Huba
16 °C
33 °C
Index - In English In English Eng

Százmilliárdos iparág a kiszolgáltatott melósok kölcsönzése

munkaer
2019.01.30. 07:15 Módosítva: 2019.01.30. 08:46
  • Másfél évtized alatt több százmilliárd forintos iparággá duzzadt itthon a munkaerő-kölcsönzés, már több mint 150 ezren dolgoznak lízingelt munkásként. 
  • Az elmúlt pár évben egyre égetőbb munkaerőhiány különösen jót tesz a szektornak, több ezer cég - elsősorban a feldolgozóiparban - így oldja meg a termelését.
  • A gyárak számára előnyös helyzet a dolgozók szempontjából kettős: vannak, akik lehetőségként, mások kényszerpályaként élik meg, hogy "külsőzni" kezdenek egy vállalatnál.  
  • A lízingelt dolgozók sokszor kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetnek a munkahelyen, de a jog sem az ő oldalukon áll: kevesebb végkielégítés jár nekik és gyorsabban el lehet őket küldeni. 
  • Önálló szakszervezetbe nem tudnak tömörülni, így az érdekérvényesítő erejük rendkívül alacsony, pedig nélkülük kisebb volumenben tudna pörögni a magyar gazdaság. 

Kevesebb bér ugyanazért a munkáért

De mi is az a munkaerő-kölcsönzés, és mi az értelme? Ez a fajta atipikus foglalkoztatás Magyarországon és tőlünk nyugatra is egyre népszerűbb, amit sokan (főleg akik ezzel foglalkoznak) a 21. század kihívásainak legjobban megfelelő, a cégeknek és a dolgozóknak is előnyös foglalkoztatási formának tartanak, mások viszont (általában azok, akiknek mindez nem jön ki annyira jól) azt mondják, hogy ez egy újabb trükk a  kölcsönzött és nem kölcsönzött munkások kiszolgáltatására.

Akármelyik állítást is tekintjük igazabbnak, az biztos, hogy a munkások kölcsönzése sose volt még olyan népszerű, mint most, amikor az egész magyar gazdaság a munkaerőhiányt köhögi, a magyarországi közvetítő cégek pedig külföldi gyárakat is töltenek fel magyar dolgozókkal, magyar gyárakat pedig a határon túlról érkezőkkel. 

A munkaerő-kölcsönzés lényege az, hogy az adott dolgozó egy kölcsönadó céghez van bejelentve, onnan kapja a fizetését, ez a cég viszont őt kiközvetíti más vállalatoknak, ahol a dolgozó konkrétan a munkáját végzi. Így ebben a foglalkoztatási formában a szokásos két szereplő (munkaadó és munkavállaló) helyett három van, a munkaadói szerepeken pedig a kölcsönbeadó és a kölcsönvevő cég osztozik. A kölcsönbeadó cég, vagyis a munkaerő-közvetítő felel a munkaviszony létrehozásáért, megszüntetéséért, bejelentésért, bérek, járulékok megfizetéséért, foglalkoztatással kapcsolatos adminisztrációért, az olyan munkaadói jogokat, mint a dolgozók munkaidejének beosztása, ellenőrzése, túlóráztatása és szabadságolása, a kölcsönző cég gyakorolja. 

A munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozók elmondása szerint mindez azért nagyon előnyös a cégeknek, mert ahogy Csaposs Noémi, a legnagyobb kölcsönző cégeket tömörítő Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetsége (SZTMSZ) alelnöke fogalmazott az Index kérdésére, ott segítik a cégeket, ahol a hagyományos foglalkoztatási formák kimerülnek. Sok gyárban például eléggé változik, hogy mikor, melyik szezonban van rengeteg munka és megrendelés, ezekre az időszakokra pedig egyszerűbb kikölcsönözni az extra munkaerőt, mint fölvenni embereket, akiknek aztán nem lenne dolga, ha a termelés visszaáll a normális kerékvágásba. 

A kölcsönzők szerint az ő szolgáltatásuk a munkaerőhiány kezelésében is segíteni tud, mert fel tudják kutatni és a cégekhez tudják vinni a dolgozókat az ország bármelyik részéről, biztosítják a dolgozók utazását, szállását, amire adott esetben egy gyárnak nincs kapacitása. Ráadásul a cégeknek sokkal könnyebb elszámolnia ezekkel az emberekkel, mert, ahogy azt az Indexnek Székely Tamás, a a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) elnöke magyarázta,

a lízingelt munkaerő költsége adott esetben nem bérköltségként jelenik meg, így el tudják könyvelni úgy, mint egy villanyszámlát.

