Gusztáv
3 °C
7 °C

Borzasztó nehéz a keleti nyitás

D MTI20181106004
2019.01.08. 07:23
A politikusaink, az üzletembereink, a bankáraink szeretik Kínát. Állandóan oda járnak, mindig be is jelentenek valami nagy és átfogó együttműködést. Csak aztán a legtöbbször évekig egyetlen árucikk sem indul el, egyetlen kapavágás sem történik. Tapasztalatunk szerint szinte mindenki elképesztő nehéznek tartja a kínaiakkal folytatott tárgyalásokat, de mégis közben mintha mindenki imádná is ezt a különös kihívást.

Nemrégiben Sanghajban, az ottani expón járt a magyar kormány több tagja, Magyarország, vagyis maga Orbán Viktor miniszterelnök kiemelt díszvendég volt, ami valóban komoly megtiszteltetést jelentett. Ahogy az már lenni szokott, ezúttal is volt mindenféle fontos találkozó, szándéknyilatkozat, jövőbeli együttműködési tervek.

Megszokhattuk már, aki rákeres a sajtóban, az amúgy is szinte hetente olvashat ilyenekről, a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Fejlesztési Bank, az Exim vagy éppen a Budapesti Értéktőzsde is szokott ilyeneket bejelenteni. Ám a legtöbb régóta csócsált fogalmat nehéz tartalommal is megtölteni, legyen az általában a keleti nyitás, a Budapest–Belgrád-vasút, a szolnoki citromsavgyár, a pandakötvény, a kínai állam vagy intézmények magyar államkötvény-vásárlásai.

Ezekben az ügyekben mindig van egy nekibuzdulás, esetleg egy pilotprojekt, de aztán általában évekig már nem sok kézzelfogható dolog történik.

Néhány alapszabály

Bernáth Tamás, az MFB elnök-vezérigazgatója az elmúlt két évben ötször is járt Kínában, Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnöke minden évben kétszer tárgyal az országban, további szakértői forrásaink (bankárok, diplomaták, üzletemberek) éveket töltöttek el vagy Kínában, vagy legalábbis a kínai üzletben. A legújabb sanghaji találkozások apropóján arról folytattunk háttérbeszélgetéseket velük, hogy milyen esélyei vannak a magyar gazdaságnak, a hazai árunak Kínában, és egyáltalán hogyan tekintenek ránk a kínaiak.

Miközben valamennyien alapvetően pozitívak voltak és már csak pozíciójuknál fogva is hisznek a kapcsolatépítésben, a háttérbeszélgetéseken nagyon sok nehézséget is elmeséltek.

Kezdjük elsőként tíz ponttal, amelyek ismerősen, közhelyesen hangozhatnak, de alapvetően meghatározzák a tárgyalások menetét!

A 10 pont

  1. Kínába annak érdemes mennie, aki a kelet-közép-európai régióban és Nyugat-Európában is sikeres, és aki garantálni tudja az esetleges megegyezés esetére a gigantikus mennyiségeket.
  2. Kínában Magyarországgal a méretéhez képest gyakoriak a magas szintű politikai megbeszélések, ahol Kína nem érezteti az országok vagy a nemzetgazdaságok méretei közötti különbözőségeket.
  3. Vélhetően nem önmagunkért szeretnek minket, a szuverén Magyarország az Európai Unió tagjaként érdekes nekik.
  4. A kínai üzletemberek sokszor formális, de céltudatos és materialista, saját érdekeiket kereső emberek, akik azonban képesek néha érzelmekre és gesztusokra, bizalomra, barátságra, jóindulatra is.
  5. Egyedi tárgyalási stílusuk van, gyakran változnak a küldöttségek tagjai, a bólogatás nem beleegyezést jelent, és őrjítő, hogy a már rég letárgyalt részletek is kinyílnak, méghozzá sokszor arcpirító természetességgel.
  6. A szóbeli megállapodás nem sokat ér, de mivel Kínában pontos írásbeli szerződéssel sincsen sok esélyünk a bíróságok előtt, valamiképpen mégis a kölcsönös érdekekre és valamifajta bizalomra kell játszani.
  7. Nagyon fontos a jó partner megtalálása, Kínában a magyar–kínai joint venture alapítása vezet a leginkább sikerre. (Bár ez más országokra is igaz, tekintve, hogy a magyar exportőrök jellemzően nem elég tőkeerősek.)
  8. Kína túl nagy és semmilyen magyar áru nem érdekli, de sok magyar üzletember hangoztatja, hogy aki Peking, Sanghaj vagy Hongkong helyett elmegy egy Magyarországgal összemérhető (GDP-ben mindenképpen, de akár népességben is) tartományba, könnyebben alakíthat ki kapcsolatokat.
  9. Az „állami” Kínában pozitívum, a magyar partnert is jobban becsülik, ha van mögötte kormányzati entitás, és a kínai oldalon is jobban haladnak az üzletek, ha az állam fontosnak tartja.
  10. Kínában a mai napig kiemelten fontos a vállalati párttitkár szerepe, jellemzően ő ül a tárgyalóasztal középső székén.

