kötelező részéve tették.

A fenti lépéseket Észtország végig tudta vinni és bár sokszor táncoltak pengeélen, végül mindig jól jöttek ki az eléjük kerülő problémákból. Ennek egyik kulcspontja az ország mérete volt, kiválasztottak néhány olyan területet, amihez nem kell fizikailag sok hely. Az egyik ilyen a tudás, ezért mindig is hatalmas energiákat öltek az oktatásba. A 2016-os PISA-rangsorban például az oktatásáról híres Finnországot lehagyva az uniós államok közül Észtország végzett az élen.

A másik az internet volt, amihez nem kellett hely. Hamar felismerték a technológia jelentőségét, nem töprengtek sokat és mindent annak rendeltek alá, hogy minél szélesebb körben, minél hamarabb és minél olcsóbban juthassanak az észtek internethez.

Előre nem biztos, hogy tudták, de a fenti két pontból következett a harmadik sikerfaktor, a startupkultúra, és ez ismét berúgta az észt motort, ami egyelőre – úgy tűnik – nem áll le egyhamar. A magasan képzett informatikusok és a vállalkozóbarát környezet az eddigi legsikeresebb észt startup, a Skype eljövetelét hozta. És bár a céget már hét éve, 2011-ben felfalta a Microsoft, a Skype sikere beépült az ország gazdasági DNS-ébe és a mai napig hatékonyan fejti ki a hatását.

Skype, az észt startup

Az egy dolog, hogy a Skype alapítói és valaha volt összes dolgozója közül nagy arányban kerültek, kerülnek ki újabb startupperek, de az internetalapú videós-telefonáló cég sikere a tőkét is mágnesként vonzza a pöttömnyi országba. Az észtek pedig nem állnak arrébb előle, és büszkén működnek a startupkultúra európai fellegváraként.

Ehhez is kapóra jött a méretük: az észt piac ugyanis egy globális babérokra törő vállalat számára semmiség, aprópénz.

A startupoknak a világon mindenütt így kell gondolkodniuk, a skálázhatóságot minden befektető elvárja, de az észteknek az a mázlijuk, hogy nekik már vérükben van ez a gondolkodásmód.

Tallinnban november végén minden a Robotex kiállításról szólt, a városban járva minden kivetítőn az eseményt hirdették, az emberek tömegesen vándoroltak a tengerparttól két percre lévő kiállítócsarnokba. Robotikában nem lehet tényező, aki nem állított ott ki, hatalmas hype övezte az eseményt, amelynek kísérőrendezvénye egy háromnapos konferencia volt.

Az egyik színpadon egy teljes napon át egyetemistáké volt a terep. A StarterIdea programba három hónappal korábban jelentkezhettek egyetemi csapatok. Három hónap alatt kellett eljutniuk egy olyan ötletig, amelyet a zsűri előtt három percben prezentálni tudnak. Az első helyezett 1000 eurót nyert, és számtalan lehetőséget, hogy az ötletükből valóság lehessen. Az aznapi nyertes egy olyan diákcsapat lett, akik a nap erejét használnák fel arra, hogy tartósítsák az élelmiszereket. A napenergiával működő, aszalógéphez hasonlító eszköz két irányból közelítette a környezetvédelmet: a napenergia használata mellett az élelmiszerhulladék csökkenését ígérte.