Ezzel akár alacsonyabb lesz egy előállított termékre eső bérköltsége. Székely szerint nagyon sok cégnél csinálják így. Több cégnél – pl. adott a német multiknál - az is elő van írva, hogy a munkaerő harminc százalékának kölcsönzött dolgozónak kell lennie. De ott legalább a kölcsönzöttek is megkapják ugyanazt a bért és juttatásokat – tette hozzá. Ez azonban nem igazán javít a lízingelt munkás helyzetén. Ha azt látja egy cég, hogy a következő negyedévben csökkenni fog a termelés, akkor egyszerűen kevesebb kölcsönzött munkaerőt igényel vagy fordított esetben többet.

A közvetítő cégek szerint ez a fajta foglalkoztatás a dolgozóiknak is előnyös, mert ha valahol már nincs szükség a munkájukra, akkor nem veszítik el az állásukat, a cég ugyanis igyekszik őket hamar máshová kölcsön adni. Ráadásul a munkaerőhiány miatt a kölcsönzött dolgozók is egyre jobb feltételeket tudnak követelni, jó ellátást, jobb szállásokat, mint korábban. Az SZTMSZ alelnöke hangsúlyozta, hogy törvény szerint a munkafeltételekben és hasonlókban nem lehet máshogy kezelni a kölcsönzött munkásokat azoktól, akik az adott munkahellyel szerződtek, így nagyon ritka a különbségtétel a belsős és kölcsönzött dolgozók között. Egyes területeken viszont lehet különbséget tenni, például a törvény szerint egy kölcsönzött dolgozónak

csak akkor kell ugyanannyit fizetni, mint egy azonos feladatot elvégző szerződött dolgozónak, ha az adott kölcsönmunkás már legalább 184 napja dolgozik az adott munkahelyen. 

Ezzel a lehetőség szerint pedig a a kölcsönző cégek nagyon szívesen élnek is, hiszen ki ne akarná ugyanazt megvásárolni olcsóbban, ha tudja? Mindez pedig nyomás alá helyezheti adott esetben a hasonló képességű, hasonló munkát végző dolgozókat is.

Csúcson a kölcsönmunka

A munkaerő-kölcsönzés egy elég jól pörgő biznisz ma Magyarországon, amivel több mint 800 cég foglalkozik, és amin keresztül közel 160 ezer embert lehet kibérelni hosszabb-rövidebb időre. Az ágazatot a kormány is figyelemmel követi, így elég részletes adatokat lehet tudni arról, hogy pontosan hol mennyi munkaerő-kölcsönző cég hány embert közvetít ki, milyen munkára és hova.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat 2018 októberében adott ki egy részletes jelentést a munkaerő-kölcsönzők 2017-es működéséről, így ezek alapján elég részletes és aktuális képet kaphatunk erről a típusú foglalkoztatásról és azok összes szereplőjéről.

Magyarországon 2002 óta lehet dolgozókat kölcsönbeadó cégeken keresztül bérelni, akkor lépett érvénybe a szektort szabályozó törvény, így ekkortól vannak elérhető statisztikák is arról, hogy hányan dolgoznak ilyen formában.

2017-ében összesen 844 munkaerő-közvetítéssel foglalkozó cég működött Magyarországon, amelyek együtt 159 969 dolgozót alkalmaztak, akik közül 156 607 embert adtak kölcsön magyarországi cégeknek.

Ezzel tavaly előtt annyi ember dolgozott munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül, mint még korábban soha. Ezelőtt 2010-ben volt az eddigi csúcs, akkor 130 ezer felett volt a kölcsönzött dolgozók száma, egy évvel azután, hogy a válság miatt 2009-ben nagyon bezuhant a munkahelyek kölcsönző kedve.