Nem ismerjük őket

Mindezek a mondatok nem túl meglepőek, de mégis visszatérően zavart okoznak.

Ha valaki eljut Kínába, vagy akár itthon tárgyal kínaiakkal, természetesen felkészül, igyekszik megismerni a másik fél kultúráját, a tárgyalások stílusát. De valójában nekem az a tapasztalatom, hogy ez lehetetlen, teljesen más gondolkodást, 5000 év eltérő hagyományait nem lehet egy kis gyorstalpalón elsajátítani

– meséli egy üzletember, aki alapvetően nem hisz abban, hogy működhet az, hogy egy magyar cég elmegy egy olyan kínai vásárra vagy kiállításra, mint a sanghaji, majd Kínában értékesít.

„Hiszen magyar aggyal hogyan is lehetne felkészülni arra, hogy egy magyar gépgyártó vállalat vezetőjeként értékesíteni szeretnék, ám a kínaiakról azt hallom, hogy zokon veszik, ha lerohanom őket. Megtanulom, hogy az első találkozás idején még illetlenség arról beszélni, hogy mit szeretnék eladni, vagy mit lehetne közösen gyártani. Kerülöm a témát, mert azt gondolom, hogy a bizalomépítésnek van értelme, de a harmadik találkozónál már erre sem látok semmi esélyt, mert minden tárgyalási körre teljesen új emberek jönnek el. Akkor én most mindig csak építsek bizalmat, soha nem térhetek rá eséllyel az üzletre?” – kérdezi.

Tisztelet és alázat

Tibor Dávid, a szigetelőanyagokat gyártó Masterplast Nyrt. elnöke elsősorban három meghatározó alapanyag beszerzése miatt jár ki Kínába. Szerinte

egy magyar gyártóvállalatnak a kínai piac elérése csak sokadik cél lehet, aki más piacokon nem exportképes, annak nincs esélye. A kínai piac ugyanis most nehezebb, mint a nyugatiak, mert a világ nagy játékosai mind itt szeretnének kitörni, sőt, a kínai cégek is egyre jobbak.

Ugyanakkor az üzletember szerint, aki egyfajta tisztelettel és alázattal közelít a kínai üzletemberekhez, jó üzleti partnerekre lelhet bennük.

Több olyan üzletember, aki élt Kínában és beszéli is a nyelvet, azt mondja, hogy minden, látszólag felesleges tiszteletkörnek van értelme, de a folyamat néha valóban nagyon hosszú.

Ha azonban a kínaiak látják, hogy komoly partnerként kezelik őket, ha egy vállalat képes évekig, látszólag ellenérték nélkül invesztálni egy kapcsolatba, akkor beüthet a nagy üzlet.

