Három gyanúsítottja van a korrupt pécsi buszbeszerzési ügynek

DSOKI20151016004
2019.01.11. 10:04

Már van három gyanúsítottja van annak a pécsi buszvásárlásnak, ami a gyanú szerint több százmilliós kárt okozott a városnak még 2016-ban - írja a Népszava

Ahogy arról korábban már írtunk, az ügy akkor indult, amikor a pécsi közgyűlés használt buszokat akart venni a városi közlekedési vállalatnak. Az önkormányzati tulajdonú Tüke Busz Zrt. összesen 3,5 milliárd forintért vásárolt 115 használt Volvo buszt 2015-ben. A Tüke által kiírt közbeszerzésen csak a holland Bus&Coach Trade BV indult egy nyolcéves Volvo-flottával, így a céget győztesnek hirdették ki, holott még 2014 decemberében a Volvo Hungária Kft. vezetője levélben tájékoztatta a Tükét, hogy Hollandiában eladásra vár egy nyolcéves Volvo-flotta. Végül ezt a flottát vették meg Pécsre 2015-ben, csakhogy nem a Volvo Hungária által ajánlott holland cégtől, hanem a közbeszerzés alapján a Bus&Coach közbeiktatásával, így 2,8 milliárd helyett 3,5 milliárddal vették meg a buszokat. 

A vásárlásról és az ahhoz szükséges hitelfelvételről a fideszes többségű pécsi közgyűlés döntött. A helyi Fidesz vezetői korábban azzal magyarázták a drágább beszerzést, hogy a közbeszerzés miatt nem tudták volna a holland cég közbeiktatása nélkül megvenni a buszokat. A Népszava szerint viszont sokan azt gyanítják, hogy a holland cég a a pécsi városházától kapott információk alapján vette meg a buszflottát, a felárat pedig a magyar közvetítő cég tehette el.

Az ügyben amúgy a magyar hatóságok nem nyomoztak egészen addig, amíg Hollandiában nem indult nyomozás az ügyben. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kezdett nyomozni 2016 novemberében különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával. A gyanúsítottakról annyit lehet tudni egyelőre, hogy egyikük pécsi, egyikük holland, a harmadik pedig magyar-holland kettős állampolgár, akiket 3-400 millió forintos hűtlen kezeléssel vádolnak. 

(Borítókép: A Tüke Busz által vásárolt Volvo autóbuszok Pécsen 2015-ben - fotó:  Sóki Tamás / MTI)