Hogy egy egyetemi projekt meddig juthat, arról előző nap már többet megtudtam a Fortumo belvárosi irodájában. Az off-shoes irodában szépen megkértek, hogy vegyem le a cipőmet. Később kiderült, az észt startup irodákat két dologról tuti fel lehet ismerni: van ping-pong asztal és mindenki zokniban rohangál. „Igyekszünk tisztán tartani az irodát, Észtországban a tél nagy részében hó és latyak van, és általában sok az olyan közösségi tér, ahol cipő nélkül sokkal kényelmesebb” – magyarázza Mattias Liivak a mobilfizetési megoldásokat fejlesztő Fortumo marketing- és pr vezetője. Hat éve dolgozik a cégnél, amelyet már nem szeretnek startupnak hívni, hiszen évek óta nyereségesek, befektetés nélkül is azok lennének. Négy tanuló egyetemi projektje fajult odáig, hogy ma a világon 350 mobilszolgáltató partnerük van, dolgoznak a Google-nek és a Spotify-nak, és van irodájuk San Fransiscóban, Vietnámban, Indiában, Tajvanban, Szingapúrban. Észtországban két irodájuk is van, az egyik a fejlesztő központ Tartuban, ebből az egyetemi városból indult a projekt. A fővárosban egy kisebb iroda működik. Egyébként nincs nagy jelentősége, ki hol székel, a cégnél 10-14 különböző országból is dolgoznak. A könyvelés vezetője például Szerbiából származik, Montenegróban él, a csapata Tallinnban van, és online meetingekkel kiválóan menedzselik ezt a helyzetet. „A legnagyobb probléma az emberhiány, de ezzel gondolom, nem mondok újat.”

A belvárostól kicsit távolabb, a repülőtérhez viszont közelebb van a LeapIn irodája. (A távolabbat úgy képzeljük, hogy a reptérről egy villamossal 15 perc alatt be lehet érni a központba. Ahogy az ember kilép a terminál ajtaján, a villamosmegállóban találja magát.) A kicsi, leginkább egyszemélyes vállalkozásokra specializálódó startup cégműködtetéssel foglalkozik. Üzletét az Észtországban 2014-ben bevezetett e-állampolgárságra alapozta.

Az e-állampolgárság lényege, hogy külföldiek is kaphatnak észt állampolgárságot, akár úgy is, hogy nem költöznek az országba. Sőt, ezzel a logikával bárki a világból indíthat észt székhelyű vállalkozást is. A cége Észtországban lesz bejelentve, ott intézik az összes háttérmunkát – és ott fizetnek adót. Ez az apró momentum az, amiért az észt kormány arra biztatja a digitális nomádokat vagy a cégtulajdonosokat – főleg, ha azok Európán belül üzletelnek, mert akkor a legkönnyebb – jelentsék be náluk és ők garantálják a pofonegyszerű adózást és a teljes mértékben digitális ügyintézést. A LeapIn ilyen cégek adminisztrációs működési feladatait vállalja át havi díjért cserébe.

„Ha valaki ezt az utat választja, csak egyetlen egyszer kell megjelennie Tallinnban, amikor bankszámlát nyit, mert csak azt nem lehet távolról intézni. A delikvens leszáll a reptéren, bejön hozzánk, elkísérjük a legközelebbi bankba és kész is, soha többet nem kell jönnie, ha nem akar, de persze örömmel látjuk” – mesélte az eljárást Nicole Tan, a LeapIn kommunikációs vezetője. Ő Szingapúrból érkezett, mindössze három hónapja dolgozik a cégnél, előtte nem sokkal érkezett az országba. Az ő példája is mutatja, stabil angol nyelvtudással a világ minden tájáról eséllyel lehet pályázni egy tallinni állásra.

Másnap jutottam el a Skype-hoz. Az észt sikercég 2003-ban indult, és hét éve vásárolta fel a Microsoft. Tallinnban jelenleg a Microsoft kommunikációs platformjaival foglalkozó fejlesztőközpont működik. Nincs másik tech óriás, amelyiknek egy helyi képviseleten kívül komolyabb bázisa működne Észtországban, ami nyilván annak is köszönhető, hogy a Skype innen indult.

„A Skype részévé vált az ország identitásának, mindenki büszke rá, az észtek mind tudják, hogy innen indult a cég. Emellett hatalmas segítség a vállalkozói szférának, mert a Skype miatt elhiszik magukról a vállalkozók, hogy ők is meg tudják csinálni. Arról nem beszélve, hogy a Skype-alapítók pénze az eladás után, majd az ex-Skype alkalmazottak által indított cégek eladása után az összes pénz visszaforog az észt startup ökoszisztémába” – mondta Tanel Erm a Microsoft észt fejlesztőközpontjának vezetője.