A Siemens például elment Kínába, nem kapkodott, évekig csak költött és költött, komoly veszteségeket szenvedett el, de aztán mégiscsak fontos vasúti beszállítóvá vált. Nagy cég, volt ideje, pénze, kapacitása, sajnos egy magyar kkv-nak erre nincsen sok esélye – véli az egyik magyar üzletember.

Egy magyar projektvezető

Gyarmati Zoltán, az EPS Global Zrt. cégvezetője Jangcsung városban fejlesztett magyar cégvezetőként parkolási rendszert. Elmesélése szerint egészen más egy félmilliós kínai városban dolgozni, mint Sanghajban vagy Pekingben. Tapasztalatai szerint nem könnyű a magyar és a kínai kollégák munkáját összehangolni.

„A kínaiak teljesen másképpen gondolkodnak, mint mi, ahogy a kínai nyelvnek is teljesen más a szerkezete, alapjaiban különbözik a mienktől. Nem mondanám, hogy képtelenek, de például nem hajlandóak párhuzamosan feladatokat végezni, hanem mindig csak egyet a másik után. Nagyon nagy türelem, kitartás és sok-sok tartalék kell ahhoz, hogy a kínai piacon érvényesülhess. Kínában tágabban értelmezik, hogy meddig tart a túljártam az eszeden, és hol kezdődik az erkölcsileg már kétségesebb dolgok kategóriája. A bizalmat elnyerni a legfontosabb, de közben nem szabad hagyni átverni magad."

Ahogy egy méretes magyar küldöttség elzarándokolt Sanghajba, úgy pár hete egy népes sanghaji delegáció is járt Magyarországon. Találkoztak üzleti, pénzügyi és politikai döntéshozókkal is, és láthatóan nagyon elégedettek voltak a dolgok alakulásával.

„Mi pedig csak ettük a kefét” – hallottuk egy magyar érintettől. A sanghaji delegáció tagjai ugyanis még a kötetlen kerekasztal-megbeszélésnek meghirdetett program alkalmából is teljesen formális, előre megírt beszédeket vettek elő a zakózsebükből. Majd felolvasták a magyar füllel teljesen közhelyes mondatokat a népek barátságáról és a kölcsönös tiszteletről. Soha, semmilyen érdemi konkrét kérdésre nem válaszoltak, és mégis, tényleg úgy tűnt, hogy ezért jöttek, elégedettek voltak.

Úgyis ellopják

Közhelyes, de tényleg meg kell szokni azt is, hogy a kínaiak nem pusztán bólogatnak a tárgyalásokon, de akár szóval is kimondják, hogy igen. Ritkán mondanak nemet, mindig igeneket mondogatnak, de ez az igen csak valami feltételezett igent jelent.

„A legnehezebb éppen ez, hogy a kimondott szó nem sokat számít, még a megkötött szerződés sem, például megpróbálhatod leírni, hogy nem lopják el, nem másolják le a termékedet, a tudásodat, de nem reális, hogy egy kínai szabadalmi perben később esélyed legyen. Így valamiképpen mégis az adott szóra, a bizalomra kell apellálnod" – mondja egy vállalkozó.

„Vagy el kell fogadnod, hogy kettőt tudsz szállítani, a harmadik rendelés helyett pedig már lemásolják a termékedet, és valaki a feléért fogja gyártani kint.”

„Ugyanis mindig lassan, biztosan és nagyon racionálisan haladnak, nem rosszindulatból, nem a másik átvágása miatt lopják el, másolják le a termékedet, nem harcolnak ellened, csak éppen mennek előre, és közben félrelöknek. Nem neked akarnak rosszat, maguknak akarnak jót."

Jellemző tapasztalat, mesélik többen is, hogy Kínával folyamatosan tárgyalunk valamiről, és a magyar fél mindig bejelent valami nagy dolgot, majd pár évvel később kicsit elcsodálkozunk, hogy nem történt igazán semmi, nem élénkült a kívánt mértékben a kereskedelem. Sokszor közben a kínai fél a már letárgyalt pontokat újra kinyitja, de ráadásul elég bosszantó módon.

