Diána
10 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Országos sztrájkot hirdetnek a közszféra szakszervezetei

2019.01.15. 16:47

A közszolgálati dolgozók országos sztrájkba lépnek, az időpontját csütörtökön jelentik be, írja a Mérce a közszférás szakszervezetek közleménye alapján.

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete, az Önkormányzati Köztisztviselők Szakszervezete, a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége és a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete csütörtöki sajtótájékoztatójukon 12 pontos követeléseket fognak megfogalmazni a Kormány felé.

A dolgozókat negatívan érintő kormányzati intézkedések, valamint az alacsony bérek miatt ősszel is több alkalommal tiltakoztak a szféra dolgozói, azonban a kormányzat akkor gyakorlatilag semmibe vette követeléseiket.

A közszférában év végén tömeges leépítések történtek. A feszültségeket a kormány azoknak a béremelésével próbálta csillapítani, akik megtarthatták az állásukat. Erről a javaslatról azonban hamar kiderült, hogy nem jár mindenkinek kézzelfogható előnyökkel, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) szerint a kormánymegbízottak kivételével minden kormányhivatali dolgozót hátrányosan érintenek az átalakítások.

A sztrájkot támogatják az ÖSSZEFOGÁS szakszervezetei: a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete, Hírközlési, Média és Távközlési Szakszervezeti Szövetség, a Külügyminisztériumi Dolgozók Szakszervezete, valamint a Társadalombiztosítási Dolgozók Szakszervezete.

A kormány hétfőn visszautasította, hogy tárgyaljon a szakszervezeti  követeléseik négy pontjáról, január 11-én pedig a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is sztrájkbizottságot alapított. Kedden pedig elküldték levelüket Orbán Viktornak is, amiben arra kérték, hogy a törvényi előírásoknak megfelelően jelölje ki az egyeztető tárgyalások időpontját.

Arról, hogy mi kell Magyarországon egy sztrájkhoz, itt írtunk részletesebben. A magyar szakszervezeti mozgalmat pedig ebben a cikkben mutattuk be.