A többszintes irodában megleptek azzal, hogy a cipő maradhatott a lábamon, de az elengedhetetlen szabadidős szobában itt is láttam a pingpong-asztalt, épp renoválták. „Hagyomány, hogy a tech cégek egymás között pingpong-kupákat is rendeznek.” A dolgozói konyha egy Michelin-csillagos étteremmel vetekedett, volt irodán belüli konditerem és impozáns kilátás a szürkeségre.

„Nagyon sokat utazom a munkám miatt, és szeretek is, de mindig jó ide visszatérni. Még akkor is, ha úgy 1-2 hónap nyár hiányzik az életünkből. Ha tehetném, egy őszi és egy tavaszi hónapot cserélnék csak le, a többi maradhat.” Az észt születésű vezérigazgató a novembert és az áprilist törölné el törvényileg. Novemberben már nagyon hideg és sötét van, és még nem esik le az első hó, ami a kedvet és a fényérzetet is javítja. Áprilisban már olvad a hó, minden latyak és mocsok, de a világosság még mindig nagyon kevés. Nyáron minden megfordul, és este 11-ig le sem megy a nap. Az észtek az első napsugárra dobják el a kabátjaikat, nyáron pedig hatalmas az élet a tengerpartokon, sőt sokan kétlaki életet élnek és vidéki házukba teszik át nyárra a székhelyüket.

Tanel Erm válaszaiból hallatszott, büszke a Skype-ra (ahol 2005 óta dolgozik), a Microsoft-alkalmazott mondatja vele, hogy ez a cég már rég nem csak a Skype, hiszen a videós telefonáló applikáció mellett millió dolgot fejlesztenek még az óriáscégnek. „A Sykpe előtt én is hobbivállalkozó voltam, azóta inkább házon belül élem ki a startupalapítási kedvemet.”

Tanel Erm ismeri a mítoszt Észtországról, miszerint itt mindenki úszik a wifiben, de szerinte itt van egy kis félreértés. „A világon lassan mindenütt természetes lesz a wifi, sokkal fontosabb az, és inkább erre gondolhatnak a külföldiek, hogy itt a 4G olyan elterjedt és stabil, hogy Észtországon belül simán vezethet 2-3 órát úgy az ember, hogy végig benne tud maradni egy videokonferenciában.

A Skype-hoz a másik sikercég, a Taxify irodájából érkeztem, stílusosan Taxify alkalmazással. A taxirendelő app egy észt újsággal bérel közös irodát a város Veerenni negyedében, ahol régi ipari épületeket alakítottak át menő irodákká. A Taxify-t egy észt testvérpár (Markus és Martin Villig) alapította 2013-ban. A nagy korkülönbség miatt az idősebb testvérnek már van előélete: a Taxify előtt számtalan startupot indított, kisebb-nagyobb sikerrel. A Taxify viszont betalált, és mindenképp stabil helye van a Skype utáni startupgeneráció nagy sikerei között. 26 országban működnek, most kezdik a terjeszkedést a fővárosokon kívül, hogy egy országban 2-3 városban is jelen lehessenek. Közben nyitottak már más közlekedési eszközök felé is, Afrikában például az elektromos motorok felé, és a társalapító úgy gondolja, szó szerint határ a csillagos ég. „Az én mostani kedvencem az elektromos roller, imádom, de nem zárom ki, hogy egyszer a repülőket is közösségi módon fogjuk majd használni.”

Martin Villig a Taxify mellett meghatározó szereplő észt startup körökben, tagja a startupperek klubjának és állandó résztvevője a miniszterelnök által évente 3-4 alkalommal tartott kerekasztalnak. „Az, hogy nálunk nem kérdés, hogy a mindenkori kormánynak fontos ez az iparág, kulcsmomentum. A legfontosabb szereplők néhány havonta leülhetnek a miniszterelnökkel beszélgetni, ahol érdemi eredményeket lehet elérni. Most tervezzük, hogy ezt a modellt az oktatás területére is kiterjesztjük.”