Nem azt mondják, hogy kettőben egyeztünk meg, de nekünk jobb lenne mégis a három. Hanem teljes magabiztossággal mondják, hogy az nem lehet kettő, hiszen erről törvény van, a legutóbbi tárgyaló nem mondhatta azt. Az arroganciára lehet arroganciával próbálkozni és ezt leseperni, ez sokszor sikerül is, de például Bernáth Tamás elmesélése alapján olyan helyzet is akad, hogy például egy hitelkeret hat év után telik csak meg tartalommal, és tud a BorsodChem hitelhez jutni. (Ami mellesleg még mindig csak azt jelenti, hogy a kínaiak egy kínai céget hiteleznek.)

Tisztelet

Pedig a magyarokat tisztelik. Kína megtehetné, hogy Szijjártó Péter külügyminisztert ugyanúgy csak egy államtitkár fogadja, mint az az Egyesült Államokra jellemző, de Kína felvonultatja a külügyminiszterét inkább.

Most, amikor Orbán Viktor miniszterelnök a sanghaji expó helyszínére elzarándokolt, találkozott Hszi Csin-ping kínai államfővel, de állítólag a magyar miniszterelnök miatt repült Sanghajba a Bank of China és a Huawei kínai cégek fontos embere is.

A politika sikert észlelt, miközben a magyar kiállítók inkább csak bemutatkoztak, „tárgyalgattak”. Meglepő módon a háttérbeszélgetések során még a kínaiul folyékonyan beszélő szakemberek is úgy vélték, hogy szinte teljesen esélytelen Kínába elmenni, és ott magyar árukat, szolgáltatásokat közvetlenül értékesíteni.

Biztos vannak próbálkozások, mint a Túró Rudi kínai eladása vagy a gyógyszergyártó Richter Gedeon, esetleg a víztisztító Organica eladásai, de azért

ne áltassuk magunkat, Kínának semmire nincsen szüksége tőlünk.”

– mondja a diplomata, miközben más fronton optimista is.

„A kínai kapcsolatépítésnek van értelme, Magyarország leginkább Magyarországon tud értékesíteni Kínának. Vagyis, ahogyan Kína valóban globálisan is terjeszkedik, befolyási övezeteket épít, úgy a számára fontos csomópontokon, például Budapesten, tényleg el lehet adni a kínaiak számára pénzügyi és jogi szolgáltatásokat, ingatlanokat, oktatást, esetleg még árut is."

Némileg meglepő módon, amikor egy, Kínával folyamatosan üzleti kapcsolatok építő üzletembert kérdezünk a magyar kkv-k esélyeiről, ötezer évre nyúlik vissza a válasszal.

„Hogy Kína miként néz Magyarországa, azt alapvetően Kína több ezer éves, izolált, bezárkózó történelméből érdemes megérteni. Kínáé volt mindig is a legnépesebb, viszonylag homogén nemzet, sokáig technológiailag is élenjáró volt, ezért a kínai ember nagyon büszke, miközben deklaráltan és morális kétség nélkül csak a saját érdekét nézi."

De mi köze mindennek a magyar kkv-khoz? Forrásunk szerint, aki Kínától remél üzletet, annak nem a kínaiak fogyasztására érdemes apellálni, ahhoz nem nagyon lesz soha közünk, inkább a kínaiak globális terjeszkedési céljaihoz kell kapcsolódnia, mert ott esetleg lehet keresnivalónk.

Hódítás

Kína ugyanis globális hatalommá szeretne válni, és ennek jellemzően mindig három aspektusa lehet,

  • a gazdasági,
  • a katonai
  • és a kulturális hódítás.

Ha megnézzük, a világ első számú erőcentrumában, vagyis az Egyesült Államokban például tagadhatatlanul mindegyik aspektus sikeres, világszerte vannak amerikai cégek és katonák. És az amerikai filmekre (mint kultúrára) tukmálás nélkül mindenhol beülnek az emberek.

