Kizárták a Huaweit egy cseh állami pályázatból

2019.01.30. 13:29

Kizárták a kínai Huawei távközlési céget egy csehországi állami pályázaton való részvételből - közölte a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap szerdai kiadásában – írja az MTI.

A lap értesülése szerint az Országos Pénzügyi Igazgatóság több mint félmilliárd korona (6,3 milliárd forint) értékű Moje dane (Az én adóm) elnevezésű tenderéről van szó. Az eredeti feltételek alapján tavaly a Huawei is benevezett a pályázatba és a legfőbb esélyesek egyikének számított.

A Moje dane portál létrehozásának célja, hogy leegyszerűsítse az adóbevallásokat és jelentős mértékben korlátozza a papír alapú ügyintézést. Miután a cseh kiberbiztonsági és információs hivatal (NÚKIB) tavaly decemberben felhívta az állami szféra figyelmét a Huawei és a ZTE kínai távközlési cégek technológiái használatának a kockázataira, az Országos Pénzügyi Igazgatóság átdolgozta a pályázat feltételeit. Tekintettel arra, hogy a portál érzékeny személyi adatokkal is dolgozni fog, a projektet besorolták az állami szempontból rendkívül fontos infrastrukturális hálózatba.

Az új feltételeknek a kínai Huawei cég már nem felel meg, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem vehet részt a tenderen. A Mladá Fronta Dnes szerint ez az első eset Csehországban, hogy az állam a Huaweit kizárta egy nagyértékű megrendelés megszerzésének a lehetőségéből. A Huawei azzal védekezik, hogy nincs semmiféle konkrét bizonyíték arra, hogy technológiái biztonsági kockázatot jelentenének Csehország számára.

A háttérben az állhat, hogy az amerikai hatóságok szerint a Huawei alapítójának a lánya, Meng Van-csou, aki az óriásvállalat pénzügyi igazgatója, a Skycom nevű hongkongi fedőcégen keresztül Iránnal üzletelt 2009 és 2014 között, és ezzel megsértette a Washington, illetve az Európai Unió által elrendelt Irán-ellenes szankciókat. Az amerikai igazságügyi minisztérium banki csalás, kereskedelmi titkok ellopása és a hatóságok félrevezetése miatt két ügyben is vádemelést javasolt a Huawei és pénzügyi igazgatója ellen.

A Huawei valótlannak nevezte az amerikai vádakat, mint közleményükben írták, nem tudnak arról, hogy Meng Van-csou elkövetett volna bármilyen törvénysértést. Ahogy arról részletesen is írtunk, az ügy messze túlmutat a vállalati csúcsvezetőn, és valójában az amerikai–kínai hatalmi vetélkedésről, a technológia függés biztonsági kockázatairól, sőt, nem túlzás: a világgazdaság egészének jövőjéről szól.