Villig a Taxify-t egy külföldi útja során találta ki, amikor vesződnie kellett a taxirendeléssel. Egy másik észt startup alapötlete is saját példából indult. A Lingvist egyik alapítója, Mait Müntel Svájcban dolgozott, francia nyelvterületen. Sehogy sem boldogult a nyelvvel, folyton újrakezdte, majd abbahagyta megint. Egy nap arra gondolt, matematikai feladványként tekint a nyelvtanulásra. Ez a gondolkodás azért sem állt távol tőle, mert a CERN központjából a Higgs-bozon csapatban dolgozott atomfizikusként. A csapat annak az elméletnek a bizonyításán dolgozott, amelyért annak első leírója, Peter Higgs 2012-ben Nobel-díjat kapott.

Mait olyan applikációt fejlesztett magának a francia miatt, amely matematikai algoritmusokra épült, és folyamatosan reflektált a felhasználó egyéni sajátosságaira, memóriájára, gyengeségére, erősségére. 200 órát vett így magától, majd utána próbából elment egy francia nyelvvizsgára és gond nélkül átment.

Ez öt éve volt, az egyetemi barátjával azóta céggé alakított Lingvist nemrég kapta meg második befektetését, 8 millió eurót a japán e-kereskedő cégóriástól, a Rakutentől. „A Skype, a Taxify vagy a Transferwise híressé tették az országot, így befektetést is könnyebb szerezni” – mondta a társalapító, aki hozzátette: náluk is sok egykori Skype-alkalmazott dolgozik. De ők is a folyamatos emberhiánytól szenvednek, a cégek versenyeznek az IT-szakemberekért.

Magyarok Észtországban

Észtországban két-háromszáz magyar él. Többségük kárpátaljai magyar, illetve leszármazottjaik. A hatvanas évektől kezdve sokan jöttek Tartuba egyetemre, az észtek jobban is örültek nekik, mint az oroszoknak. Bán István 1976 óta él az országban, Tartuban állatorvosnak tanult, az egyetem után szakmájában dolgozott. Később állategészségügyi kutatással foglalkozott, 1995-től pedig a Richter Gedeon tallinni kirendeltségét vezeti. A magyar cég egy évtizeden keresztül a tíz legnagyobb forgalmú gyógyszercég között volt az országban, ma az első harmincban van, évente két millió eurós forgalommal.

Bán István szeret Tallinnban élni, fia és unokái is itt élnek. „Itt minden logikusan működik, minden az emberért van, nem pocsékolják az emberek idejét, néhány perc alatt céget lehet alapítani egy számítógép mögül, nincs szükség semmilyen kormányablakra, mert mindent online intézhetek, a chipes személyimmel pedig közel ezer szolgáltatást érek el. Hát az időjárás az olyan, amilyen.” Bán István arra is emlékszik, hogyan mászott ki a gödörből az ország.

Ha kenyérhéjon is, de szabadok és függetlenek leszünk, ez volt az elvük. Itt valóban volt rendszerváltás, gondolkodásváltás.

Domak Róbert 19 évvel ezelőtt, huszonhárom évesen egy szerelem miatt költözött Tallinnba. A marketing szakirányon végzett fiatalember a diplomamunkáját Ingolstadtban az Audinál készítette, utána pedig a Porsche Hungáriánál dolgozott. Minden arrafelé mutatott, az autóiparból megy majd nyugdíjba, míg meg nem ismerkedett egy észt lánnyal, aki Magyarországon töltötte a szakmai gyakorlatát. A lány gyakorlatának lejárta után fél év távkapcsolat következett, majd egy tallinni látogatás, mire Domak Róbert úgy döntött, ad egy esélyt a kapcsolatnak és a „vadkeletnek”.

„Észtország a kétezres évek elején nem mutatott nagyon jó képet magáról, Magyarországhoz képest rengeteg téren elmaradott volt, infrastruktúrában mindenképp, valahogy mégis vonzott ez a vad keletiség. Korábban inkább a nyugatra költözés gondolata vonzott, Németországban és Ausztriában is dolgoztam előtte, de azt éreztem, nyugaton készen van minden és maximum egy fogaskerék lehetek az egészben. Ezzel szemben úgy tűnt, Észtország akkor épp a fellendülés előtt, a startvonalon áll. Az észtek anno felnéztek Magyarországra, hogy már hol tartunk, de közben emlékszem a meglepetésemre, amikor 1999-ben az első utamon zötykölődtünk Észtországban egy vacak úton, és jobbra megláttunk egy @ jelet az erdő közepén. Kérdeztem, hogy mi ez és mondták, hogy nyilvános internetállomás. Később megtudtam, hogy a betárcsázós internetkapcsolat, amiért akkoriban Magyarországon tízezreket kellett fizetni havonta, az itt ingyen volt mindenkinek, csak a telefondíjat kellett fizetni. Végül egyik napról a másikra döntöttem, felmondtam, és 2000 februárjában kiköltöztem Tallinnba.”