Kína ha nincs is ott, mint az Egyesült Államok, azért lassan, de biztosan építkezik katonailag, és terjesztik a kultúrát is, még ha az nagyon nem is érdekli a szélesebb tömegeket. Kína globális gazdasági jelenléte tehát már ma is számottevő és egyre fontosabb.

Egy magyar üzletember úgy véli, hogy aki Kínában vagy Kínával szeretne sikeres lenni, annak fel kell ismernie, hogy Kína alapvetően vazallusként tekint a világ legnagyobb részére, a legtöbb partnerére nem egyenrangú félként néz.

A többi ország inkább olyan hely, amely valamiképpen kiszolgálhatja Kína gazdasági terjeszkedési céljait.

Kína látszólag egyáltalán nem hódító jellegű ország. Ez azért így nem teljesen igaz, mert a már 1200-ban is 100 milliós Kína valójában sokkal kisebb ország volt régen, csak az olyan önálló területeket, régebben független államokat, mint Szecsuan, fokozatosan bekebelezte, de a környékre, Vietnámra, Koreára, Japánra is csak mint egy kis „félig belsős” szomszédra néz.

Miből gondoljuk, hogy Kína a világ közepének tartja magát? Ez egyáltalán nem titok, a kínai térképeken Kína éppen középen van, európai szemnek ezért elsőre nem is könnyű a földrészeket megtalálni. Kína elnevezése kínai nyelven a Középső Birodalom, de nagyon beszédesek más országok elnevezései is.

  • Az Egyesült Államok a Szép Ország,
  • Franciaország a Jog Állama,
  • Nagy-Britannia Virágország,
  • míg Németország az Erkölcsös Hely.

Kedves elnevezések, az talán már kevésbé tisztelettudó, hogy a „külföldi” általános szinonimái a nagy orrú vagy a tengerjáró. Mindenesetre Kínában több ezer éves kulturális emlék, hogy Kína nem akart semmit a Nyugattól, mindig a Nyugat kopogtatott, hiába utasította el a Középső Birodalom rendre a portugál és a brit kereskedelmi nyitási kísérleteket.

Jellemző történet, hogy amikor 1793-ban Lord Macartney személyében egy brit követ érkezett a kínai császárhoz, az egyrészt 9 hónapig váratta, majd végül fogadta, és az átvett rengeteg európai ajándékot szó szerint lefitymálta, a történetírók szerint egyedül egy óra nyerte el a tetszését. A császár végül a követ megjelenését egyszerű behódolásként értékelte, és továbbra sem engedélyezte a kereskedelmet.

Nem változott semmi

Gondolhatnánk, hogy ez a régmúlt, de Kína a későbbiekben betagozódott a világkereskedelembe. Ez természetesen valóban így van, de a folyamat nem volt zökkenőmentes. Kína, bármennyire is szegény volt, mindig is büszke maradt, és nagyon nem tepert a jó nyugati kapcsolatokért.

Jó példa volt erre a Beijing Jeep Corporation nevű cég története, vagyis az első amerikai–kínai vegyesvállalat esete, amelyben a Chrysler volt az amerikai partner. 1987-ben indult el a dzsipgyártás, a kínai állam eleinte rengeteg autót megvett a gyártól (a magánembereknek ekkor még nem volt erre pénze).

Aztán eljött az 1989-es Tienanmen téri vérengzés, amikor a szovjet blokk többi országához hasonlóan a kínai fiatalok is a többpártrendszer eléréséért tüntettek, de a keményvonalas pártvezetés végül vérbe fojtotta a megmozdulásokat.

Az amerikai kormányzat nagyon elítélte a történteket, amit Kína zokon vett. Olyannyira, hogy nem is vett több autót mint állami megrendelő a Jeeptől. Lee Iacocca, a korábbi legendás Ford-vezér, aki ekkor már a Chrysler élén állt, elment Kínába, mindenkinél Canossát járt, és hamarosan megint beindultak a vásárlások.

