- Gazdaság
- magyar turisztikai ügynökség
- magyar divat és design ügynökség
- orbán ráhel
- istenhegyi út
- divatipar
Budai villába költözött az Orbán Ráhel-féle állami divatcég
Egy Istenhegyi úti villába költözött az Orbán Ráhel érdekkörébe tartozó Magyar Divat és Design Ügynökség - írta szerdán a 24.hu. Ezt a szervezetet a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) alapította 150 millió forintos költségvetéssel, és elvileg a divatipar fejlesztésének állami irányítását szolgálná, de a gyakorlatban még stratégiát sem dolgozott ki, inkább csak egyes, Orbán Ráhellel jóban lévő cégek - például az Maison Marquise és az Abodi - promóciójában jeleskedik.
Jellemző, hogy az ügynökség anyaszervezetén - az állami "bürokráciacsökkentő program" keretében - hiába söpört végig novemberben száz főt érintő leépítés, a Magyar Divat és Design Ügynökséget ez nem érintette. A hivatalos cégadatok szerint a divatügynökségnél továbbra is 18-an dolgoznak, de a 24.hu forrásai szerint a szerződéses alkalmazottakkal együtt az ügynökség - melyet Orbán Ráhel barátnője, Bata-Jakab Zsófia vezet - valójában legalább negyven embert foglalkoztat. Ráadásul az ügynökség pont a kirúgásokkal egy időben költözhetett ki az MTÜ központjából, és kapott egy irodaházat Budán, az Istenhegyi úton.

A százéves villaépületből kialakított irodaházat korábban hosszú ideig egy reklámcég bérelte, az állami ügynökség megjelenése után felújítási munkák kezdődtek az ingatlanon. A lap a költözés hátterével és az ügynökség alkalmazottaival kapcsolatban megkereste az MTÜ vezetőjét, Guller Zoltánt, de a kérdésekre nem kapott választ.
Guller tavaly márciusban árulta el, hogy
alkalomszerűen, de folyamatosan kikéri Orbán Ráhel szakértői véleményét az országmárka kialakításával kapcsolatban.
De a miniszterelnök lánya "szakértői véleményét" ingyen osztja meg vele.