Azóta viszont, főleg az egyre nagyobb problémává váló munkaerőhiánnyal a kölcsönzőknek is egyre jobban megy és egyre több ember munkaerejével is gazdálkodnak, 2016-ról 2017-re 31,2 százalékkal többen dolgoztak az ilyen cégeken keresztül. Ezzel együtt a kölcsönző cégek egyre többet is keresnek, 2017-ben összesen 256 milliárd forint nettó árbevételük volt, 15,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

És hogy kiktől jött össze ez a pénz? A munkaerő-kölcsönzők szolgáltatásait Magyarországon 5894, a határon kívül (leginkább Németországban és Ausztriában) pedig 1461 cég veszi igénybe. Ezeknek a döntő többsége feldolgozóipari vállalat, a munkásokat kölcsönző cégek 45 százaléka (2654 vállalat), a kölcsönzött munkásoknak pedig a 61,8 százaléka (közel 99 ezer fő) dolgozik a feldolgozóiparban. Így nem is igazán véletlen, hogy a munkaerő-közvetítők is leginkább azzal reklámozzák magukat és az egész munkaerő-kölcsönzést, hogy az mennyire nagy segítséget tud nyújtani az ipari vállalatoknak.

A második legnagyobb foglalkoztató szektor az irodai kisegítés, adminisztráció, de a feldolgozóiparban foglalkoztatott lízingmunkások számával összevetve látszik, hogy azért melyik szektorra van igazán kitalálva ez a foglalkoztatási forma. A többi iparágban pedig gyakorlatilag elenyésző a kölcsönzött dolgozók száma, olyannyira, hogy némelyikük nem is látszik a grafikonunkon.

Szintén jól jellemzi a munkaerő-kölcsönzést az, ha megnézzük, pontosabban milyen képzettséget igénylő munkakörökbe lízingelik a cégek a dolgozókat. A majdnem 160 ezer kölcsönzött munkás 62,2 százaléka, 99 645 ember betanított munkásként, 23-23 ezer szakmunkásként és segédmunkásként dolgozik. Összesen 146 988 lízingelt munkás dolgozott valamilyen fizikai munkakörben, a többiek döntő többségét pedig ügyintézőként alkalmazták a kikölcsönzőik.

Lehetőség és kényszer

Az adatokból viszont az nem derül ki, hogy kik is valójában a kölcsönözhető munkások. Szerencsére erről is készültek már kutatások. A hazai kölcsönzött munkaerőként foglalkoztatott dolgozókról néhány hónappal ezelőtt megjelent egy alapos tanulmány a Friedrich Ebert Alapítvány (FES) gondozásában. A cikk szerzői, Meszmann T. Tibor és Olena Fedyuk több tucat dolgozóval interjúztak, a beszélgetések alapján pedig több általános (de nem reprezentatív) következtetést levontak a lízingelt dolgozókkal kapcsolatban.

A kölcsönzött munkások között viszonylag jól elkülönül két nagyobb csoport: a húszas éveik elején járó, pályakezdő korosztály, valamint a negyven körüli, munkahelyet váltó dolgozók. A fiatalabbakat is ketté lehet osztani. A magyarok jellemzően már abbahagyták felsőfokú tanulmányaikat, elkezdtek egy kkv-nál dolgozni, ahhoz képest ugrásnak érzik, hogy multinál helyezkedhetnek el. A határon túli fiatalok viszont még tanulnak a munkaviszony mellett, ők inkább ugródeszkaként tekintenek a magyarországi lízingelt munkára.

Ami mindegyik csoportban közös, hogy kölcsönzött munkásként szinte biztosan szalagsori munkások lesznek egy gyárban. Bár az atipikus foglalkoztatás jóval kiszolgáltatottabbá teszi a dolgozókat, mintha normál dolgozóként foglalkoztatná őket egy vállalkozás, a kutatók szerint a fiatalok jellemzően nem kérdőjelezik meg az atipikus foglalkoztatási viszonyt, könnyen alkalmazkodnak a körülményekhez. Magukat nem is kölcsönzött munkásként definiálják, hanem inkább "külsősként", a kölcsönző céget pedig munkaközvetítőként, alvállalkozóként említik.

A kutatásból az is kiderül, hogy a kölcsönzött munkának két, viszonylag élesen elkülönülő aspektusa van a munkavállalók szempontjából. Vannak, akik lehetőségként tekintenek rá, míg mások számára kényszerpálya.