A vad kelet azonban sokáig nem mutatta befogadó arcát a távolról jött magyar felé. Domak Róbert szerint az észtek barátságtalansága vagy legalábbis gyanakvása az idegenekkel szemben még ma is problémát jelent az országnak, de szisztematikus kormányzati munkával fokozatosan építik le ezeket a falakat. Nem is tehetnek másképp: kicsi országként folyamatosan rászorulnak a külföldi országokra. Vagy azért, hogy piacuk legyen, vagy azért, hogy a manapság komoly problémává váló munkaerőhiányukat orvosolják. Attól még a befogadás nehezükre megy – állítja Domak Róbert.

Saját magán ezt akkor érezte, amikor megérkezésekor százötven önéletrajzot küldött szerteszét mindenhova az országban, de választ alig kapott. „Az is gond volt, hogy alig voltak multicégek az országban. Magyarországon már rég jelen voltak akkor a nagy FMCG-vállalatok, a Procter&Gamble, a Nestlé és persze az autógyárak, míg Tallinnban csak néhány közepes méretű svéd vagy finn cég volt jelen, de semmi olyan, ahol külföldieket alkalmaztak volna. Szóval nem igazán sikerült ez a CV-körbeküldés.” Rezgett a léc, hogy el kell hagynia az országot, és akkor valószínűleg a kapcsolatnak is vége lett volna, próbálkozott ezért mindennel, többek között magyarországi vállalkozó barátai dolgait próbálta eladni, gyufát, kozmetikai szereket, targonca akkumulátort.

Domak Róbert végül három helyről mégiscsak kapott választ: egy tanácsadó cég, az észt kereskedelmi kamara és egy rönkházgyártó cég írt vissza. A tanácsadó cégnek és a rönkházgyártónak ideig-óráig dolgozott is – de nehéz kezdet volt, mert először még a tartózkodási- és munkavállalási engedély kérelmét is elutasították, hiába lett lakhelye és munkaszerződése.

Később, de még az érkezés évében a szerencsét az észt kereskedelmi kamara internetkapcsolata hozta el számára. „Megengedték, hogy használjam a nyilvános számítógépüket internetezésre az irodában, így láttam a bejövő megkereséseket, és hogy Kínából folyamatosan műanyag hulladék alapanyagért könyörögnek. Volt egy magyar barátom, aki már ezzel foglalkozott, összekötöttem őket, és közben kialakult, hogy nekem is ezzel kellene foglalkoznom. Visszamentem a tanácsadó cég egyik finn tulajához, és meggyőztem, vágjunk bele. Igazi joint venture volt: a tanácsadó srác adta a faxot, amit a mi hálószobánkban üzemeltünk be. Az első, dél-koreai megrendelőnek darált Coca-Colás rekeszeket adtunk el. Nagyon lelkesek voltunk és azt hittük, ebből villámgyorsan meg fogunk gazdagodni.”

Nem pont így lett, nehéz, tanulós kezdeti évek jöttek. Belefutottak az induló kereskedő cégek szokásos hibáiba, mivel eleinte nem is értettek a műanyaghoz, voltak reklamációk, nem fizető ügyfél, minden, ami kell a kezdeti nehézségekhez. Eltelt így majdnem három év, a másik tulajdonos el is vesztette a lelkesedését, így Domak Róbert a 2003 és 2005 közötti fellendülésnek már egyedüli tulajdonosként örülhetett. „Egy saját fejlesztésű ügyviteli rendszer lendített sokat az üzleten, mert a sok papírmunka helyett több energia jutott az értékesítésre.” 2005-ben az észt Gaselli Award a leggyorsabban növekvő kis- és középvállalkozások közül a hatodik helyet adta a cégnek. Akkor öten dolgoztak a cégben, és ők öten évi 5 millió eurós forgalmat bonyolítottak. A cégnek most, 13 évvel később is ennyi a forgalma, de sokat változott azóta az üzletmenet, ma 10 embernek ad munkát a cég.

