A kormány az önkormányzati építkezések felett is átveszi az irányítást

DMOHA20180513061
2019.01.08. 14:23

2020-tól a 700 millió forintnél drégébb önkormányzati építkezéseket is a Miniszterelnökség cége intézi, pontosabban intézheti, ha akarja - ez is része annak a tavaly év végén megjelent törvénynek, amelyről a 444.hu ír. 

Az önkormányzati választások utáni évtől érvényes szabály szerint a fent említett összegnél drágább, központi költségvetési támogatási is igénybe vevő építkezések és felújítások építtetői feladatait a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.-nek (BMSK) kell intéznie. Ez azt jelenti, hogy ez a cég írhatja ki a közbeszerzést, rendeli meg a terveket, bízhatja meg az alvállalkozókat, sőt, akár ki is sajátíthatja az ingatlanokat. 

A BMSK eddig állami pénzből épült sport és oktatási intézmények építését ellenőrizte, a 2019-ben elindult újabb központosítási hullámmal azonban megnőtt a szerepköre, az önkormányzatok autonómiájának kárára.

Kérdés persze, hogy mennyire tudná az összes nagy összegű önkormányzati építkezést felügyelni egy cég, így mindenképpen alvállalkozóknak kell majd kiszerveznie a munkát. Az alvállalkozó viszont lehet önkormányzati cég is, vagyis a BMSK kegyesen visszaadhatja az önkormányzatnak a saját építkezése feletti kontrollt, ha akarja. A 444 szerint félő, hogy ezt a hatalmát arra fogja használni a Miniszterelnökség cége, hogy csorbítsa az önkormányzati választásokon ellenzéki kézbe került településeket és kedvezzen a kormánybarát önkormányzatoknak. 

(Borítókép: Anastacia koncertje Budapesten, a Tüskecsarnokban, 2018. májusában. A BMSK az építési beruházás lebonyolítója, hivatalos közbeszerzési tanácsadója és építési műszaki ellenőre. MTI Fotó: Mohai Balázs)