Vannak cégek, amelyek a próbaidő alatt egy kölcsönbe adó céghez delegálják a dolgozókat, míg vannak olyan munkások, akik kifejezetten azért választanak egy kölcsönző céget, mert tudják, az autóiparba közvetít embereket. A kölcsönzött munka esély jellegét egy vajdasági dolgozó a következőképpen foglalta össze:

A hirdetésben az úgy szerepelt, hogy gyári munkára keresünk munkásokat, oda volt írva fizetés, ugye, dinárban hogy 45 vagy 60 ezer, sőt néha 70 is, és három- vagy négy műszakos munkarenddel, nagy tűrőképességgel, és bírni kell a monotonitást. Szállást fizetik, rezsit fizetik, az ide utat is rendezik, és havi egy utat is fizetnek 85 százalékban. Ezek voltak odaírva. És hogy nagyon jó fizetés, bejelentett munkahely. Erről egyszerűen azt hittük hogy átverés, ilyen nincs. Annyira ki voltunk égve meg elkeseredve, hogy nem hittük el.

Az is előfordul, hogy valaki azért választ egy kölcsönzőt, mert biztosít lakhatást, míg jellemző – főleg Észak-Kelet-Magyarországon –, hogy a lényegében nincs más lehetőség egy dolgozónak, a kölcsönzött munka és az idénymunka váltogatja egymást. "Itt nem létezik az a fogalom, hogy régi dolgozó. Ha nem tetszik, el lehet menni, hozunk száz ukránt" - mondta erről a kutatóknak egy szabolcsi roma származású férfi.

Húzzatok rá még két órát, fiúk!

A kölcsönzött munkások kiszolgáltatottsága sokszor már munkavégzés közben is megragadható. A FES tanulmánya szerint leggyakrabban a gyárban a kölcsönző munkáltató nincs is jelen, ilyenkor általában a műszakvezető képviseli a kölcsönző és a kölcsönbe adó vállalat is, még a bérpapírt is ő osztja ki.

Az elmondások alapján kifejezetten kellemetlen tud lenni, hogy a munkáltató (a kölcsönbe adó cég) nincs ott a munkavégzéskor, csak telefonon vagy esetleg Facebookon lehet vele érintkezni. Pedig a dolgozókat munka közben érhetik kellemetlen meglepetések. Egy észak-magyarországi elektronikai cégnél dolgozó kölcsönzött munkás arról számolt be, hogy

volt olyan is, hogy már letelt a munkaidő, mentünk az öltözőbe, mert ugye papucs, köpeny, sapka, csak így mehettünk be a gyárba... szóval bementünk levetkőzni, és azt vettük észre, jön a csoportvezető, öltözzetek vissza, mert vissza kell jönni még 2 óra hosszára.... ott nemet nem lehetett mondani, ki is rúgtak volna.

A dolgozó szerint kinéztek az öltöző ablakán, és látták, hogy nincs ott az őket szállító busz, valószínűleg előre szóltak a sofőrnek, hogy ne menjen, ők viszont csak a műszak után tudták meg, hogy még két órát kell dolgozniuk. Ennek extrém példája, hogy volt olyan ipari park, ahova 80-100 kilométeres körből hozták az embereket, akik reggel még nem is tudták, hogy melyik gyárban fognak dolgozni.

Egy rakás dologgal szívathatják őket

Kipucolja a kormány a kölcsönzést

Bár kevesebb publicitást kapott, mint a túlórára vonatkozó rendelkezések, de a túlóratörvény, hivatalos nevén a “munkaidő-szervezéssel és a munkaerő-kölcsönzés minimális kölcsönzési díjával összefüggő egyes törvények módosításáról” szóló törvény, ahogy a neve is mutatja, a munkaerő-kölcsönzés rendszerén is változtat. A törvény csak felhatalmazást ad a kormánynak, hogy rendeletben szabályozza a kölcsönzést, annak minimális díját és a kölcsönbe adás feltételeit. A törvénnyel együtt viszont meg is jelent a rendelet, ami a közvetítő cégek szövetsége szerint leginkább csak szigorított az eddigi feltételeken, vélhetően azért, hogy kiszűrje a csaló cégeket.