Kínának ugyanis nem volt fontos a vegyesvállalat sikere, veszhetett volna akár a kínai oldalról betett pénz is, de boldogan fogadta a „Kou Tou”-t (angolosan a kowtow-t), vagyis a személyes földig hajolást, a mély tisztelet-nyilvánítást, vagyis értelmezésük szerint a behódolást.

Kína számára azóta is nagyon fontos a tisztelet, illetve rendkívül

meghatározó egy félelem, az, hogy a különböző hatalmak (az Egyesült Államok, az Európai Unió, Oroszország vagy Japán) ne fogjanak össze Kína körül.

És bár ez talán nem valós veszély, de Donald Trump most tényleg meglepte Kínát a kereskedelmi háborúval. Pekingnek Oroszországgal viszont sok új üzlete van, még ha nem is egészen rózsás most az orosz–kínai kapcsolat, katonai dealek, gáz- és aranyvásárlások, az afrikai nyomuláshoz képest talán kevésbé közismert, hogy a kínaiak fél Szibériát ellepték.

Tudást akarnak

Beszélgetőpartnereink szerint Kína – miközben visszatérő gondolatként tényleg egyáltalán nem érdekli a magyar áru és a magyar szolgáltatás – valójában mégis kedveli és a maga módján becsüli is Magyarországot, a magyar vagy más néven az európai tudást. Általában is érdekli a tudás, és amit lehet, szívesen megtanul.

Ha megnézzük például a nagy infrastrukturális építkezés egyik zászlóshajóját, a világszerte (például Görögországban, Belgiumban, Spanyolországban és Olaszországban) kikötőket üzemeltető Cosco céget, érdemes megfigyelni, hogy a Cosco a legjobb kikötőcégekkel működik együtt, és tanul tőlük.

Kínát ugyanis alapvetően zavarja, hogy miközben ma már ugyanakkora a gazdasági összteljesítménye (hangsúlyozottan az összesített GDP-je és nem az egy főre vetített) mint az Egyesült Államoknak, de a világ külföldi működőtőke-kihelyezésében még összesítve egynyolcada csak a kínai összérték az amerikainak.

Modern selyemút

Ezért ezer milliárd dollár értékben vannak projektjei a One Road, One Belt egy út, egy övezet program keretein belül, és ezek túlmutatnak az infrastrukturális beruházásokon. Az persze vitatható, hogy ez egy valódi program-e, vagy egy ernyő-elnevezés, amelybe mindenféle külföldi fejlesztés beleszuszakolható.

Mindenesetre, akármi is ennek a modern kori selyemútnak a lényege, minden beszélgetőpartnerünk szerint érdemes hasznot húzni a kínai nyomulásból.

Ha Budapestre tényleg egyfajta potenciális központként tekint Kína, akkor a térségbe érkező kínai működőtőke kiszolgálása óriási üzlet lehet.

De miért gondoljuk, hogy tényleg van Budapestnek valamilyen speciális szerepe, és ez nem csak a magyar kormányzati propaganda marketingüzenete?

Pozitív jelek valóban vannak. Tény, hogy amikor a nagy hatalmú államelnök (Hszi) először Európába jött, Londonba, Berlinbe és Budapestre jött el. Az is tény, hogy a policy bankok, vagyis a legnagyobb kínai bankok (Bank of China, Industrial & Commercial Bank of China, China Construction Bank, Agricultural Bank of China. China Development Bank) közül a Bank of Chinának itt, Budapesten van az egyik fontos európai központja, de az ICBC is éppen Bécs és Budapest között vacillál.

Ez azért nem semmi, mert természetesen a nagy kínai bankok közül ugyan Londonban mindenki jelen van, és a cityből finanszírozza Kína dél-amerikai üzleteit, de például a Bank of China úgy van jelen Budapesten, hogy sokszor az orosz ügyleteket is Budapestről szervezi.