A stagnálásnak persze prózai okai vannak. „Először a 2008-as válság idején tanultam meg úriemberként veszíteni. A hulladék- és nyersanyag árak két-három hét alatt 80 százalékot estek. Azt gondolom, azzal sikerült túlélnünk, hogy még a legnehezebb időszakban se volt soha egyetlen késedelmesen kifizetett számlánk sem, és az utána következő bizonytalan környezetben a partnereink lojalitással hálálták meg a kiszámíthatóságunkat, így 2009 és 2010 rekordnyereséget hozott.”

A másik nagy érvágás tavaly és idén történt, amikor először Kína majd a többi ázsiai ország zárta be piacát az import műanyaghulladék előtt. Amikor Domak Róbert kezdte az üzletet, a kínai ipar még hatalmas mennyiségben importált rengeteg különböző műanyagot. Bár az elmúlt évtizedben az egyre szigorodó szabályozással sikerült kiszűrniük, hogy a további felhasználásra alkalmatlan szemetek is ott kössenek ki, de az újrahasznosítás során keletkező környezetszennyezés miatt végül a beszállító piacok számára váratlanul az import teljes tiltása mellett döntöttek. Ma a műanyag csak tisztított, granulátum formában mehet Ázsiába, tulajdonképpen kész alapanyaként, a piacok viszont nagyon lassan tudnak erre a változásra reagálni. A Nores Plastic Ltd. azonban egyelőre még talpon van, Európán belül főleg Skandináviában vett árut értékesít Kelet- és Nyugat-Európában, illetve Ázsia felé kereskedik regranulátumokkal. Az értékesítő csapat nemzetközi, az észtek mellett van bolgár, lengyel, portugál, francia és török kolléga is a cégben.

A válság utáni években, 2010 tájékán Domak Róbert már elkezdett más irányokat keresni az üzletben. Észtországban akkoriban tombolt már a startup láz, mindenki nagy ötleteken gondolkozott. Domak Róbert többek között egy hulladékkereskedő platformon is elkezdett dolgozni – ennek során tanult meg másodszor úriember módjára veszíteni, de értékes tapasztalatokat és kapcsolatokat szerzett.

Végül egy magyar „majdnem-startup” indulásában volt sikeres. Seedbefektetőként vett részt az intelligens csomagátvevő hálózat, a Foxpost elindításában. A Cleveron észt cég technológiáját használó csomagátvevő szolgáltatás addigra már sikerrel működött Észtországban és Finnországban, innen jött a gondolat, hogy Magyarországon is elinduljanak. Két régi magyar barátjával kezdtek bele az előkészületekbe, majd komoly pénzügyi befektetői segítséggel indult el a Foxpost 2014-ben, a három alapító közül Domak Róbert ma már csak a háttérből segít, másik két társa irányítja a céget Budapesten.

„Az ember itt kedvet kap a startupokhoz. Ez - a tradicionális üzletekhez képest - egy teljesen más, kicsit idealista világ. Rengeteg dinamikus, csillogó szemű startupper millió, sokszor bárgyú ötlettel. Aztán némelyikből világsiker lesz. Az ezzel járó csillogás, hype szerintem pozitív hormonokat szabadít fel az emberekből. És függővé is lehet válni tőle. Van egy illúzió, hogy bárki bárhová eljuthat, de gyakorlatilag nagyon kevesen jutnak el igazán vele valahová. Viszont nagyon sokan támogatják, vesznek részt ebben a dologban – szinte minden hónapban van valahol egy hackathon, ami gyakorlatilag egy álmatlanul eltöltött adrenalinban gazdag hétvégét jelent a résztvevőknek, akik a legkülönbözőbb ötletből készítenek 48 óra alatt működő prototípust. És a motivációt természetesen a már világsikereket elért befutott cégek jelentik, mint a GrabCAD, a Pipedrive, a Taxify, a Testlio, a Transferwise vagy a Skype.”