A rendelet egyrészt 10 millióról 15 millió forintra emelte azt a letétet, amit a dolgozók kártalanítására, elmaradt jövedelmek megfizetésére le kell tennie a cégeknek, hogy munkásokat kölcsönözhessenek. Emellett pedig többek között azt is előírja a kormány, hogy a minimálbérnél és szakmunkás minimálbérnél nem lehet alacsonyabb kölcsönzési díjat megállapítani, vagyis legalább ennyit kell a munkásokért fizetnie a kölcsönvevő cégeknek. Csaposs Noémi szerint a változtatások leginkább az olyan kisebb kölcsönző cégeket érinthetik, amelyek leginkább adócsalásra rendezkedtek be, de a kiközvetített dolgozóknak nem fizettek rendesen.

A munkások kiszolgáltatottsága több helyzetben jelentkezik. A legégetőbb, hogy amikor vitás kérdés van a munkabér, túlóradíj elszámolásával kifizetésével, akkor a kölcsönbe vevő és kölcsönbe adó cég könnyen tudja egymás között passzolgatni a dolgozó problémáját, akár valamelyik fél rossz adminisztrációjára mutogatva. Többen panaszkodtak a tb és egyéb járulékok befizetésének elmaradására (a kölcsönadó fél részéről), ezek a hiányosságok jellemzően csak utólag derülnek ki, ami nehezíti a hatékony számonkérést. A munkaerőhiánnyal küzdő cégeknél a szabadságok kikérésével is probléma szokott lenni.

A legégetőbb probléma azonban a bérek visszatartása.

Volt olyan, hogy úgymond sztrájkoltunk, az ebédlőben ültünk, mert nem fizetett ki minket. Mert ugye 10-ig kéne minket kifizetni, a cég húzta-halasztotta, már 12-e volt, és még mindig nem kaptuk meg a fizetést, és a hetven ember leült az ebédlőbe, és nem dolgoztunk addig, amíg meg nem jött a fizetés.

- mesélte egy kölcsönzött munkás, aki szerint az közös érdekérvényesítés sikeres volt: fél órára rá megkapták a fizetést. A tanulmány megjegyzi, hogy a lízingelt dolgozók problémáin sokszor az segített, amikor a kölcsönbe vevő cég munkatársai melléjük álltak.

A kölcsönzött munkások túlóráztatása szintén egy olyan terület, ahol a munkaadó szerepét a kölcsönző és a kölcsönzött cég egyszerre, pontosabban megosztva látja el. Azt, hogy mennyi az elrendelt túlóra, arról a kölcsönvevő cég határoz, a túlórapénzt viszont a kölcsönadó fizeti, a kölcsönvevő által leadott adatok alapján. Azt pedig, hogy mennyit szeretne túlórázni, vagyis hogy beleegyezik-e a túlóratörvény által lehetővé tett 400 óra túlórába, arról a kölcsönzött munkavállaló az őt kölcsönbe adó céggel kötött szerződésében határoz.

Csaposs Noémi elmondása szerint viszont a kölcsönvevők ugyanúgy kezelik a túlóra szempontjából a lízingelt munkásokat, mint a sajátjaikat, ebben nincs megkülönböztetés, vagyis nem túlóráztatják többet a kölcsönzött dolgozókat, mint a saját alkalmazottjaikat (uniós irányelvek szerint amúgy sem lehet különbséget tenni a különböző foglalkoztatási formákban alkalmazott munkások között). Az SZTMSZ amúgy nem nagyon hall panaszokat a kölcsönzött dolgozók túlóráztatásával kapcsolatban, sőt Csaposs szerint a dolgozók inkább arról panaszkodnak, hogy nem tudnak annyit túlórázni, mint amennyit szeretnének. 

Lízingelt munkásként az is komoly hátrány, hogy erre a munkaviszonyra nem igazán lehet hitelt felvenni. Sok cégnél úgy trükköznek, hogy öt évig határozott szerződéseket kötnek a munkavállalóval, majd az öt év leteltével (ennyit enged a törvény) átteszik egy kölcsönző céghez, és ugyanúgy foglalkoztatják tovább. A cégnek így megmarad a dolgozó, viszont könnyen ki lehet paterolni.

A kölcsönzött munkaerő érdekképviselete kulcskérdés, nagyon sok múlik azon, hogyan állnak ehhez a kölcsönbe vevő cégnél működő szakszervezetek. Akölcsönbe adónál ugyanis lényegében lehetetlen szakszervezetbe rendeződni, túlnagy ehhez a fluktuáció, sok esetben nem is derül ki milyen céggel áll munkaviszonyban a dolgozó, ráadásul az alkalmazottakat legtöbbször határozott idejű szerződéssel foglalkoztatják.