Udvarolnak nekik

Kínának sokan udvarolnak. Amikor érezhető a pénzszag, a morális aggályokat nagyon hamar félre tudta tolni a német, a francia és a brit politikai és üzleti világ. Még a legtovább az Egyesült Államok maradt korholó, illetve a kereskedelmi háború, a ZTE és a Huawei-ügy miatt az amerikai–kínai viszony ma is feszült.

Ezért Kína maga is a leginkább Eurázsiára figyel, miközben a globális térhódítását mégis inkább Afrikában kezdte. Ezen a földrészen rendelkezésre állt a Kína számára kiemelten fontos nyersanyag, és volt egyfajta vákuum a nemzetközi befektetői érdeklődésben és a helyi elitekben is. De a kínaiak sok csomópontra figyelnek. Talán a legjobban a németeket becsülik, a minőséget, a pontosságot, érezhető, hogy a kínai elit körében nem az amerikai batárok vagy az olasz sportautók, hanem a német autók jelentik a presztízst.

Ez például nekünk is kedvez, a javuló, de azért nem túl acélos magyar–kínai kereskedelmi kapcsolatokat is az alacsony bázis mellett leginkább az árfolyamhatások és az autóipari eladások szokták megemelni (vagyis a német autó tűnik ilyenkor magyarnak).

Szuverének vagyunk

Forrásaink szerint a kínaiak az európai nyomulásuk során hálózatokban, csomópontokban gondolkodnak, de vajon Kelet-Közép-Európában miért éppen Magyarországon tárgyalnak a legjobban, miért pont Orbán Viktor társaságát keresik?

Állítólag leginkább azért, mert a velük nem ellenséges, szuverén döntésközpontokban érzik jól magukat. Azt hallottuk egy magyar diplomatától, hogy

  • adná magát Csehország, amely a kínaiak szerint is sikeres, szuverén, jól áll az ipari tudással, de a kínaiak a csehekkel valamiért nem találják a hangot, náluk a kínai nyomulás belpolitikai és választási téma, a cseheknél bejelentett beruházások szinte mind elillantak;
  • a szlovákokat már nem tartják egyedi véleményformálónak;
  • ahogy a románokról is azt vélik, hogy kevésbé markáns európai állam, mindig későn, kivárva alakítják ki a saját álláspontjukat;
  • a lengyel külpolitikát pedig túlságosan Amerika-barátnak vélik.

Ahol tartunk

Magyarországon a kínai tulajdonú üzemek (például a kazincbarcikai BorsodChem), vagy a kisebb fejlesztőközpontok, a jövővel kapcsolatos tervek (autóipari beszállítás, vagy a sokat emlegetett citromsavgyár) ellenére sem tűnik megalapozottnak a mostani sanghaji találkozót is övező kormányzati sikerpropaganda. Kár lenne eltitkolni, hogy valóban vannak sikerek is már, clearingben, logisztikában, pénzügyi központban elöl vagyunk, de az árucserét nem tekinthetjük annyira erős területnek.

Ráadásul a Magyarországgal kapcsolatos kínai tervek sokszor magyar szempontból nem tűnnek életszerűnek. Sok jó nem származik abból Magyarországnak, hogy mi finanszírozzuk azt, hogy a kínaiak építsenek Belgrádba olyan vasutat, ahol 150 kilométer/órával száguldozhatnak a kínai árut hozó tehervonatok.

A pamutzokninak azért nagyjából mindegy, hogy öt órával korábban ér-e ide”

– mondta egy üzletember.

A magyar adófizető inkább abból gazdagodhat, ha a kínaiak itt akarnak tanulni, ide jönnek turistának, ingatlant vesznek, szolgáltatásokat vásárolnak, vagyis, ha itthon „exportálunk”, még ha ez nem is jelenik meg a kivitelben.

Borítókép: Orbán Viktor beszédet mond a magyar pavilon megnyitásán a Kínai Nemzetközi Import Expón Sanghajban 2018. november 6-án. Fotó: Szecsődi Balázs / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!