Egy nagyon tervezhető, kiszámítható üzleti környezet van Észtországban lassan két évtizede, ami erős kontrasztot jelent Magyarországgal szemben.

"Ennek van néhány jól körülhatárolható, konkrét oka. Az az elv, hogy az állam minimálisan avatkozik be a vállalkozói környezet működésébe, az EU-támogatások elosztásán túl nem igazán akarják torzítani a piacot bizonyos szektoroknak adott külön támogatásokkal vagy egyéb fékekkel. Két dolgot viszont mindig kiemelten támogattak, az innovációt és az exportot. Kis országként belátták, nincs esélye annak a vállalkozásnak, amelyik nem nagyban, globálisan gondolkodik, és nem próbál meg a többiek előtt járni mindig. Ez nagyon jót tesz a versenynek, és azoknak a vállalkozásoknak mindig jobban megy, akiknek meg kell erőltetniük magukat, hogy külföldön is sikeresek legyenek. Legyen az exportált áru vagy szolgáltatás, amit árulnak, mindegy. Egyébként hatalmas segítség minden észt vállalkozásnak a nulla százalékos társasági nyereségadó. Ezzel nem kényszerül rá, hogy mindenképp osztalékként vegye ki a nyereséget, vagy értelmetlen beruházásokra költsön, és ha több év alatt gyűjtené össze a nyereségét egy nagyobb beruházás számára, megteheti. Ehhez társul egy pofonegyszerű, egy valóban söralátéten is elférő adórendszer, amelyben nincsenek bonyolult kedvezményrendszerek, levonások, rém egyszerű az egész. Az államapparátus mindezek mellett azt vallja, hogy a vállalkozókért van, és nem fordítva.”

A hatékony adórendszerre bizonyítékuk is van az észteknek: egy 2017-es felmérés kimutatta, hogy 35 OECD-ország közül az észteké a legversenyképesebb adórendszer. A sorrendet az alapján állapították fel, hogy az országokban mekkora az adó mértéke, mennyire bonyolultak a törvények, de vizsgálták a semlegességet is: hogy a szabályozás a lehető legkisebb piactorzító hatással a lehető legjobb jövedelmezőséget biztosítsa.

Észtországban a 20 százalékos társasági adót csak a kifizetett osztalék után kell megfizetni, a visszaforgatott profit után nem. Emellett a személyi jövedelemadó kulcsa egységesen 20 százalék, amit az osztalékjövedelmek után nem kell még egyszer megfizetni. Az ingatlanadó alapja a telek értéke, a rajta álló ingatlan értéke nem számít. Ezeken túl territoriális adórendszer van érvényben, amelyben nagyon kevés kivétellel a cégek külföldön szerzett jövedelmeit egyáltalán nem adóztatják meg otthon.

Domak Róbert fejében a húsz év alatt természetesen megfordult, hogy hazaköltözik, de ha tényleg így történne, sok mindent nehezen tudna elengedni Észtországból, nem mellesleg kiválóan beszéli az észt nyelvet.

Itt az embert, a vállalkozót békén hagyják, nem szólnak bele az életébe, kiszámíthatóan élhet, dolgozhat.

"A korrupció az alacsony skandináv szinten van, Tallinn pedig egy nagyon élhető város. Engem már ide köt rengeteg ismeretség, barátság és egyéb kapcsolatok, illetve ebben a társadalomban már jobban kiismerem magam, mint Magyarországon. Van egy nagyon aktív és dinamikusan bővülő nemzetközi közösség is, ami sok új színt hoz a helyi kultúrába. Nagyon közel van a természet, a nyugodt erdők vagy a homokos tengerpart, ahol egy szerencsés nyáron akár 24 fokos vízben is lehet fürödni. Jó, az igaz, hogy a hosszú, szürke telet úgy lehet csak bírni, ha néha elutazik messzire innen az ember."

Munkatársunkat a Work in Estonia hívta meg Tallinnba és fizette az alapprogramot, a startupokat és a kint élő magyarokat ettől függetlenül kereste meg a szerző.

Adatvizualizáció: Kocsis Krisztina