Arra viszont van lehetőség, hogy a kölcsönzött dolgozók belépjenek az őket kölcsönbe vevő cég szakszervezetébe, már ha van ilyen, és ha nem nézi rossz szemmel, vagy egyenesen tiltja az adott vállalat – mondta az Indexnek Székely Tamás. Székely szerint egy gyárban az anyacég dolgozóit és a kölcsönzött munkásokat ugyanazokat a bért és juttatásokat kellene megkapniuk, a gyakorlatban azonban ez sokszor nincs így. "Adott esetben nem is tudja a munkavállaló, hogy milyen jogai vannak" - mondta a szakszervezeti vezető.

Könnyebb kirúgni és kevesebb végkielégítés jár neki

A munkaerő-kölcsönzés a 2001. évi XVI. törvénnyel került be a magyar jogba. A miniszteri indoklás szerint a kölcsönbeadók akkor tudnak gazdaságosan működni, ha mindig akkora munkaállományt tartanak fent, amennyire szükség van a piacon: bármikor szükség lehet gyors létszámbővülésre, ugyanakkor az is előfordulhat, hogy hirtelen több kölcsönzést is lemondanak.

A jogalkotó arra is kitért, hogy a hagyományostól eltérő foglalkoztatási forma törvényi szabályozása a munkavállalóknak is előnyös lehet: „...csak ily módon lehet biztosítani, hogy a munkavállalóknak mindig újabb és újabb csoportjai kerüljenek be a rendszerbe, és ezáltal – a tartós munkanélküliség állapotát elkerülve – a kölcsönzéses munkavégzés keretében rövidebb, vagy hosszabb ideig foglalkoztatásra kerüljenek.”

Vagyis a jogalkotó azért látta külön kategóriaként is bevezetni a lízingelt munkát, mert ez gazdaságosabb működést biztosít az ezzel foglalkozó cégeknek, és "ugródeszka" szerepe lehet a dolgozók szempontjából - írta a munkaerőkölcsönzés jogi szabályozásáról szóló tanulmányában Kártyás Gábor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adjunktusa.

A lízingelt munkások helyzetén jelentősen rontott a 2012-ben elfogadott új Munka Törvénykönyve. Az Mt. korábbi változata előírta, hogy "a kölcsönbeadó a megfelelő munkalehetőség hiányára hivatkozva csak akkor mondhat fel a munkavállalónak, ha a kikölcsönzésre irányuló kísérletei 30 napig eredménytelenek voltak". Kártyás szerint ez rendelkezés a munkavállalót védő nagyon fontos garancia volt, azonban a 2012-es Mt. eltörölte, és egy olyan megoldással helyettesíti, amely "kizárólag a munkáltatók érdekét szolgálja".

A kölcsönzött munkavállalók mind a felmondási idő hossza, mind a végkielégítés tekintetében hátrányt szenvednek a hagyományos munkaviszonyban állókhoz képest, anélkül, hogy ezt bármilyen elfogadható indokkal alá lehetne támasztani. Ami jogfosztás az egyik oldalon, az közvetlen anyagi előny a munkáltatók számára. Egy három éve jogviszonyban álló kölcsönzött munkavállaló esetén a felmondás másfél havi távolléti díjjal kerülhet kevesebbe, mint egy közvetlenül alkalmazott munkatárs esetén

- írta a munkajogász, aki szerint az indoklással kapcsolatos aggályok jól mutat rá egy konkrét eset.

Egy 2014-es esetben egy munkavállaló kikölcsönzését azután szüntette meg a kölcsönvevőcég, hogy a műszak végén távozáskor találtak nála egy munkavédelmi kesztyűt. "A kölcsönbeadó felmondásának indoka a kikölcsönzés megszűnése volt, így a munkavállaló hiába vitatta a perben, hogy ő a kesztyűt el akarta volna tulajdonítani. A bíróság szerint azt a körülményt, hogy a kölcsönvevő milyen indokkal szünteti meg a kikölcsönzést, a bíróság nem vizsgálhatja" - olvasható a tanulmányban. (Az esetről részletesebben itt lehet olvasni a 27. oldalon.)

(Ha ön kölcsönbe adó cégnél dolgozik, és örülne, ha feldolgoznánk a történetét, írjon nekünk.)

(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)